Csőre tölts!

Az elmúlt évek túlnyomórészt hervasztó Call of Duty-termése után az idei év nagy durranása (vagy inkább dörrenése) újfent egy régi ismerőst, az előzetesekben már felvillantott Price századost helyezte a középpontba, mely újjáéledő reménnyel tölthette el az érdeklődők egy részét. Az viszont kicsit fura volt, hogy az új szoftver PC-n kizárólag letölthető változatban került piacra, ami gyártási és természetvédelmi szempontból persze kedvezőbb, másfelől a PC-s atomrajongók enyhe sértődöttséggel vehették tudomásul, hogy gyűjteményükbe ezt a darabot fizikai értelemben nem rakhatják oda. Azt viszont nem értettem, miért nem képes az Activision egy normális alcímet, esetleg egy sorszámot odabiggyeszteni a Modern Warfare titulus alá, csak a könnyebb azonosíthatóság végett (pláne, ha ennek is lesz még folytatása). Na de mindegy is, lássuk inkább, milyen lett maga a játék.

Az egyszemélyes hadjárattal kezdtem, mely az első néhány küldetés során még nem tudott beszippantani. Továbbhaladva azonban a történet lassan beindult, mint a matekszakkör, és ekkor már valóban nyújtotta az elvárható hangulatot, bár összességében a MW-trilógia ennél jobban lekötött annak idején. A linearitás megmaradt, a helyzetek és fordulatok többsége nem fog igazi meglepetést okozni a tapasztaltabbaknak, sőt a párbeszédek sem vonulnak majd be a sokat emlegetett nagyok közé. A hadjárat összességében 5–6 órát igényel – részben azért, mert egy-egy elhalálozás után a rendszer jóságosan mindössze néhány másodperccel korábbi időpontra dob minket vissza, ezzel jelentős időt és anyázást megtakarítva –, és szerintem ezt a hosszúságot jól eltalálták, vagyis időben véget ér, mielőtt még beleunhatnánk.

Itt-ott felvillannak olyan pályák vagy küldetések, melyek némi utánérzéssel büszkélkedhetnek, de nem negatív értelemben (egy ízben például határozottan úgy éreztem, hogy az első Modern Warfare egyik közel-keleti bevetésének alternatív változatát játszom). A klasszikus lopakodós-lövöldözős-felderítős részeken túl megint kapunk átélhető emlékképeket, sőt olyan feladatunk is lesz, amelyben nem fegyverre vagy öklünkre lesz szükség, hanem megfelelő időzítésre és némi türelemre. Ki kell térnem még a brutalitás mértékére, melyre már a menüben felhívják a figyelmünket, és joggal: civil (köztük női) áldozatok például mindkét oldalon előfordulnak majd, s ugyanígy az ellenfelek testébe csapódó lövedékeknek is meglesz a fiziológiai hatása. Véleményem szerint mindez a játék realizmusát segíti elő, és nem magyaráznék belé semmiféle üzenetet, főleg, hogy a fejlesztő is kijelentette, hogy az érettebb közönségnek szánták a programot.

Az új motorral készült grafika önmagáért beszél: a pályák kidolgozottsága vagy a figurák mozgatása, illetve felszerelése is meggyőző lett, a fényhatások kimondottan élethűek, de az is kiemelhető, amikor elsütött fegyverünk csöve füstölögni kezd. A hangokra is igyekeztem figyelni, és tapasztalataim szerint mindegyik a helyén van. Az audiovizuális összhatást csak a kép rángatása rontja kissé le, főleg az átvezetéseknél, illetve egy-egy pálya elején. Nem tudom, ez a hardveremnek köszönhető-e, vagy az optimalizálás nem sikerült tökéletesen.

Arzenálunkat elnézve látnivaló, hogy új darabok (mint a Kilo 141 gépkarabély) és régi ismerősök (például FN FAL vagy FAMAS) is felbukkannak. A fegyverek könnyebben kezelhetők lettek, még a golyószórók is meglepően kis hátrarúgást produkálnak, és hol van akkor még a mindenféle tuning. Ez utóbbira a multis résznél van lehetőség, ahol aztán rengeteg kiegészítőt kipróbálhatunk az egyes darabokon. Apró újítások még előfordulnak, például célzó módban is képesek vagyunk újratölteni, mordályunkat adott esetben le tudjuk támasztani a biztosabb célzás érdekében, illetve a gyors késelés helyett visszatértünk a fegyverrel való sújtáshoz. A mozgatás kapcsán érdemes megemlíteni, hogy emberünk alapból valamivel lassabban mozog, mint korábban, viszont futni két sebességgel is tud. Az ajtókon való bejutásnál pedig általában választhatunk egy diszkrét benyitás vagy a nyílászáró berúgása között.

