Bevetésen a sivatag kísérteteivel
Vannak szerzők, akiknek a neve egyetlen könyvük elolvasása után az agyamba vésődik. Steven Pressield közéjük tartozik, hiszen A tűz kapui című, spártai vonatkozású, és szerencsére nálunk is többször kiadott kötete nagy hatással volt rám is. A főleg ókori vonatkozású történelmi regényeiről ismert amerikai író egyébként motivációs műveket is jegyez, ezekből már én is olvastam kettőt. Modernebb témák kapcsán viszont visszafogottabb: a Vadászat Rommelre az egyetlen e téren.
A könyv első pillantásra visszaemlékezésnek tűnhet – ezt erősíti a főhős fiának előszava –, ám a szerző már rögtön a legelején tisztázza, hogy valós alapú fikcióról van szó. Nyilván személyesebbé akarta tenni ezzel a történet hangnemét, és ez sikerült is neki, emellett pedig hiteles forrásokra támaszkodva a történelmi és technikai háttér is nagyon meggyőző lett. Egy brit fiatalember fiktív beszámolója ez, aki a második világháború idején lép be a hadseregbe, hogy páncélostisztként szolgáljon. Az eleinte nem túl fényes észak-afrikai hadjárat során aztán lehetősége nyílik egy ideiglenes beosztásra a Mélységi Sivatagi Csoport kötelékében, akik a frontvonalon és a tulajdonképpeni csatatéren túl tevékenykednek…
Pressfield narratívája sajnos nem egyenletes színvonalú. A bevezetés nagyon is személyes hangvételű, tényleg sokat ígérő, azonban a háborús részeknél többször is túlsúlyba kerülnek a hadinaplókat idéző, igen monoton fejezetek. Ezek hitelességével mondjuk nincs baj, sőt hálásak lehetünk neki, amiért a második világháborús sivatagi hadviselés, ezen belül is a páncélos fegyvernem és a mélységi felderítők mindennapjait részletesen bemutatja. Külön érdekesség, ahogy a szembenálló britek és németek egymással szembeni tiszteletét vagy éppen félelmeit elénk tárja, a konfliktus történetén belül ugyanis ez egy kifejezetten említésre méltó részlet, amelynek érdemes emléket állítani. Mindeközben azonban hiányt szenved a személyes történet. Néha úgy éreztem, hogy Pressfield a főhőssel csak indokot keresett egy ilyen témájú regény megírására… A végére szerencsére úgy-ahogy helyrebillen a mérleg nyelve, de középtájt néha legszívesebben letettem volna a könyvet.
A Partvonal Kiadónak hálás vagyok, amiért Pressfield műveit hosszas kihagyás után újra elérhetővé tette, jelen kötet kiadásának minősége kapcsán viszont a brutális fordítói és szerkesztői hibákról is muszáj szólnom. A “D-nap” magyarul nem “D. Day”, és “partraszálló tutaj” nincsen, legfeljebb “partraszálló naszád”, ahogy “20 mm-es Pak légvédelmi ágyú” sem létezett, mert a “Pak” páncéltörő ágyút jelöl, a “páncélozott harckocsi” pedig kábé olyan marhaság, mint az “IQ hányados” vagy az “automata gépfegyver”. “Bir Hakeimet” nem németesen írjuk “Bir Hacheimnek”; a “benzinharckocsi” helyesen “üzemanyagtartály”; és az is elég szégyen, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy az újévi ünneplés kapcsán “1953” került be a szövegbe egy helyen, “1943” helyett.
Vadászat Rommelre
(Killing Rommel)
Írta: Steven Pressfield
Fordította: Kállai Tibor
Partvonal Kiadó, 2014
310 oldal
