Epizódról epizódra
Az első konkrét hírek úgy másfél évvel ezelőtt érkeztek, majd tavaly nyáron már az első előzeteseket is megtekinthettük az HBO legújabb háborús sorozatáról. Mivel Az elit alakulat régi kedvencem, nomeg a médiahadjárat sem maradt el, jómagam is vártam már a széria első epizódját, mely az amerikai premier után egy nappal már nálunk is látható volt. A tíz rész műsorra tűzésével nagyjából párhuzamosan vállalkozom arra, hogy az elsők között rántsam le a leplet erről a produkcióról.
A legfájóbb dolog az egészben, hogy az HBO magyar „szakemberei” most még Az elit alakulatnál is blődebb címmel ruházták fel a szériát. A meglehetősen egyszerű – és ezúttal irodalmi felhangoktól mentes – The Pacific titulus persze nem fordítható szimplán „A Csendes-óceánnak”, de azért szerintem már túlvagyunk (legalábbis túl kéne legyünk) azon, hogy mindenáron heroikus vagy kivagyi címekkel traktáljuk a nagyérdeműt. Ezen azért tessék elgondolkodni, kedves HBO, mert A hős alakulat méltán pályázhatna „az utóbbi évek leggagyibb című háborús alkotása” díjra. (Bocsánat, amiért ünneprontó vagyok.)
A produkció előkészítéséről csak annyit, hogy a Ryan közlegénynél (meg tucatnyi más filmnél) is közreműködő Dale A. Dye százados ismét visszatért, és eme sorozat szereplői számára is olyan gyorstalpaló kiképzést rittyentett, hogy méltó módon alakíthassák az Egyesült Államok Tengerészgyalogságának dicső tagjait (minderről az Index vonatkozó cikkéből tudhatunk meg többet). Ez persze ma már rutineljárás, akárcsak a korhű fegyverek és technika beszerzése, ami olyannyira kötelező egy HBO-produkciónál, hogy beszélni sem érdemes róla… Maga a történetvezetés némileg eltér Az elit alakulatban látottaktól, hiszen míg ott egy század hadinaplóját vették a könyv, majd a forgatókönyv alapjául, itt három harcos élményeiből gyúrták össze a sztorit. Ezek után rátérhetnék végre a lényegre.
Első rész
A kezdő epizód története 1941 decemberében kezdődik, és fő témája a gudalcanali csata, mely 1942 augusztusától 1943 januárjáig tartott. Mit is mondhatnék róla? Be kell vallanom, a többi amerikai háborús mű után néhol elkerülhetetlenül közhelyesnek hat. A párbeszédek között semmi olyat nem találtam, amit ne hallottam volna már máshol. A csataképek és a katonák hétköznapjait bemutató jelenetek kellően naturálisak és korhűek, de ez ma már szinte alapkövetelmény. Úgyhogy összességében csak annyit mondanék, engem még nem győzött meg… De ettől függetlenül kíváncsiam várom a további részeket.
Második rész
Továbbra is Guadalcanalon vagyunk. Az amerikai flotta visszavonult, a japán haditengerészet pedig nagy erőkkel visszatért. A tengerészgyalogosok utánpótlási helyzete kritikus, kevés az élelem és a lőszer. A japánok pedig elszántan próbálják visszafoglalni a Henderson repteret…
Ez az epizód már sokkal meggyőzőbbre sikerült. A japán öngyilkos tömegroham visszaverése vagy a hadsereg készleteinek megcsapolása mintha tényleg közelebb hozta volna a csendes-óceáni hadszíntér hangulatát. Az egyes karaktereket még mindig nem tudtuk közelebbről megismerni, bár az arcokat lassan meg is lehet különböztetni egymástól. Hans Zimmer, Blake Neely és Geoff Zanelli filmzenéje már az első részben nagy hatással volt rám, és meg kell állapítsam, hogy Michael Kamentől eltérően ők sokkal markánsabb dallamokkal operálnak. Érdemes tehát a zenei betétekre is odafigyelni.
Harmadik rész
A guadalcanali ütközet után hőseinket Ausztráliába hajózzák át, némi pihenés és feltöltés céljából. Az immár veterán tengerészgyalogosok örömmel vetik bele magukat a békés hátországi életbe. S mivel az ausztrál férfilakosság nagy része éppen Észak-Afrikában harcol, a jenkik a helyi lányok érdeklődésére is számot tarthatnak... John Basilone őrmester megkapja a Becsületrendet, és hazaküldik, hogy otthon segítse a propagandagépezet munkáját.
