KÖNYV: Az Erő titkai (Gross & Altman)
2022. október 16. írta: Monty H.

KÖNYV: Az Erő titkai (Gross & Altman)

A Csillagok háborúja teljes, cenzúrázatlan története

Azt már megszoktuk, hogy a hivatalos Star Wars-kiadványokat a Szukits és a Kolibri adja ki minálunk, azonban nagy ritkán egy-egy nem hivatalos cím is utat talál a magyar könyvpiacra. Most is ez történt, amikor a Cartaphilus megjelentette Az Erő titkait, amelyen a fentiek miatt egyetlenegy Star Wars-logó sem található, és vizuális értelemben csak a címsor betűtípusa, illetve a borítókép árulkodik a témáról… A másik részlet, az alcím is sokatmondó, egyben merész: “A Csillagok háborúja teljes, cenzúrázatlan története az alkotók, a színészek és a rajongók tolmácsolásában”

az_ero_titkai.jpgEbből kiderülhet, hogy a kötet elsősorban az alkotókat megszólaltatva épül fel (köztük Lucas, az egyéb rendezők, a producerek, az effektművészek vagy a színészek), de előkerülnek a vonatkozó regények írói, a rajongói klub vezetői, vagy folyóiratok szerkesztői is. A főszöveg tehát hosszabb-rövidebb idézetekből épül fel, és a kísérőszöveg arányaiban igen csekély mennyiséget képvisel. Lényegében csak ott találunk ilyet, ahol a megszólalások mellé mindenképp szükséges volt valamilyen kiegészítés, átvezetés. Ennek a struktúrának pedig kétségtelenül vannak veszélyei, szóval profi szerkesztői munkát feltételez, már csak azért is, mert a témában teljességre törekedni nem kis feladat, lévén lassan ötvenedik születésnapját ünnepelheti a Star Wars (Lucas ugyanis 1973-ban írta meg a forgatókönyv első és még nagyon nem végleges változatát). És a teljes sztoriba persze nemcsak a nagyjátékfilmek tartoznak bele, hanem sok minden más is. Mindezt pedig egyetlen könyvbe, méghozzá megfelelő arányokkal belesűríteni nagyon nehéz. A szerkesztők – Edward Gross, veterán szakújságíró és Mark Altman, tévés, illetve filmes író és producer – nem is jártak e téren teljes sikerrel. Kezdjük is rögtön az arányokkal. A hétszáz oldalból nagyjából 50-et kap az első film előkészítése, durván 350-et a klasszikus trilógia kora és az átmenet, körülbelül 170-et az előzménytrilóga, és úgy 140 oldalt az elmúlt évtized, benne az új játékfilmekkel, illetve az első tévésorozatokkal. Ez a felosztás alapvetően működhetne, de főleg a könyv vége felé haladva érezhetően lankadt az alkotók figyelme. A szép sikerrel megbukott tévés szörnyűség, a ‘78-as Holiday Special például 20 oldalt kapott, és A klónok háborúja animációs sorozatról is olvashatunk eleget, de a Timothy Zahn-féle újhullámos regények vagy A birodalom árnyai, esetleg A mandalóri valamivel többet is elbírtak volna – a Zsivány Egyes és a Solo meg éppen csak említésre kerül. 

