Képtelen Csillagok háborúja, de szó szerint

A rádió ma már távolról sem az a domináns médium, ami évtizedekkel ezelőtt volt, bár tény, hogy a beszélgetős műsorok, a zenesugárzás és a hírek a mai napig szép számú hallgatót vonzanak oda a készülékek elé. Ha azonban történetmesélésről van szó, a többség inkább a DVD-lejátszóhoz, a számítógéphez vagy a tévéhez nyúl. Éppen ezért érdemes most visszatekinteni a Csillagok háborúja klasszikus trilógiájából készült rádiójátékra, mely a Star Wars-történelem nálunk kevésbé ismert, de nagyon tanulságos momentuma volt.

1980-ban történt, hogy a Kaliforniai Egyetem dékánhelyettese, illetve két elszánt rádiós producer úgy gondolta, hogy a lassan halódó rádiójáték műfaját kicsit fel kellene dobni. Egy diák javaslatára elgondolkodtak többek között azon, hogy a nagysikerű Csillagok háborúja mozifilmet is feldolgozzák. A várható magas jogdíjak viszont komolyan aggasztották őket, de szerencsére alaptalanul: George Lucas ugyanis erre az egyetemre járt annak idején, ezért jelképes, egydolláros áron adta el a vonatkozó jogokat a készítőknek, vagyis a filmzene és a hangeffektek is rendelkezésükre álltak. Azonban így is 200 ezer dollárt kellett összekalapozni ahhoz, hogy a munkadíjat, a stúdió bérleti díját és az írói gázsit ki lehessen pengetni. A rádióállomás ezért szerződést kötött a BBC-vel, akik egy kisebb csapatot küldtek, köztük azzal a John Madden direktorral, aki filmes, tévés, színpadi és rádiós vonalon is otthon volt, és aki évekkel később a Szerelmes Shakespeare-t is megrendezte. Cserébe a britek megkapták a műsor sugárzási jogát az Egyesült Királyság területén.

A forgatókönyvet már hazai kollégának adták, annak a Brian Daleynek, aki a hetvenes évek végén három Han Solo-regényt írt, de más sci-fik kapcsán is ismert volt a neve. Ettől függetlenül kemény diónak ígérkezett a dolog, hiszen a Csillagok háborúja mint film egyik legfontosabb eleme a vizualitás volt. Ennek hiányában vajon mennyi maradhat a történetből? A válasz: mindaz, ami bármely megfilmesített történet lényeges meghatározója, vagyis a dialógusok, a színészek, a hangulat, a hangok és a zene. Ebből az alapanyagból pedig már bőven lehetett dolgozni.

Az első darab, vagyis az Új remény lett a legigényesebb és leghosszabb a három közül. A tizenhárom epizód hat és fél órányi hallgatnivalót jelent, és benne nemcsak a regényben olvasható, de a filmbe nem kerülő jelenetek térnek vissza. Brian Daley a Lucaséktól kapott anyagok alapján több helyen átírta, másutt bővítette a cselekményt. Előbbire nemcsak azért volt szükség, hogy a hallgatók ne azt érezzék, hogy a film eredeti szkriptjét mondták fel megint, hanem mert vizualitás hiányában egyes történéseket, mozzanatokat el kellett magyarázni. Utóbbi pedig hatalmas pluszt jelent a cselemény kitágításában, s ennek köszönhetően már a bevezetés jóval hosszabb lett. Itt megtudhatjuk, hogyan szerezte meg Leia hercegnő a Halálcsillag terveit, hogyan kellett megvendégelnie egy gyanakvó birodalmi főtisztet, és hogyan eredt a nyomukba Darth Vader, vagy hogy ezalatt Luke hogyan győzte le siklóversenyben az egyik nagyszájú haverját a Koldus-kanyonban. A történet egészére jellemző, hogy mindenütt elejtenek olyan utalásokat, amelyek megmagyarázzák azokat a megnyilvánulásokat, amik a filmváltozatban előfordulnak, de nem mindig érthetők (ilyen például a Falcon mentőkabinjainak katapultálásról szóló naplóbejegyzés). Szarkasztikus és humoros benyögésekkel is gazdagodtak a párbeszédek, továbbá egyes szereplők kaptak olyan megszólalásokat vagy interakciókat, melyekkel karakterüket még egy kicsit lehetett árnyalni. A dialógusokat természetesen végigkísérik a néhol újravágott, néhol szándékosan felcserélt zenei betétek (beleértve néhány kivágott dallamot John Williams vonatkozó munkásságából), illetve a filmből ismerős hangeffektek, az epizódokat pedig Ken Hiller megfontolt és hatásos narrációja nyitotta és zárta.

