Egy hithű kommunista II. világháborús emlékirata a keleti frontról 

A második világháborús visszaemlékezések láthatóan reneszánszukat élik a Hajja és Fiai Kiadónál, s az elmúlt egy évben több ilyen is napvilágot látott. A legfrissebb egy szovjet mesterlövész élményeit eleveníti fel.

Jevgenyij Nyikolajev egy NKVD-alakulat felderítőjeként, majd mesterlövészeként szolgált a leningrádi fronton 1941–42-ben és aktívan kivette a részét a város védelméből. Első kézből szerzett tapasztalatait felettesei utasítására írásos formában is összefoglalta, hogy a hadsereg bővülő mesterlövész-állományának valamiféle kézikönyv is rendelkezésére álljon. Később más beosztásba került, szolgált a SZMERS-nél, illetve egy tüzéralakulat parancsnokaként. Jelen beszámoló a Leningrád környékén folyó harcokra fókuszál, elő- és utóéletét csak röviden említi.

Sajnos több okból sem tudom a könyvet dicsérni. Az egyik, hogy a csataleírások és úgy általában a leírások igencsak szemelvényesek, jellegtelenek, lényegében a keleti front bármely pontjáról származhatnának, így azok, akiket kifejezetten a leningrádi harcok krónikája érdekel, valószínűleg csalódni fognak. Ez, gondolom, részben azzal magyarázható, hogy a memoár a nyolcvanas évek közepén íródott, és bő negyven esztendő távlatából már az író sem emlékezhetett számos részletre. A hangvétel sem a kötet erőssége és emiatt, ahogy arra már az előszó is utal, a művet eleve kellő kritikával kell olvasni. A szerző teljesítményét, harctéren szerzett érdemeit ugyan nem kérdőjelezem meg, de írói stílusa sajnos az én türelmemet is próbára tette. Ezen belül is leginkább a nagy mennyiségben és kötelességszerűen előforduló, hamiskásnak érződő hazafias szólamok. És itt nemcsak az elesett bajtársaknak egy utolsó csókkal párhuzamosan tett honvédő/bosszúálló ígéretekre utalok… Mindezt kíséri az a fajta naiv és propagandisztikus hangnem, mely nem enged egyetlenegy negatív személyt sem szerepeltetni a saját oldalon. Így tehát el kellene higgyük, hogy a Vörös Hadseregnél mindenki jóindulatú, profi, szorgalmas, kitartó ember volt, különösen a komisszár elvtársak. Így egymást érik a baráti hangú eligazítások, a lelkesítő tömeggyűlések, a sodró lendületű támadások és ellentámadások, meg a többi. Csak egy rövid idézet példának: “A nácik a harmadik napon sem értek el semmit. Embereink rendíthetetlensége, parancsnokaink szakszerű irányítása, az ezred politikai vezetésének tevékenysége és a Vörös Hadsereg katonáit dicső tettekre sarkalló emberek személyes példamutatása keresztülhúzta számításaikat.” (Ha jól látom, a szerző csak Sztálint, az édesanyját és a mosodásokat hagyta ki ebből a leltárból.)

A magyar kiadás fülszövegében szereplő megjegyzés, mely szerint “A szerző bemutatja a mesterlövészet technikáját és hogy mi szükséges ahhoz, hogy valakiből sikeres katonai mesterlövész váljon,” szintén nem állja meg a helyét. Az természetes, hogy találunk utalásokat erre, de így ebben a formában a fenti mondat kifejezetten félrevezető és legfeljebb akkor szolgál ez a mű értékes részletekkel, ha az olvasó még semmit nem olvasott a témában. És ha már a hazai változat szóba került… Bár a fordítás nagy általánosságban megfelelő, egyértelmű (és az impresszum is megerősíti), hogy nyelvi és szaklektor nem látta a szöveget a nyomdába adás előtt. Bár nyelvtani hibából nincs sok, így is sokkal több, mint az elvárható lenne. A szöveg pedig ennek megfelelően egy nyersfordítást idéz, olyanokkal, hogy “háromszínű jelzőfáklya” (ez biztosan "zseblámpa" volt előző életében), “Lábra!” (ez jobb helyeken “Talpra!”), vagy “Nemzetközi utca” (mely az eredetiben valószínűleg az “Internacionálé utca” lehetett, legalábbis az akkori Szovjetunió légkörét ismerve)... Végül pedig ha valaki azt kérdezné, hogy szerintem volt-e egyáltalán értelme kiadni ezt a kötetet magyarul, miután bő négy évtizeden át ilyen szellemiségű és stílusú műveket nyomtak le honfitársaink torkán, azt válaszolnám, hogy nem. Bár természetesen mindkét oldal megérdemli a figyelmet, úgy vélem, fontosabb lenne szovjet-orosz vonalon ennél elfogulatlanabb könyveket kiemelni a kínálatból (az afganisztáni vonatkozású és egy másik kiadó által megjelentetett Fiúk cinkkoporsóban például ilyen). A Hajja és Fiai, ahogy húsz évvel ezelőtt is, láthatóan továbbra sem ellenőrzi elég alaposan előzetesen a kiadandó művek valódi értékét, azt, hogy tényleg érdemesek-e a hazai publikálásra. Ez eleve elvárható lenne, de mivel nálunk nem is jelenik meg túl sok vonatkozó kötet, különösen fontos volna. Remélem, hogy a jövőben inkább a Hans von Luck-színvonalú visszaemlékezések fognak dominálni.

A Vörös Hadsereg mesterlövésze
Írta: Jevgenyij Nyikolajev
Fordította: Moczok Péter
Hajja és Fiai 2019
256 oldal