„…A pokolban estem el (úgy hívták: Passchendaele)…” — Siegfried Sassoon

Bő egy éve már, hogy elővettem a Gallipoli című klasszikust, és most, hasonló szellemben egy szinte teljesen új, nálunk pedig természetesen még mindig ismeretlen első világháborús filmet szeretnék bemutatni, ezúttal egy kanadai alkotást. Az első világháború ugyanis nemcsak az ausztrál, hanem a kanadai nemzet számára is fordulópontot jelentett: végre érezhették, hogy hadseregük nem egyszerűen a Brit Birodalom véderejének arctalan tömege, hanem mások számára is jól elkülöníthető, méltán híres hadtest, mely 600 ezer fővel vett részt a harcokban. A brit Lloyd-George állítólag egyszer azt mondta: „Ha kanadai katonákat küldünk a frontvonalba, a németek rögtön a legrosszabbra számítanak.”

Az első (majd később a második) világháborúból tehát Kanada is jócskán kivette a részét. Több kanadai alakulat harcolt Nyugat-Európa számos pontján, például Flandriában, ahol az egyik legvéresebb csata zajlott a címben szereplő Passchendaele mellett. A név valószínűleg nem sokat mond idehaza. Ha viszont hozzátesszük, hogy ezt a csatát gyakran nevezik harmadik ypres-i (yperni) csatának, talán többen is a homlokukra csapnak. Az 1917 júliusában itt megindított antant offenzíva célja az volt, hogy az itteni kiszögellés felszámolásával a brit erők eljussanak a német tengeralattjáró-kikötőkig, majd északról felgöngyölíthessék az ellenséges vonalat, illetve, hogy tehermentesítsék a francia hadsereget. Legalábbis hivatalosan. Haig tábornagy valójában úgy gondolta, hogy egy összpontosított támadás sikert hoz majd egy olyan körzetben, ahol sem a talaj minősége, sem az ellenség ereje, se semmi más nem kecsegtetett egy lehetséges győzelemmel. Haig  azonban makacs volt, és nem akart tudomást venni a tényekről.

Passchendaele Ypern közelében fekszik, és elfoglalását az itt állomásozó kanadai egységekre osztották. Azon a nyáron viszont rekord mennyiségű csapadék hullt, sártengerré változtatva a terepet. Olyannyira ingoványos volt a talaj ezekben a hetekben, hogy rengeteg katona veszítette életét, úgy hogy a szó szoros értelmében sárba fulladt. Az összesen csaknem 600 ezer (köztük ötezer kanadai) katona életét követelő  harmadik yperni csata, a „sárcsata” végén, november 6-án Passchendaele-t végül bevették, de az offenzíva nem érte el a távolabbi célokat. Alig félév múlva pedig a németek puskalövés nélkül visszafoglalták a területet, mikor a britek kénytelenek voltak visszavonulni, hogy kiegyenesítsék az arcvonalukat… A történész A.J.P. Taylor úgy fogalmazott: „A harmadik yperni csata a legesztelenebb mészárlása volt egy esztelen háborúnak. […] Passchendaele volt az utolsó régi stílusú csata, bár erről akkor még senki sem tudott. Végre már a tábornokok is rájöttek, hogy valami hibát követtek el. November 8-án Haig vezérkari főnöke először ment ki a harci zónába. Ahogy a kocsija a sártengerben vergődött, könnyek szöktek a szemébe és felkiáltott: „Te jó isten, ebbe küldtünk harcolni embereket?” A társa azt felelte: „Előrébb még rosszabb.”

A film egy veterán őrmester, Michael Dunne története, aki az európai fronton súlyos sebet kap. Odahaza gyógyulgat, és közben beleszeret ápolónőjébe, akinek asztmás öccse leendő apósának igyekszik imponálni azzal, hogy mindenáron be akar vonulni. Dunne, aki sebesült hősként és toborzóként segíti a hadigépezet munkáját, nem tudja megállítani a forrófejű fiút. Eljön a nap, mikor a harcedzett vén róka és a zöldfülű újonc vállvetve harcol a flandriai sártengerben...

A film felemás érzéseket keltett bennem. A romantikus vonal meglátásom szerint kissé vérszegény a film első felében, de ezenkívül lenne ugyebár egy potenciális bajtársi vonal is a fennmaradó részben, amit a forgatókönyv egyszerűen nem aknáz ki (az utolsó csatajelenet záróképe talán a kivétel, de az is inkább szimbolizmusával hat ránk). Úgy érzem tehát, a szkript kissé kiegyensúlyozatlan. Ott van viszont a hiperrealista látásmód: ismét a Ryan közlegény megmentését kéne összehasonlítási alapként említenem, de el kell ismernem, ez a film egy-két jelenetnél még azt is felülmúlja. Az első világháború állásharcairól mellesleg már sok évvel ezelőtt is készült nagyon hiteles reprodukció, de így is kalapot emeltem az itt látható csataképek készítői előtt. Elképesztően mellbevágó az a naturalizmus, aminek csak az egyik része a mindent uraló sár és eső. Aki elég bátor, nézzen bele a YouTube-on közzétett részletbe...

A forgatáshoz szükséges csatamezőt és lövészárokrendszert egyébként Calgary mellett alakították ki. Több száz korabeli fotó ismeretében még a hadtörténész szakértő szerint is abszolút élethű lett a környezet (a mellékelt archív fotó, mely alapján a díszlet fenti részlete épült fel, azért érdekes, mert pont azokban a napokban készült, amikor a film vonatkozó jelenete játszódik). A 200 statiszta egy része a kanadai hadsereg tagja volt, de a vízpermetezők által biztosított állandó nedvesség a profi katonák közül is sokat a kihűléssel fenyegetett. A film egyébként 20 millió dolláros költségvetésével az eddigi legdrágább kanadai produkció volt.

Érdemes megemlíteni, hogy a rendező és forgatókönyvíró — Paul Gross — egyben a film főszereplője is. A nyitójelenet pedig egy az egyben nagyapjának egyik háborús emléke (melyet csak vele osztott meg, s mely még halálos ágyán is gyötörte), s a történet meghatározó eleme. A filmzenét nem nevezném túlságosan meggyőzőnek — inkább a tévéfilmeket idézi —, kivételt képez a nagyon szép végefőcím-dal (After the War, Sarah Slean előadásában) és az azt követő instrumentális rész. Az ezt kísérő archív képsorok pedig nagyon jól passzolnak a film végső üzenetéhez: „soha többé!” Az említett dal szövegét, illetve a linkjét be is szúrom ide.

A Sabaton együttes — a tőlük megszokott stílusban — ennek a csatának is emléket állított egyik dalával, melynek címe The Price of a Mile (Egy mérföld ára). Úgy gondoltam, a film remekül illik ehhez a számhoz, így legújabb videóklipem ebből született. Az alábbi linken rögtön meg is tekinthető:

Magyarországon a film sajnálatos módon nem kapható, az angol DVD-változat pedig lehetne sokkal igényesebb is. Csak angol hangsávot kapunk, felirat nélkül. Extraként egy werkfilm szolgál.

Érdekességképpen beszúrom még a Harry Patch-csel, az első világháború utolsóként életben maradt, és tavaly elhunyt veteránjával készített rövid riportot, aki szintén részt vett ebben a csatában.

Nem tökéletes, de nagyon is emlékezetes háborús alkotás.
Értékelés: 8/10

Passchendaele
Passchendaele Films Inc. 2007
Háborús (115 perc)
Rendező: Paul Gross
Szereplők: Paul Gross, Joe Dinicol, Meredith Bailey
Zene: Jan A.P. Kaczmarek