Az Új remény komoly reklámhadjáratot követően 1981 márciusában került először adásba, vagyis nagyjából egy évvel A birodalom visszavág amerikai premierje után. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, szép sikert arattak vele, és a Nemzeti Közszolgálati Rádió ezzel a műsorral rengeteg új hallgatót tudott bevonzani. Ez részben annak volt köszönhető, hogy abban a korszakban még eleve kevés olyan Star Wars-termék jelent meg, amelyek többet árultak el a filmeknél. Persze az sem mellékes, hogy akkoriban még nemhogy DVD, internet és letöltési lehetőség nem létezett, de a VHS-változatokat is csak 1982-ben kezdték kiadni. Ilyen értelemben tehát “pótléknak” sem volt utolsó, ugyanakkor, annyival többet nyújtott a filmnél, hogy kvázi önálló alkotásként is megállta a helyét.

Bevallom, én a közelmúltig halogattam a meghallgatását, és nem is vártam tőle nagyon sokat. Ahogy azonban belekezdtem, egyszerűen magába szippantott. A többségében eltérő hangok és az átírt szöveg nem zavartak. A dialógusok működtek, a filmben nem szereplő jelenetek és utalások pedig kimondottan érdekesek voltak. Az természetesen komoly “mankót” jelentett, hogy a filmeket már sokszor láttam, így jóval könnyebb volt követni, illetve felfedezni benne az újdonságokat. Igazán üdítő élmény volt. 

Ebben a jelenetben Tarkin kormányzó és Motti admirális elsuvasztott dialógusát hallhatjuk, melyben a Halálcsillaggal járó hatalom játssza a főszerepet, de hamarosan megérkezik Vader nagyúr is.

