Italeri 1:72

Repüléstörténeti jelentőségű gépből van egy pár, de a C-47 Dakota (polgári nevén DC-3) az élmezőnynek is az élmezőnyébe tartozik. Az 1936-ban megjelent polgári szállítógép megjelenése után néhány éven belül katonai szolgálatba állt és nemcsak a második világháború szövetséges légierőiben használták, hanem utána még évtizedeken át, lényegében mindenhol a világon. Az amerikai változatokból majdnem 11 ezer példány készült, de a szovjet másolat, a Li-2 is nagy számban állt alkalmazásban, többek között hazánkban is. Nemcsak szállítógépként vált be, létezett felderítő, zavaró, kiképző, sarkvidéki, sőt bombázó és támogató verziója is. A fennmaradt darabok a mai napig feltűnnek légiparádékon, és néhányuk ezekben a napokban Normandia felett hasítja az eget.

Makettváltozataiból is akad egy néhány, ezek közül az egyik legismertebb az Italeri 127. számú, 1:72-es léptékű készlete. A makett már jó ideje kapható és ez meglátszik a kereteken is, ugyanakkor minősége még mindig jónak mondható. A fóliában két nagyobb és egy kisebb öntőkereten durván 80 alkatrész figyel: a fődarabok keretei félfényes olív színűek. A panelezés negatív, nem túl mély, nem túl vastag.

Az összeállítási rajz lehetne részletesebb is, ezért építés előtt érdemes gondosan átnézni. Maga az építés könnyen megy, bár egy-két csapda van benne. A törzsbe rögzítendő ablakok maszkolást igényelnek, a belső tér kidolgozása viszont szerintem akár el is hagyható, mert semmi nem fog látszani belőle. Itt két dologra ügyeljünk nagyon. Először is: a pilótafülke fölötti kis félgömb (mely vészhelyzetben a csillagok által történő navigációt segíti) nyílása nincs gyárilag kivágva. Aki ezt szeretné felhasználni, az még a törzsfelek összeragasztása előtt gondoljon rá. Másodszor: a szélvédőt nagyon aprólékosan kell maszkolni és fokozott óvatossággal beragasztani a helyére, ugyanis ha egyszer beesik a törzsbe, nem tudjuk onnan kihalászni. (Az előrelátók esetleg vágjanak egy nyílást az utastér padlójára ilyen helyzetre gondolva, azon a szakaszon, amelyet a szárny úgyis el fog takarni beragasztás után.) Amúgy a szélvédő illeszkedése nem tökéletes, ezért a Clearfix ragasztóval nemcsak a rögzítést, hanem a tömítést is igyekeztem rögtön megoldani.

A szárny és a vízszintes vezérsíkok egy-egy alsó és felső részből állnak, ami miatt a kilépőélek elég tompák, ráadásul tömíteni is kell őket. Illeszkedésük változó: a szárnytőnél és az alsó szárnyközépnél minimális csiszolnivaló képződik. A vezérsíkoknál ennél súlyosabb a helyzet, úgyhogy a tömítő legyen kéznél. A motorburkolat és a környező darabok passzentosak, de a csillagmotorokat előre ki kell festenünk és aztán maszkolnunk a későbbiekre gondolva.

A festést középszürke alapozással kezdtem. Ezután következtek az inváziós sávok, először a fehérek, utána a feketék. A szárnyakon nem volt nagyobb gond, de a törzsön a szükséges maszkolás nagyon nehezen ment és másodszori nekifutásra sem lett tökéletes, ezért a feketéket újrafújtam. A szárnyakon sem lett teljesen párhuzamos a maszkolás, de összhatásában szerintem még mindig működik. Egyébként is köztudott, hogy ezeket a jelzéseket a D-nap előtt kutyafuttában festették fel, szóval esztétikai okból bele lehet kötni, de hitelesnek így is hiteles.

Az alsó szürke és a felső olajzöld következett. Az alsó felületen az előárnyékolást (lásd az A-36-osnál) most is sikerrel alkalmaztam, de felül valahogy nem jött össze. Mindenesetre világosított zölddel megfújtam a nagyobb panelek közepét, de az összhatás így is távol áll attól, amit szerettem volna elérni. Csak ezután festettem meg a belépőélek gumiborítását, ami utólag visszatekintve nem volt jó ötlet. Egyszerűbb lett volna a csíkok festése előtt vagy után rögtön, és utána ezeket együtt kimaszkolni.

Fényes lakk felvitele következett, majd a fújás utáni apróbb javítások és a panelvonalak kitöltése híg sötétszürkével. Újabb réteg lakk után matricáztam és nem volt gond a felhelyezéssel, bár a matricafeszítő nem minden darabon végzett jó munkát. A készlet egyébként két garnitúra matricát tartalmaz. Az egyik a Királyi Légierő 271. századának gépe, a másik az amerikai 94. századé, mind a kettő a D-napról. Utóbbi érdekessége, hogy a Ste-Mere-Église-i légideszant-múzeumban kiállított Dakotát építhetjük meg vele. Ami hiányosság, hogy a légcsavartollak jelzéséből csak négyet kapunk hat helyett… Az is fura, hogy az apró figyelmeztető feliratok teljesen hiányoznak a lapról.

Vékony réteg fényes lakk következett, majd minimális koptatás, mivel viszonylag újszerű állapotában akartam bemutatni a gépet, és az apróságok felragasztása jött. A kisebb antennák meglepően finom kidolgozásúak, úgyhogy nem szorulnak cserére, a futóműszárak pedig tökéletesen illeszkednek. A végeredmény igazán tetszetős, a gép pedig már csak mérete folytán is markáns... A Dakota ugyanis még 1:72-ben sem kicsi; egy ugyanilyen léptékű B-17-es alig valamivel nagyobb.