Az egyszeri
Sean Connery után az ausztrál George Lazenby vette át a stafétabotot, azonban mindössze egyetlen film erejéig. Ennyi kellett ahhoz, hogy a producerek, a kritikusok, a közönség – sőt, ő maga is – visszakövetelje Conneryt… Lássuk először röviden, miből lett a cserebogár.
George Robert Lazenby 1939. szeptember 5-én született az ausztráliai Queanbeyanben. Az ottani hadsereg különleges erőinél letöltött szolgálata után, 1964-ben költözött Londonba, ahol főleg autókat szerelt és adott el, de feltűnt néhány reklámfilmben is, illetve agyonfizetett modellként tengette életét. 1968-ban aztán egy ismerős ügynök azt javasolta, menjen el a Bond-szereplőválogatásra. Elegáns autón, öltönyben érkezett, és összehordott hetet-havat, csak hogy érdekesebbnek tűnjön. Végül meg is kapta a szerepet. Bár a forgatást összességben élvezte, még a premier előtt bejelentette, hogy nem óhajt többet a 007-es bőrébe bújni. Ennek fő oka állítólag egy bizonyos Ronan O’Rahilly nevű alak volt, aki azzal hitegette, hogy a Bond-figura kiment a divatból… Nem volt igaza. Lazenby kilépett, és onnantól fogva soha többé nem kapott egyetlen értelmes szerepet sem: tévéfilmekben, reklámokban, sorozatokban, kémparódiákban és hongkongi akciófilmekben tűnt csak fel. (Ez utóbbit könnyedén megtehette, mivel feketeöves karatés volt, s maga Bruce Lee is tanította.) 2003-ban vonult vissza végérvényesen a filmezéstől.
Kilépését utólag ő maga is sajnálja, bár annak örül, hogy ilyen módon Hollywood sem szippantotta be őt. Az egyik producer, Albert Broccoli szerint Lazenby lehetett volna a legjobb Bond, ha kicsit több energiát feccöl bele. Lazenby jelentősége igazából abból adódik, hogy az új színész szerződtetésével egyértelmű lett, a készítők nem félnek időről időre másvalakit bújtatni a 007-es bőrébe, s ennek köszönhetően a sorozat szép hosszú karriert futhatott be. Most nézzük a filmet.
*Őfelsége titkosszolgálatában
Bondot felmentik: Blofeldet mostantól másvalaki fogja kergetni. James tehát lemond, és végre van ideje a szívügyeivel is foglalkozni. Egy nemrég megismert hölgyemény, Tracy egészen leveszi a lábáról… A dolgok azonban úgy alakulnak, hogy a 007-es megint csak Blofeld közelébe jut, aki éppen a svájci hegyekben felállított intézményében készült a világuralomra, egy egészen újszerű módszerrel.
A főgonoszt, Blofeldet ezúttal Telly Savalas alakítja, a tőle megszokott markáns karizmával. A nagyon csinos Diana Rigg játssza Tracyt, James Bond első és utolsó feleségjelöltjét. Ebben a részben meglepően kevés a csodakütyü, a Lazenby-Bond inkább kézzel-lábbal dolgozik. A svájci hegyek között játszódó részek során a főszereplő például bebizonyíthatja, milyen jól síel (anno síversenyeket is nyert). A havas akciójelenetek tényleg odatesznek.
A kritikusoknak nem tetszett az új Bond. Beszédstílusát és ruházatát kifogásolták a leginkább. Ma már megállapítható, hogy túlságosan is kemények voltak vele: Connery után eleve nehéz helyzetben volt, és nem sikerült teljesen ráhangolódnia a szerepre. A forgatókönyv se a legjobb, bár ennyi év távlatából egyáltalán nem tűnik annyira gyengének a film, mint ahogy sokan akkoriban állították róla. Most, hogy újra megnéztem, igazából tetszett. Lazenby egyáltalán nem rossz, inkább ez a túlzottan romantikus hozzáállás tette tönkre a sztorit, mely nem is éppen logikus. Ahogy a filmbéli hölgy, Tracy apja megpróbálja rávenni őt, hogy vegye feleségül a lányt, ha már ilyen jól összejöttek a múlt éjszaka… Ugyan már.
A nyitójelenet érdekes eleme, azután, hogy Bond megmenti a tengerparton sétáló hölgyet a rátámadó gyilkosoktól, majd azt látja, hogy a nő szépen elhúz a kocsijával – ekkor azt mondja: „Ilyesmi sohasem történt a másik fickóval” (ezt a magyar változatban nem egy az egyben fordították le, ott annyit mond: „Ez is csak velem történhet meg.”), nos, itt Conneryre utal és a mondat állítólag nem szerepelt a forgatókönyvben, Lazenby csak úgy leimprózta, és végül benne hagyták a végső változatban.
Sokkal jobb film, mint sokan állítják.
Értékelés: 8/10
Őfelsége titkosszolgálatában (On Her Majesty’s Secret Service)
United Artists 1969
Akció (136 perc)
Rendező: Peter Hunt
Szereplők: George Lazenby, Diana Rigg, Telly Savalas
Zene: John Barry