MOTTI: Tarkin kormányzó!
TARKIN: Igen, Motti?
MOTTI: A Halálcsillag immár száz százalékosan működőképes.
TARKIN: Ideértve elsődleges fegyverünket is?
MOTTI: Teljes mértékben működőképes. Az állomás kész elpusztítani bármely bolygót, melyet ön kiválaszt. Most már az egész csillagflottánk se lenne képes megállítani. Immár az ön kezében a galaxis minden élőlénye feletti élet-halál hatalom.
TARKIN: Élet és halál...
MOTTI: Öné az abszolút hatalom.
TARKIN: És persze az Uralkodóé.
MOTTI: Csak, hogy megnyugtassam, így értettem. Csakhogy ő messze van innét. A Halálcsillag tényleges irányítása az öné.
TARKIN: Igen.
Nyílik az ajtó és Darth Vader lép be.
TARKIN: Vader nagyúr.
VADER: Értesítettek, hogy a harcállomás immár teljesen működőképes.
TARKIN: Így igaz, Vader.
MOTTI: Most már csak a kormányzó parancsára várunk, hogy akcióba kezdhessünk.
VADER: Az Uralkodó szolgálatában, ugyebár...
MOTTI: (kissé zavartan) Úgy van. Az Uralkodó szolgálatában.
VADER: Az Uralkodó pedig jól döntött, mikor önt választotta az állomás megépítésének felügyeletére, Tarkin kormányzó. Csak eszükbe ne jusson valami botor áruló gondolat. A törtetés már sokak bukását okozta.
TARKIN: (kissé zavartan) Valóban. De az én hűségemben biztos lehet az Uralkodó. Nem így van, Motti?
MOTTI: Értelemszerűen, Tarkin kormányzó!
TARKIN: Nos, Vader? Mi hír a hercegnőről?
VADER: Kiállta az első vallatási szakaszt. Ösztönös akaratereje elképesztő. Ezt pedig fizikai és szellemi fegyelme erősíti. De nem számít. Idővel ki tudom majd fárasztani.
TARKIN: De hogy tud egy ilyen kislány szembeszállni magával? Abszurd.
VADER: Úgy hiszem, még mindig reménykedik abban, hogy az ellopott tervek végül eljutnak a lázadók kezébe. Persze hiába, de ebből nyer erőt.
TARKIN: Pedig ön már harcedzett, elszánt legényeket is megtört, méghozzá egész könnyedén.
VADER: Nehéz egy foglyot megtörni, míg ki nem irtottuk belőle a reményt.
TARKIN: Szerintem nem elég kemény vele, Vader. A tudatmódosító szerek és a telepátia mellett léteznek régebbi módszerek. Kipróbált és bevált vallatási módszerek. A fantomfájdalom ellen tud védekezni, de a valós kínnal szemben összeomlana.
VADER: Szerintem nem. Alderaan királyi családjából származik, tagja a birodalmi szenátusnak. Számos családhoz és kormányzati titokhoz volt hozzáférése. Rendesen kiképezték a hagyományos vallatással szemben. Olyan brutálisan kellene kínoznom, hogy valószínűleg belehalna.
TARKIN: És akkor? Valamikor amúgy is meg kell tőle szabadulnunk.
VADER: Csak ő vezethet el a lázadókhoz. Még nem kockáztathatom meg a halálát.
TARKIN: Márpedig nincs sok ideje, Vader. Most, hogy a Halálcsillag elkészült, a lehető leggyorsabban határozott csapást kell mérnem a lázadókra. Az Uralkodó nagy dolgokat vár ettől a harcállomástól. És tőlem is.
VADER: A hercegnőtől kinyerhető információk nélkül a legkomolyabb erőfeszítései is hiábavalók lesznek. De biztosra veheti, hogy megszerzem őket.
TARKIN: Mindig is szükségtelenül kifinomultnak tartottam a módszereit, Vader.
VADER: De hatékonyak. Ugyanakkor nyitott vagyok a javaslatokra.
TARKIN: Bölcs dolog. A hercegnőéhez hasonlatos makacsságot fel lehet oldani, ha másvalakit is bevonunk a játszmába.
VADER: Mire gondol?
TARKIN: Úgy vélem, itt az idő, hogy demonstráljuk a Halálcsillag teljes erejét. Arra gondolok, hogy olyan módon tehetnénk meg ezt, ami kétszeresen is hasznunkra válik. Motti admirális?
MOTTI: Uram!
TARKIN: Továbbítsa a parancsot: irány az Alderaan-rendszer.
MOTTI: Örömmel, Tarkin kormányzó. Vader nagyúr. (távozik)
TARKIN: Látja, Vader? Az a "másvalaki", akit megfenyegetünk, a hercegnő szülőbolygójának teljes lakossága lesz.
VADER: Az Alderaan a belső rendszerek egyik élenjáró bolygója. Erről egyeztetni kellene az Uralkodóval!
TARKIN: (ingerülten) Eszébe ne jusson ellentmondani nekem! Most nem Tagge vagy Motti ül maga előtt! Az Uralkodó szabad kezet adott nekem ebben az ügyben, így a döntés az enyém! (szelídebben) A hiányzó információ pedig annál hamarabb az ön kezében lesz.
VADER: Igaz.
TARKIN: Örülök, hogy egyetért. A birodalom hatalmas kiterjedésű. De még egy ilyen nagy erejű fegyver, mint a Halálcsillag, sem képes mindenütt egyszerre ott lenni. Jelentősége nagyrészt elrettentő erejében rejlik. Bizonyítanunk kell a galaxis számára, hogy a legenyhébb provokációra készek vagyunk használni is.
VADER: Ha terve a mi célunkat szolgálja, igazolni fogja önmagát.
TARKIN: A birodalom stabilitása a tét. Egyetlen bolygó csekély ár mindezért.

A siker folytán A birodalom visszavág feldolgozása is sínre került, bár erre majdnem két évet kellett várni, 1983 februárjáig. Noha ez az epizód is tartalmaz bővített és átdolgozott részeket, a terjedelem már rövidebb, tíz adást ölel fel, körülbelül 260 perc időtartamban.

A birodalom visszavág ezen változatában Luke eszméleténél van, mikor Solo biztonságba helyezi őt a hóviharban. Az itt következő beszélgetésben nemcsak a szorongatott helyzetben levő emberek akasztófahumora villan fel, hanem Han új barátaival szemben lassan erősödő, egyelőre letagadott lojalitása is.