A Coop mód keretében két-három multis sorstárssal egy adott helyszínen indulhatunk akcióba, mintegy folytatva a hadjárat történetét. A túlélő jellegű, kisebb akciók mellett kapunk négy küldetést is, mely nagyobb helyszínnel és tengernyi ellenféllel, illetve részfeladatokkal szolgál. Itt még járművek is segítik a nagyobb térségeken való átjutást. A kooperativitás jegyében a bajtársak lerakhatnak lőszeres ládákat és védőmellényt, de nyújthatnak elsősegélyt, ám ha el is halálozunk, egyperces szünet múltán újra belevethetjük magunkat a csata közepébe, de szó szerint, ugyanis ilyenkor ejtőernyővel dobnak le minket (az viszont bántó, hogy ugyanannyi felszereléssel, mint amennyivel elhaláloztunk, ami szerintem nem logikus). Az alapötlet nem rossz, de kicsit több pályára lenne szükség, illetve az MW2 és 3 rövidebb, pörgősebb küldetéseit jobban kedveltem (és ne firtassuk, hányszor játszottam némelyiket végig), már csak azért is, mert azok többségénél nem voltam rászorulva egy másik játékos támogatására, bár úgy sem volt rossz játszani.

A multis játékmódok között vannak hagyományosabbak (Team Deathmatch, Domination, stb.), de a két-két fős csapattal játszató villámmeccsekre is van lehetőség. Mindezek miatt viszont figyelnünk kell arra, hogy bizonyos módok nem elérhetők adott pályákon. De ha már pályák, ezeket mindenképp dicsérném: méretükben, jellegükben és hangulatukban sokfélék, szépen kidolgozottak, és a World War Two térképeitől eltérően nem három sávra osztottak. A nagyobb térségeken, akár több tucat játékos részvételével folyó Ground Warban pedig még járművek használatára is van mód. Az egyéni felszerelés összeállításánál a perkek, vagyis a személyes tuningtulajdonságok között egy-két újat találunk, de nagy általánosságban nem sok újdonságot vonultat fel ilyen téren a játék.

Szerencsére most is adva van a Private Match lehetősége, mely nemcsak a pályákkal vagy a fegyverekkel való ismerkedést könnyíti meg, hanem azok dolgát is, akiknek a profi multis ellenfelek túl nagy falatot jelentenek. Itt szinte minden részlet beállítható, a játékmód, a helyszín, az ellenfelek száma és színvonala, ráadásul fegyvereink ugyanúgy tuningolhatók. Az elmúlt években ráadásul már olyan szintű intelligenciát prezentálnak a botokhoz, hogy valóban korrekt nehézséget nyújtsanak. Az egyetlen negatívum ezzel kapcsolatban, hogy a korábbi címek ugyanezen módjában több ellenfelet és bajtársat lehetett csatasorba állítani, míg most a maximum csapatonként öt fő, ami a nagyobb pályákon kissé szerény.

A Modern Warfare kellemes élmény volt a számomra, bár jelentős újdonságokat nem tartalmazott, és a történet sem bizonyult átütőnek. Szerintem egyszerűen hozza az elvárható szintet, ami az Advanced Warfare vagy az Infinite Warfare után már nagy szó, aki viszont eddig nem szerette a szériát, valószínűleg nem most fogja megkedvelni. Arra valóban alkalmas, hogy időnként leüljön az ember egy kicsit lövöldözni, de úgy felemlegetni, mint a régi MW-trilógiát, szerintem nemigen fogjuk. Én legalábbis biztosan nem.

Ezzel is el lehet játszadozni.
Értékelés: 7/10

Negatívumok:
*Átlagos történet
*Átlagos párbeszédek

Pozitívumok:
*Meggyőző grafika és hanghatások
*Komoly fegyverpaletta
*Változatos pályák
*Apróbb újítások
*A multiban használható járművek
*Megint van Specops mód