A már említett cenzúrázatlan jelleg ott érhető tetten, hogy ezúttal nem maradnak el a kritikus hangú, sőt itt-ott elmarasztaló vagy éppen csalódott vélemények sem, ami – pláne a LucasFilm és később a Disney cenzúrájának ismeretében – hitelesebbé is tehetnék az anyagot, ám a megszólalók egy részénél inkább a szubjektivitás dominál, mint a szakszerűség. Ez részben annak köszönhető, hogy nyilatkoznak itt a projektekben részt vett alkotók, de olyanok is, akik, mondjuk úgy, csak távolabbról figyelték az egészet, például Glen Oliver, popkulturális szakkommentátor, Kyle Newman, a Fanboys rendezője vagy a sokszor megszólaló Ray Morton, magazinszerkesztő. És hogy miről is beszélnek… Allan Ladd – ő volt az, aki a 20th Century Fox vezetőségében szélmalomharcot folytatva érte el, hogy az Új remény megkaphassa a szükséges anyagi támogatást, ami enyhén szólva elengedhetetlen volt a film elkészültéhez – kijelenti, hogy mindezek után Lucas hálátlan módon elfeledkezett róla. Ray Morton és Irvin Kershner lehúzza A jedi visszatért, mondván a film eleje lassú, Luke nem kap kellő hangsúlyt a történetben, a jedi-mesterek mismásolnak, Leia jellegtelen, Han végigunatkozza a filmet, sőt a robogózást leszámítva nem vezet járművet ebben a részben (igen, tudom, ez így kétszeres tévedés, de Morton ezt állítja), vagy hogy Vader elveszti az érdekességét azáltal, hogy az arcát megláthatjuk, és ez az arc mennyire nem tükrözi azt, amit a rajongók vártak. Jeanine Basinger a ‘97-es Special Edition felesleges mivoltáról panaszkodik, hangsúlyozva, hogy mint művészeti alkotást a trilógiát nem kellett volna módosítani, de hát Lucast nem hagyta nyugodni a lehetőség... Timothy Zahn másokkal együtt értetlenkedik a midikloriánok bevezetése kapcsán, Brian Jay Jones pedig bológatójánosnak titulálja Rick McCallum producert, aki Gary Kurtzcel ellentétben képtelen volt egyszer is nemet mondani Lucasnak, aki kényszeresen túltolta a speciális effekteket az előzménytrilógiában, és szerinte részben emiatt lett az a három rész olyan, amilyen. 

“Aztán ott van a Baljós árnyak némely új karaktere. Jar Jar Binks egyszerűen csapnivaló. Sokan támadták a lelógó fülű gungant azzal, hogy a feketékkel kapcsolatos sztereotípiákat megjelenítő Stepin Fetchit-stílusú karikatúra. Érthetők ezek a kritikák, de amellett sem mehetünk el szó nélkül, mennyire ostoba ez a karakter mind koncepcióját, mind megvalósítását tekintve. Amint A jedi visszatér ewokjai is bizonyítják, Lucas gyengéd érzelmeket táplál az elnagyolt, cukiságban tobzódó karakterek iránt, nem beszélbe burlszekbe illően nevetséges megnyilvánulásaikról. Úgy vélem, ennek a karaktertípusnak és viselkedésnek megvan a maga helye bizonyos filmekben, csak pont semmi keresnivalója egy olyan “komoly” fantasyben, mint a Star Wars-sorozat.
[...]
A szerelmes jelenetek Anakin és Padmé között nagyon-nagyon szörnyűek. De tényleg. Jar Jar Binks-i értelemben. Apropó: az ötlet is nevetséges, hogy egy olyan eszes, tettre kész és tapasztalt valaki, mint Padmé, rábízza a Szenátusban betöltött tisztségét egy olyan kelekótya alakra, mint Jar Jar. Az pedig, hogy ez a kelekótya alak olyan indítvánnyal éljen, mai végső soron romba dönti a Köztársaságot, akkora blődség, hogy már-már gyanús – Lucas talán szántszándékkal trollkodik? Az egész forgatókönyvet belengi ez a fura perverzitás. Padmé belezúg egy férfiba, akit kilencéves korában látott utoljára; Anakin folyton a nyálát csorgatja, és sokat sejtető megjegyzéseket tesz Padménak; Cliegg Lars megvásárol egy rabszolgát, azután feleségül veszi. Az egész olyan… inkább hagyjuk.”