Érdekes epizód, a katonák hátországi mindennapjaira összpontosít, csatajelenetet ezúttal nem fogunk látni. Mégsem unalmas, és összességében emeli a sorozat értékét az a tény, hogy ennek az elsőre mellékesnek tűnő témának egy egész részt szántak.
Negyedik rész
1943 decembere. Leckie őrmester az 1. tengerészgyalogos hadosztállyal a Gloucester-fokon találja magát, egy felderítő szakasz tagjaként. A japánok helyett a dzsungel az igazi ellenség, az állandóan zuhogó eső és a sártenger… Leckie még viszonylag olcsón megússza a dolgot, de így is el kell töltsön néhány napot egy közeli kórházban, hogy lelkileg összeszedhesse magát.
A harctéri kimerültség bemutatására viszonylag kevés háborús film vállalkozott eddig, ennek az epizódnak viszont központi eleme (éppúgy, mint a harmadikban a hátországi pihenő és annak minden velejárója). Az itteni zenei betétek néhány dallama határozottan emlékeztet az azonos témájú (és szintén Zimmerhez köthető) Malick-film, Az őrület határán egyes ópuszaira. A szereplők között pedig érdekes volt felfedezni Jacob Pittset, a Eurotrip Cooper Harrisét.
Ötödik rész
Miközben Basilone odahaza élvezi a propaganda-hadjárat minden előnyét, Leckie Pavuvu szigetén csatlakozik régi szakaszához. Megérkezik Sledge közlegény is, aki újoncként Peleliunál esik át a tűzkeresztségen. Az aprócska, mindössze néhány négyzetkilométeres szigeten elkeseredett csata veszi kezdetét…
Így, a sorozat felénél talán illene összesítenem az eddigieket. Kissé nehezen tudom megfogalmazni a benyomásaimat a sorozattal kapcsolatban. Nem lehet tőle elvenni, hogy hiteles, vizuálisan is abszolút meggyőző, a karakterek jól kiválogatottak, a filmzene nagyon szép (a főcím képsoraival együtt továbbra is nagyot üt). De valahogy fura, hogy öt részt láttam már, és egyedül az ötödik hagyott bennem igazán mély nyomot. Ennek oka valószínűleg a peleliui partraszállás bemutatása, melynél – valljuk be – Spielbergéknek volt honnan merítenie, de így is nagyon hatásos (és ebben a zenének is fontos szerepe van: a Landing Peleliu című szám önállóan is nagyon tetszett). Annak pedig, aki játszott, a Call of Duty: World At War című játékkal, biztosan ismerős lesz...
Hatodik rész
Továbbfolyik a csata Peleliu birtoklásáért. Az ellenség túlerőben van, az ellátás pedig lényegében megszűnik: élelem és víz alig. A kitikkadt tengerészgyalogosok következő feladata az erősen védett repülőtér elfoglalása…
Az előző epizódban is figyelemreméltó volt a partraszállás bemutatása, ám most, a reptéri rohamnál ennél is tovább mentek. A vizuális realizmus gyomorbavágó. Talán az egyik legerőteljesebb rész mindezidáig.
Hetedik rész
A reptér elfoglalásával nem ért véget a peleliui csata. A hírszerzés információ nem voltak megfelelőek, így a tengerészgyalogosok kénytelenek voltak egyenként megtisztítani a több mint ötszáz barlangot és földalatti járatot, miközben hat és fél ezer emberük veszett oda… A küzdelem azonban így sem kapott akkora publicitást, mint mondjuk Guadalcanal, és a szigetet elfoglalása után sem használták semmiféle támadó művelethez.
Míg Basilone őrmester odahaza folytatja a propaganda-hadjáratot, Sledge immár harcedzett veteránként harcol, hol aknavetősként, hol hordágyszállítóként, lassan az őrület határára érve. Az epizód rendkívül erőteljesen mutatja be, hogy az átélt borzalmak hogyan változtatják meg a harcos személyiségét. Eleddig ez talán a sorozat leghatásosabb része.
Nyolcadik rész
Basilone őrmesternek elege lett a hadikötvények reklámozásából – kiképzőként folytatja munkáját Camp Pendletonban. Közben megismerkedik egy szemrevaló segédszolgálatos hölggyel, de végül úgy dönt, visszatér a frontra: nem bújik kitüntetései mögé, amíg tart a háború. Az Ivo Dzsima-i partraszállásban ő is részt vesz…
Az elmúlt pár epizód után nehéz elképzelni, de a csatajeleneteknél ismét rátettek egy lapáttal. Nagyon érdekes még a női vonal kihangsúlyozása, vagyis a tengerészgyalogság női tagjainak bemutatása.
Kilencedik rész
Okinava volt a csendes-óceáni hadjárat legvéresebb összecsapása. A helyzetet súlyosbította, hogy több százezer japán civil is élt a szigeten, akik elkerülhetetlenül kereszttűzbe kerültek, míg heves esőzések is nehezítették a harcokat. A japán katonák legyőzhetetlenségi mítoszát komolyan megtépázta az a tény is, hogy meglepően nagy számban estek itt fogságba.
A hiperrealizmus ennél az epizódnál sem szenvedhetett csorbát, ergo a legdurvább jelenetek sem maradtak ki: a civil lakosság szenvedéseit ugyanúgy megjelenítették, mint a japánok szokásosnál is elszántabb fanatizmusát, illetve az amerikaiak kegyetlenkedéseit. Valószínűleg filmtörténeti jelentőségű ez az őszinteség.
Tizedik rész
Az atombombák ledobásával lényegében véget ért a második világháború, és a sokat látott tengerészgyalogosok végre hazafelé vehették az irányt. Ilyenkor persze hazatérni se olyan könnyű: a bajtársak elhagyása, az otthoni környezetbe való visszailleszkedés, a munka- és párkeresés, mind-mind másféle nehézségeket jelentenek.
Ezzel az epizóddal válik teljessé a tengerészgyalogosok története. Az elit alakulatban anno ezt már csak utalások szintjén hozták szóba. Úgy vélem, jó ötlet volt egy egész részt szánni erre. A háború utáni életről pedig a végefőcím előtt megjelenő képsorok számolnak be, ahol a szereplők arca mellett az őket ihlető tengerészgyalogosok igazi arcát is megláthatjuk (itt aztán arról is meggyőződhetünk, hogy a szereplőválogatáson mennyire komolyan vették a feladatukat).
Most, hogy a sorozat végére értünk, illene összesítenem a látottakat. Tulajdonképpen elégedettek lehetünk: az HBO munkatársai nem ültek a babérjaikon, jól látható, hogy a korábban szerzett tapasztalatokat felhasználva dolgoztak a szérián, így jól tetten érhető a fejlődés, elsősorban a képi világon. Mindez azonban inkább technikai jellegű dolog, hiszen fontosabb kérdés, hogy sikerült-e valami teljesen újat elmondani a második világháborús amerikai részvételről. Az őszinte hangnem, mely megkerülhetetlen egy olyan hadszíntérről szólván, ahol durvább harcok folytak, mint Európában, például elismerésre méltó, mégsem tudom kiverni a fejemből azt, hogy a tengerészgyalogság második világháborús részvételét bemutató széria igazából ellenpontozása Az elit alakulatnak, mely az európai amerikai részvételt mutatta be. Más szóval sok újat nemigen láttunk, én úgy érzem, ez inkább tisztelgés, igen méltó formában egy másik hadjárat résztvevői előtt. Kérdésekre nemigen válaszol úgy, ahogy mondjuk egy koreai vagy vietnami sorozat tehetné. Mivel azonban a jelek szerint az HBO nem fél belenyúlni kissé rizikósabb témákba – legalábbis az Irak és a Gyilkos megszállás ezt támasztja alá –, jogos az elvárás, hogy mindezek után, talán páréves kihagyás után belekezdjenek végre egy olyan háborús szériába is, ami minden szinten mondhatna valami újat. Koreát elfelejtett háborúként tartják számon, a vietnami konfliktust pedig máig nem dolgozták fel. Rengeteg film készült ugyan róla, de átfogóan csak egy sorozatban lehetne bemutatni (ahogy itt is, lehetne több szereplő segítségével, akik a háború különböző szakaszaiban szolgáltak Délkelet-Ázsiában).
Annyit még, hogy a Cartaphilus Kiadó kiadta magyarul a vonatkozó kötetet, mely Hugh Ambrose munkája, és természetesen a sorozatéval megegyező címen jelenik meg. Akit pedig jobban érdekelnek a készítők motivációi, annak ajánlom az alábbi, Bruce McKenna és Tony To producerekkel készített interjút.
Méltó tisztelgés, de nem sokkal több.
Értékelés: 9/10
A hős alakulat (The Pacific)
HBO 2010
Háborús sorozat (550 perc)
Rendező: Jeremy Podeswa
Szereplők: Joseph Mazello, James Badge Dale, Jon Seda, Ashton Holmes
Zene: Hans Zimmer, Geoff Zanelly, Blake Neely
