…a tömegsírba vezetnek
Az első világháborúról szóló legemlékezetesebb filmek között előkelő helyet foglal el Stanley Kubrick 1957-es alkotása, melyhez Humphrey Cobb 1935-ös regénye szolgáltatta az alapanyagot. Ebben a parancsmegtagadásért hadbíróság elé állított francia katonák és parancsnokaik játsszák a főszerepet, megvilágítva az inkompetens hadvezetés által preferált értelmetlen problémamegoldási mechanizmusokat.
Nyugati front, 1916. A lassan két éve merev arcvonalon a francia parancsnokság ismét csak áttörést tervez. A szektor fölé magasodó domb kifüstölésére rendelt alakulat parancsnoka, Dax ezredes nem éppen derűlátó a sikert illetően, de nincs választása. A sikertelen roham után a felháborodott tábornokok példát akarnak statuálni, ezért előveszik azokat, akik szerintük felelősek a kudarcért…
Bár a történet már a legelején sem kecsegtet semmiféle reménnyel a hepiend kapcsán, a feszültség végig jelen van, részben mert a néző egyszerűen nem képes elhinni, hogy néhány vaskalapos semmirekellő mi mindenre képes saját presztízsét védendő, és hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. A mi nézőpontunkat kiválóan visszaadja Kirk Douglas, aki állítólag azonnal beleszeretett a főszerepbe: Dax ezredesként egy kemény, de jó szándékú tisztet alakít, akinek az előmenetelénél fontosabb katonái élete és jóléte, és nem hagyja szó nélkül, hogy egy koncepciós per áldozatai legyenek. Nélküle a történet „csak” a közkatonák szintjén jelentene drámát, ám itt a hangsúly nem rajtuk van – valójában elég keveset látunk belőlük –, hanem a front urain. Azokon, akik lényegében ki se teszik a lábukat az első vonalba, és azokon, akik viszont éppen onnan irányítják a húsdarálóba küldött kisemberek hadait. Az e két csoport – a szemellenzős, elitista, érzéketlen tábornokok, illetve az emberekért aggódó, vérbeli fronttiszt, így, egyes számban – közötti kontraszt adja a film igazi konfliktusát. Hogy az eredeti regényhez képest miben tér el a forgatókönyv, nem tudom, ám feltűnt, hogy itt-ott láthatóan merészebben nyúltak bele a magas rangú tisztek kapcsolatának bemutatásába: értem ez alatt azt, hogy Dax ezredes felcsattanásai itt-ott túlzottan is merészek (azt nem merném mondani, hogy hollywoodiasak) az akkori viszonyokhoz képest. Egy régimódi hadsereg becsontosodott rendszerében véleményem szerint ezek minimum azonnali lefokozást jelentettek volna, itt azonban érezhetően az igazság sárba tiprásán felháborodott néző érzéseit közvetítik időről időre.
Noha a film nem a harcokra összpontosít, mindenképpen megemlítendő a tömeges roham bemutatása, mely az akkori színvonalon is igen markánsan sikerült, de a mai napig figyelemre méltó, bár viszonylag rövid. A fényképezés, mely Georg Krausét dicséri, egyébként is figyelemreméltó, és ez talán a mellékelt képeken is érzékelhető. A lövészárkok és a csatatér fizikai valóságának megteremtéséért a stáb amúgy három héten át dolgozott, méghozzá német területen, München mellett. A hitelességet csak fokozta, hogy az időjárás kellően rideg volt – a színészek szenvedték ezt igazán meg, a filmen azonban határozottan jól mutatott. A bevetett hadianyag mennyisége is a háborús éveket idézte, hiszen több tonna robbanóanyagot használtak fel.
A film bemutatása idején nem számított kasszasikernek, ám a premiert követő évtizedek során a háborús klasszikusok közé emelkedett. Spanyolországban háborúellenes üzenete miatt, Svájcban és Németországban franciaellenes töltete folytán, Franciaországban a hadseregükről alkotott negatív képe okán még jó pár éven át nem kerülhetett a mozikba. Belgiumban pedig egy plusz feliratot tettek be a főcímbe, mely biztosította a nézőket arról, hogy a történet egyedi esetet mutat be, mely alapján nem szabad általánosítani… Hát erről a Nagy Háború bakái nyilván mást mondanának. Winston Churchill – aki lehúzott néhány hónapot a frontvonalban a gallipoli kudarc és az ő menesztése után – állította, hogy hitelesen mutatja be az állóháborút és a katonai vezetés szűklátókörűségét.
A dicsőség ösvényei magyarul csak nemrég kapható DVD-n. Az angol hangsáv mellé magyar feliratot kapunk, extrák nélkül. Birtokomban van a régebbi angol kiadás, mondjuk azon is csak egyetlen előzetes szerepelt bónusz anyagként. Marad a film, annak viszont van miért örülni.
Hatásos klasszikus
Értékelés: 8/10
A dicsőség ösvényei (Paths of Glory)
MGM 1957
Háborús dráma (88 perc)
Rendező: Stanley Kubrick
Főszereplők: Kirk Douglas, Ralph Meeker
Zene: Gerald Fried