– Ray Morton

obi_ani.jpg

A szubjektivitás és a kisebb tévedések persze a cenzúrázott anyagok között is mindennaposak voltak (lásd például a rohamosztagosokról szóló kötetet), szóval mondhatnánk, hogy ezeket a maguk helyén kell kezelni. Viszont mivel a kritikusabb megszólalások egy részére mai szemmel, mai tudásunkkal már könnyedén találhatunk magyarázatot vagy cáfolatot, felmerült bennem, hogy az ilyen bakikat vagy megalapozatlan véleményeket nem lett volna-e jobb inkább mellőzni. Mindenesetre a Star Wars amatőr szakértői többször is fel fognak horkanni, amikor ilyenek kerülnek elő a szövegben – némelyik kritikával viszont kénytelenek lesznek egyetérteni, illetve nem ússzák meg a lelkendező, de kissé semmitmondó, esetleg túl sok mindent belemagyarázó megszólalásokat sem, bár szerencsére ezekből viszonylag kevés van, és az is inkább a harmadik trilógia kapcsán.

“Nem igazán értettem egyet az ötlettel, hogy Vader legyen Luke apja, de sok embernél működött, ezért beletörődtem. Nekem kicsit légből kapottnak tűnt. Láttam, és másokkal együtt engem is ledöbbentett, mert nem vettem részt a film elkészítésében, így nem láttam jönni, de rám olyan benyomást tett, hogy kellett valami, amitől felhördülnek az emberek és annyira elképednek, hogy mindenáron látni akarják folytatást. Szerintem ez volt a mozgatórugó, másként nem következett organikus módon a történetből.” 

– Alan Dean Foster (író, a Csillagok háborúja regényváltozata és a folytatás, az Erőpróba)

luke_vader_duel_death_star.jpg

Ha már a fentiek vonatkozásában nem voltak elég alaposak a szerkesztők, felvethetnénk, hogy amúgy a témák szelektálása terén jobb-e a helyzet. Nagy általánosságban igen, bár olyan helyzetben, amikor egyetlen kötetben ugyanarról a témáról több ember is nyilatkozik, nyilván elkerülhetetlenek az ismétlések és átfedések. Ez különösen ott bántó, ahol azért érzünk feleslegesnek egy-egy megnyilvánulást, mert már egy az egyben olvastuk korábban (pl. a 34. oldalon Jonathan Kirshner egy szem mondata, amit én inkább kukáztam volna). Az is szempont, hogy a “teljes történet” alatt mit értünk, hiszen a legendakört popkulturális, filmtörténeti, technikai vagy épp művészi szempontból is meg lehet közelíteni. E tekintetben nagy a szórás, szóba kerül itt minden a művészeti koncepcióktól a vonatkozó játékok árusításán át a rajongói véleményekig, és emiatt a fókusz ide-oda ugrál, pár helyen pedig irreleváns, de legalábbis kevésbé érdekes megnyilvánulások is maradtak (ilyen a nagyjátékfilmek szinopszisa, vagy például az a rész, ahol Ashley Eckstein, aki az animációs szériában Ahsoka hangját adta, azon lelkendezik, hogy gyerekkorában mennyire szerette a Star Warst). Az sem mellékes hogy vajon hány unalomig ismert és hány új anekdotát olvashatunk… Nyilván vannak itt sokszor hallott szövegek is, ugyanakkor kevésbé ismert, de csattanós sztorik meg kimaradtak a szórásból. Ilyen téren szerintem eleve nem lehet mindenki kedvére tenni, illetve képtelenség lenne mindent belesűríteni egyetlen könyvbe, még egy bő 700 oldalas könyvbe is.

“Igen, csináltam néhány nagy hülyeséget, mint a C-3PO-gabonapehely, ami tényleg förtelmes termék, annyira finom és édes. Enyém az utolsó bontatlan doboz a világon… és egy napon, ha majd végleg megkeseredek, előveszem a titkos helyemről, felbontom… [mély sötét hangon] és elpusztítom a bolygót. Ott lesz vége a világnak, amikor kinyitom. A doboz mesés, de hogy mi van benne… Igen, C-3PO sok termékhez a nevét adta, jóhoz és rosszhoz egyaránt. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy szerepelt egy dohányzásellenes kampányban.”