HAN: Maradj veszteg, Luke. Kapsz egy frissítő injekciót. (beadja) Na. Ez egy darabig megteszi. (előveszi az adóvevőjét) Itt Solo a bázisnak. Solo a bázisnak! Központ, nem tudom, hallanak-e, de megtaláltam Luke-ot. Él még, de a tauntaunom odalett. Felhúztam egy menedéket. Veszik? A vihar erősödik, nem tudom, kibírja-e ez a fészer. Amint lehet, jöjjenek értünk. Bekapcsoltam a jeladót. Tegyék meg, amit lehet.
LUKE: Han!
HAN: Maradj csendben, Luke. Kutya bajod.
LUKE: Han, nem látok!
HAN: Csak a hóvakság, majd elmúlik. Ha visszaérünk, kezelésbe vesznek, becsszó. Ne rúgd le a takaród! Nemsokára felmelegszik a menedék.
LUKE: Han... Te... hogy találtál meg?
HAN: Végigkutattam a havat, hát így.
LUKE: Szép volt. Az időzítéshez van érzéked, Solo. Hol vagyunk?
HAN: Egy menedékben. A gleccsersáv északi oldalán.
LUKE: Szerinted kitart?
HAN: Hát... reménykedjünk, pajtás.
LUKE: Te is a legjobb alkalmat választottad ki, hogy kipróbáld a sátorverést, mi?
HAN: A legjobbat. Hogy vagy?
LUKE: Borzalmasan. Talán menjünk ki, és tornázzunk egyet, mielőtt még besötétedik.
HAN: Persze... Te mindig ilyen örökmozgó vagy.
LUKE: Hogy jöttél idáig?
HAN: Tauntaunon. Másképp nem lehetett volna. De elpusztult.
LUKE: Szóval várunk, míg kitisztul.
HAN: Úgy valahogy.
LUKE: Nem érzem a lábam. Elzsibbadt!
HAN: Rendbe jössz! Ezzel az elsősegély-készlettel nem sokat tehetek érted. De majd kapsz idegterápiát meg regenerálótartályt, és helyre tesznek.
LUKE: Kár, hogy pár kilométer és egy hóvihar választ el ezektől...
HAN: Ne beszélj így! Túléled, hallod? Mi történt az arcoddal? Mintha összecsókoloztál volna egy rotorlapáttal.
LUKE: Egy wampa volt, egy ilyen jéglény. A gerincen meglepett, megölte a tauntaunt.
HAN: "Milyen faragatlan", ahogy Threepio mondaná. Remélem, cserébe kinyírtad.
LUKE: Meg kellett tennem... Mi bűzlik ennyire?
HAN: (nevet) Te. A tauntaun hasában vagy egy ideje.
LUKE: Hát... akkor ma estére le kell mondanom a társasági eseményeimet. Szóval... ezúttal mi a mentséged?
HAN: Mire?
LUKE: Hogy kijöttél ide utánam. Most nem foghatod az egészet a pénzre.
HAN: Hát... majd csak kitalálok valamit, Luke.
LUKE: Na persze.
A menedék recseg.
HAN: Ez nem fog kitartani. Te kibírod?
LUKE: Csak jó lett volna még utoljára Leiával találkozni és elbúcsúzni tőle.
HAN: Van egy ötletem, haver. Lazíts és pihenj. Holnap majd ráköszönhetsz.

A jedi visszatérre kellett a legtöbbet várni, ugyanis további tizenhárom esztendő telt el, míg 1996 novemberében sugárzásra került, mindössze hat részben és durván 190 percben. Ez tartalmazza a legkevesebb “hozzáadott értéket”, és az a gyanúm, hogy inkább csak tisztességből, de jóval kisebb lelkesedéssel készítették el a régóta esedékes befejezést. A rajongók persze így is nagyon örültek neki, azonban az örömöt beárnyékolta az író, Brian Daley halálhíre. A szerző negyvenkilenc évesen távozott el, néhány órával a széria elkészülte előtt.

A résztvevő színészekről is érdemes pár szót szólni. Köztük csak elvétve hallhatunk a trilógiából ismert hangokat: bár Anthony Daniels mindháromban jelen volt mint Threepio, Mark Hamill Luke Skywalkerként csak az első két részben, Billy Dee Williams Landóként pedig csak a második epizódban szerepelt. A többiekkel kapcsolatos benyomásaim alapvetően pozitívak, bár néha határozottan úgy éreztem, lehetett volna még keresgélni: az Uralkodóként Paul Hecht vagy Skywalkerként Joshua Fardon például nem győzött meg, ezzel szemben John Lithgow (Cliffhanger, Memphis Belle) remekel Yodaként, akárcsak Perry King Solóként (ami azért is érdekes, mert a színész szóba került erre a szerepre korábban, az Új remény filmváltozata kapcsán).

A hanganyag amatőr felvételeit éveken át csereberélték a rajongók, és csak a kilencvenes évek elején jelent meg a hivatalos kiadás kazettán és CD-n, epizódonként, majd utóbb egyben is. Ezzel nagyjából párhuzamosan a forgatókönyv is nyomtatásba került, így három kötetben már olvasható is volt. Minden angolul tudó vagy tanuló rajongónak szívből ajánlom, mert nemcsak kortörténeti érdekességként figyelemreméltó, hanem valóban élvezetes perceket szerezhetünk magunknak vele.