Ezalatt Afganisztánban...
Amellett, hogy az Amerikai mesterlövész mozipremierje okán újra kiadta Chris Kyle önéletrajzát (a borítón ezúttal Bradley Cooperrel), a Gabo Kiadó idén tavasszal egy további kötettel is kedveskedett a katonai műfaj kedvelőinek. Az író egyébként egyike a fenti munka társszerzőinek és a jelek szerint nagyon megfogta őt a téma.
Scott McEwen egy coronadói ivóban múlatta az időt néhány SEAL társaságában, mikor bemutatták annak az embernek, akiről a regény főszereplőjét mintázta. Kemény, de szerény férfi volt a szóban forgó harcos, aki egy ízben több mint 15 találatot szenvedett el egy tűzharcban, mégsem vonult vissza, hanem kitartott és egy darabban ért haza. Ebből máris kiderült, hogy jelen könyv nem egészen beszámoló vagy életrajz, hanem valós eseményeken alapuló, de mégis fiktív történet, mely elsősorban Afganisztában játszódik, ahol az amerikai flotta büszkeségei is kiveszik a részüket a harcokból.
A regénnyel két fő gondom van. Az első az, hogy – regény. Tele van az amerikai piac leszerelt SEAL-ek életrajzaival és beszámolóival – akkor miért kellett éppen egy valós alapú, de mégiscsak fiktív kötetet választani? A második tulajdonképpen az első következménye: a regényes megközelítés és a jellemrajzok szépen utat engednek a közhelyeknek: a tálibok itt végletesen lealjasodott, gonosz állatok, a hírszerzők a frontvonaltól távoli életritmusban elkényelmesedett bürokraták, míg a harcosok többsége kemény amerikai hazafi, akiknek persze azért a magánéletben nincs mindig szerencséje, hogy enyhén fogalmazzak… És hiába a szakértői segítség, azért megállapítható, hogy a szerző fantáziája szárnyalt és mindenképp hősi eposzt akart, lehetőleg olyat, ami még Marcus Luttrell kalandjait is túlszárnyalja, de így vagy úgy kellemes olvasmányt nyújt a hátországban éldegélő patriótáknak… Ez azért is fájó, mert amúgy képes volt egy-két nagyon is életszagú bevetés-leírást is kanyarítani, de az izgalom fokozása céljából akár egyes-egyedül is ellenséges területre küldi a főhőst (még ha szakmailag ez nem is indokolt), vagy egy jelentős hadművelet menetébe is szemrebbenés nélkül beavatkozik a túlzottan is önálló SEAL-ek segítségével (tudom, hogy igazi fenegyerekekről van szó, de ennyire radikálisan függetlenek nem lehetnek a valóságban). Leírásai sem mindig meggyőzők: hol szájbarágósak, hol olyan tárgyilagosan szenvtelenek, hogy az már zavaró (ez utóbbi különösen egy tűzharc bemutatásánál veszi ki magát rosszul). Mindezek azt mondatják velem, hogy a regény inkább propagandakötetnek vagy könnyed kommandós-olvasmánynak nevezhető.
A fordításról megint nem sok jót mondhatok, és most már tényleg értetlenül nézem, hogy ha a Gabo Kiadó ilyen elkötelezetten ad ki katonai vonatkozású könyveket (amiért amúgy hálás vagyok), miért nem költ szaklektorra (az impresszumban nincs ilyen munkatársa feltüntetve) vagy legalább egy olyan fordítóra, aki ért a témához. Kezdhetném azzal, hogy az amerikai flotta elitkatonáját „SEAL-nek” és nem „SEAL-esnek” nevezzük (ahogy „vietkongost” és „tálibost” sem mondunk), folytathatnám az olyan tipikus hibákkal, mint az "M-16-os géppuska" (ami helyesen gépkarabély), az F-15 vadászbombázó "motorja" (ami hajtómű), esetleg a "nyomkövető" lövedék (ami nyomjelző vagy fényjelző)...
Elit mesterlövész – Egyirányú út
(Sniper Elite: One Way Trip)
Írta: Scott McEwen & Thomas Koloniar
Fordította: Pető Márk
Gabo 2015
344 oldal
