Tamiya 1:35

Ha járműmakettekről van szó, alapvetően a nyugati témák vonzanak. Az orosz nagyvasak csak ideig-óráig fogtak meg, bár visszatérően kísértettek. Egyszer aztán, elég spontán módon úgy éreztem, itt az ideje belecsapni valami keleti dologba. Másnap már a birtokomban is volt egy régi Tamiya makett…

A T-34-est joggal tartják a második világháború egyik legjobb és a hadtörténelem egyik legjelentősebb harceszközének. Az 1940-től gyártott korai változatok éppen időben készültek el ahhoz, hogy a Barbarossa-hadművelet idején az első darabok bevetésre kerülhessenek a szovjet föld védelmében. És ekkor a németeken volt a meglepetés sora, mert az addig ismeretlen orosz harckocsi tekintélyes vihart kavart, valahányszor feltűnt. Így kezdődött hát a szóban forgó páncélos legendás története.

A T-34-es sok szempontból jelentősen jobban szerepelt, mint a kortárs típusok. Döntött páncélzatát nehezebben ütötték át a gránátok; 76 mm-es lövege 1941-ben valószínűleg a legjobb létező harckocsiágyú volt; széles lánctalpa kiváló terepjáró képességet biztosított neki; a nagyméretű futógörgők még az oldalsó páncélvédelembe is besegítettek; a dízel üzemanyag révén nem volt annyira tűzveszélyes, ha találatot kapott. Ugyanakkor korántsem volt tökéletes típus: a motor eleinte elég megbízhatatlanul működött, a lánctalpaknak pedig nem mindig kellett ellenséges találat ahhoz, hogy elpattanjanak; ergonómiai szempontból nézve a küzdőtér kifejezetten spártai volt; a korai toronyban mindössze két ember fért el, de ők is csak szűkösen; ebből következően a parancsnok egyben lövegirányzó is volt, ami harc közben komoly kihívás; egy ideig ráadásul csak a parancsnoki járművekbe került rádió, vagyis a kommunikáció nehézkes volt, és a kéz-, illetve zászlójelekre kellett sokszor hagyatkozni. Mindennek volt betudható, hogy a korai időszakban a T-34-esek potenciálját egyszerűen nem tudták kihasználni. Később persze számos fejlesztésen átesett a jármű: többek között nagyobb tornyot és erősebb, 85 millis löveget kapott. A második világháború befejezésével pedig nem ért véget a pályafutása, hiszen a keleti blokk államaiban és másutt is feltűnt. Ott volt a koreai, a vietnami, az arab-izraeli, később pedig a délszláv konfliktusban. Minthogy hatalmas mennyiséget gyártottak le belőle, a mai napig találunk belőle múzeumi példányokat.

A Tamiya szóban forgó makettje több mint húsz évvel ezelőtt került a boltokba, de a mai napig kapható. A hipermodern készletek mellett láthatóan szerényebb, de alapvetően szép kidolgozással van dolgunk, mely számomra teljesen kielégítő. Az összeállítás gyors és egyszerű, tulajdonképpen egydélutános feladat. Sehol sem találtam csapdát, az illeszkedés példás és sorják, illetve beszívódások is csak itt-ott tűnnek fel. A lövegcső nagy örömömre egy darabból készült. Külső rakományból nincs sok: egy láda, pótlánctalp-szemek, egy fűrész és a tökéletesen használhatatlan vontatókábelek, melyeket szerencsére nem nehéz vastagabb hímzőfonallal helyettesíteni. 

Fontos részlet, hogy ezt a makettet a Tamiya motorizálva is kiadta, ezért a teknőn egyes nyílásokat tömítenünk kell a festés előtt. A láncfeszítő görgők fémtengelyét – erre ügyeljünk – a nyílás mellső sarkához igazítsuk, máskülönben a futógörgőket fogja súrolni. A motorizáltságnak tudható be az is, hogy a páncéltest leemelhetőségéről gumicsapokkal gondoskodtak, ugyanúgy, ahogy a futógörgők mozgathatóságáról. 

A festés előtt igyekeztem tájékozódni a szovjetorosz festésmintákról. Alapszínként a sötétzöldet szokták emlegetni, de a különböző képeket és oldalnézeteket böngészve látszott, hogy ennél azért árnyaltabb a kép. Végül a flakonos TS-18 olívot használtam, melyet amerikai járművekhez ajánlanak. Én azonban nem aggódtam, mivel a festési folyamat során amúgy is fakulni fog az alapszín. A koszolást főleg híg sárszín felvitelével értem el. Barnás fémszínnel végeztem a koptatást, sötétbarnával a panelvonalak befolyatását. A lánctalpat és a lánctalp mögötti részeket a Humbrol 110-zel saraztam. 

A matricakészlet négy járműhöz használható: egy téli festésű példány 1943 tavaszáról, két zöld 1943 nyaráról, továbbá egy homoksárga festésű német zsákmány. Csak a toronyszámokat, illetve a német változatnál a balkánkereszteket kapjuk a parányi matricalapon. Mivel a Tamiya matricái általában a kelleténél vastagabbak, nem használtam fel őket. Egy toronyszámot felfestettem kézzel, de nem voltam vele elégedett, ezért lemostam. 

Két figurát kapunk a készlethez, pontosabban két, téli ruházatot viselő és hősiesen rohamozó gyalogost, egy páncéltörő puskát és egy nehézgéppuskát. Érdemes megfontolni a Tamiya vagy a Zvezda harckocsizóinak beszerzését, hogy egy kis életet vigyünk bele. Én az előbbi készletet vásároltam meg, de a fotók készítéséig nem készültek el. 

A Tamiya T-34-ese elsősorban tanulómakettként töltheti be szerepét, hiszen ma már sokkal komolyabb kidolgozású készletek vannak a piacon, ám azoknak, akik nem akarnak sokat szöszmötölni az építéssel, de próbára akarják tenni magukat a festésben, ez kiváló lehetőség, főleg mert a típust számos különböző színben és foltozással alkalmazták, méghozzá mindkét oldalon.