– Anthony Daniels (színész, “C-3PO”)

Nem mehetek el szó nélkül egy igazán súlyos szerkesztői hiányosság mellett: minden ilyen kötetnél elvárható, hogy az alkotók feltüntessék a forrásokat. Azonban forrásjegyzék nincsen, ohne, nuku, nyista. És ez egy nagyon merész húzás, ugyanis a kiadvány hitelességét kicsit sem javítja, ellenben olyan érzetet kelt, mintha kalózosan összeollóztak volna valamit, de lusták lettek volna rögzíteni, hogy honnan, esetleg fütyültek arra, hogy a forrásmegjelölés igenis elvárt, akkor is, ha a szöveg nagy részét a saját anyagaikból vagy rendezvényinterjúkból mazsolázták, ahogy ez a köszönetnyilvánításból kiderül. Ez pedig nagyon nem profi dolog, ahogy a névmutató hiánya sem… A szintén nem létező képmelléklet már nem ennyire fájó, bár a főbb történéseket, egyes elmagyarázott, de nehezen vizualizálható technikai eljárásokat és a megszólalók arcát jó lett volna viszontlátni – nyilván ez is növelte volna a kötet árát, de szerintem az összhatást nagyban javította volna. 

„Azt hiszem, Az ébredő Erő esetében Lucasból az eladó keserűsége beszélt. Az ember látja a cégét, látja a szereplőit másvalaki kezében, másvalaki irányítása alatt, és nem tehet semmit. Már valaki más viseli a gondjukat. Nem lehetett könnyű számára, másfelől viszont tisztes summát kapott azért, hogy lenyelje a békát. Ennek ellenére még a kész Az ébredő Erőhöz is volt néhány rossz szava. Nem lepne meg, ha így zajlottak volna azok a telefonbeszélgetések: »Mit műveltek? Mi ez az egész?« »Hallgass! Eleget fizettünk, hogy tartsd a szád.«” 

– Brian Jay Jones

A magyar kiadás minősége alapvetően dicsérendő, bár szerkesztői és fordítói oldalról most is adódnak hibák. Például a Special Edition magyar nevét legalább háromféleképpen olvashatjuk… A pár éve nálunk is kiadott, kiváló Jones-féle életrajz magyar címe nem George Lucas: Egy élet, hanem George Lucas: Galaxisokon innen és túl – ennek igazán nem lett volna nehéz utánanézni. A szövegben szereplő, kevésbé ismert nevek és címek alá pedig nem mindenütt kerültek lábjegyzetek, pedig a magyar olvasók nagy része biztosan nem ismeri őket (ahol vannak, ott nagyon hasznosak). Ezzel szemben tetszett, hogy számos olyan filmes szót, amit manapság a többség angolul emleget, Babits Péter igyekezett magyarosítani. A keményfedeles kivitelezés pedig nemcsak hathatósan védi a több mint 700 oldalt, de szinte rangot ad a könyvnek. 

sw_montage.jpg

Az Erő titkai véleményem szerint a negatívumok ellenére is érdekes olvasmány, de inkább a megszállott rajongók számára ajánlanám. A szöveg cenzúrázatlan természete miatt valamivel őszintébb, mint a hivatalos kiadványok, de ahogy a fentiekből kiderül, nem kell és nem szabad belőle mindent elhinni, mert a megszólalók is tévednek néha, ezért nem érdemes egyedül erre a kötetre támaszkodni. (És itt megint ajánlhatnám Rinzler úr kiváló könyveit.) A veteránok számára nyilván lesznek benne rég ismerős tények, de nem kizárt, hogy így is szívesen végigolvassák. Az ifjabbak számára is élvezetes lehet, már csak azért is, mert a rövidebb szakaszokból összeálló narratíva jóval könnyebben befogadható, egyben a filmipar fejlődésének egy igen érdekes szakaszát ismerteti meg a fiatalabb generációval. Ez utóbbi talán mellékesnek tűnhet, de én például már azzal is sokat tanultam annak idején a filmtörténetről, hogy a Star Wars készítésében jobban elmerültem. Aki ezzel a kötettel kezdi, az könnyen ugyanígy járhat… 

Az Erő titkai 
(Secrets of The Force)
Szerkesztette: Edward Gross & Mark A. Altman
Fordította: Babits Péter
Cartaphilus 2022
720 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr9217954598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása