Amerre ember nem járt még...
Úgy kétévente már menetrendszerűen várjuk Christopher Nolan újabb filmjét, és általában nem is csalódunk, bár néha érzem, hogy neki is van még mit tanulnia a szakmában. A Csillagok között érkezésére kicsit ráfeledkeztem, s mivel az előzetes sem árult el sokat, lényegében a megtekintés is kész vakrandi volt, mely után megint csak A sötét lovag jutott eszembe, minden felemás benyomásával.
A jövő emberisége a kihalás felé tántorog. A Föld ellenünk fordult - természeti csapások követik egymást, így az élelem megtermelése is egyre nagyobb problémát jelent. Coopernek, a egykori NASA-pilótának nincs túl sok esélye arra, hogy valaha is közelebbről láthassa a világűrt, örülhet, ha özvegy apakánt gyerekeit felnevelheti, miközben űrhajók helyett kombájnokat berhel. Egy nap azonban gyökeresen megváltozik minden és a férfi családját hátrahagyva hajóra szállhat és elhagyhatja a bolygót, hogy új otthont találjon az emberiségnek odakint...
Nolan tehát megint beletenyerelt egy potenciálisan kiváló és lényegében mindenkit érintő témába. Jövőbeli kilátásaink boncolgatása túlontúl is aktuális, minderre pedig egy hasonszőrű művekben sokszor emlegetett megoldást kínál, azaz usgyi neki a csillagoknak. Eposzi élmények és kalandok következnek tehát, bár ezeket nem a szokásos kommersz izgalom kíséri, hanem az aggodalom és a szebb jövő iránti engesztelhetetlen vágyakozás, a siker pedig ebben az esetben nem feltétlenül jelent diadalmas hazatérést és családi viszontlátást.
Namost. Az első gond ott van, hogy az itt vázolt - a hagyományostól kissé eltérő - űrutazással járó tudnivalókat jellegüknél fogva képtelenség elmesélni némi tudományos magyarázkodás nélkül, ennek híján ugyanis egyszerűen gagyinak minősülne az egész, úgy ahogy van. Engem ugyan nem zavar, ha erről diskurálnak, ez viszont újabb problémát vet fel és ez a kész filmen is érződik. Nevezetesen: szakmai téren nem mehettek túl mélyre, egyrészt a játékidő, másrészt a laikus nézők miatt, akiknek viszont itt-ott valószínűleg így is kissé érthetetlen lesz a fejtegetés. Ezzel szemben ott vannak a fizikához vagy űrkutatáshoz jobban konyító mozilátogatók, akiknek ez így, ebben a formában meg túl felületes...
A másik dolog, hogy úgy érzem, több ponton támadható a forgatókönyv logikája is. Hogy minek kell például letagadni a Holdra szállást mint történelmi tényt a kisdiákok előtt, csak mert mostanság úgysem fogunk az űrbe utazni... (Ennyire tudatosan azért nem kéne leépíteni az emberiség kalandvágyát, hiszen nem ez a felelős a földgolyó állapotáért, inkább az önzés és a nemtörődömség – esetleg a tudatlanság.) Vagy miért néz ki éppen így egy emberalkotta robot a huszonakárhányadik században? A tulajdonképpeni megoldás a film végén pedig szerintem egyszerűen gyerekded. Hogy egy fekete lyuk éppen ilyesmit produkáljon... Oké, ez egy sci-fi, miért ne lehetne álmodozni, de már megint egy olyan befejezést kaptam, ami kifejezetten vérszegény a számomra, és nem is azért, mert ennyire belekeverik a tudományos magyarázatba a szeretet erejét. (Aláhúznám, hogy mindezt az első megtekintés hatása alatt írom, és Nolannél mindig érdemes még egy esélyt adni a filmnek.)
Azt hozzá kell még tennem, hogy a történet emberi drámaként abszolút megállja a helyét és ilyen oldaláról nézve nagyon tetszett: egyes részeknél kifejezetten megindító, és jól aláhúzza az egyén felelősségét a faj fenntartása érdekében hozott áldozatok kapcsán. Ez pedig a néző figyelmét is ráirányíthatja saját szerepére saját jelenében (remélem legalábbis, így lesz). Ugyanakkor igazat adok azoknak a kritikáknak, amelyek szerint a forgatókönyv bizonyos helyeken túlnyújtott, vagy épp szájbarágós, másutt pedig kissé összecsapott. Nolanéknek, úgy vélem, nem sikerült tökéletesre súlyozni a művet. Audiovizuális oldalról nézve amúgy nem sok kivetnivalót lehet találni benne, bár kiemelkedőnek sem nevezném. Számomra az etalon még mindig a Gravitáció, és azt szerintem nem pipálja le. Hans Zimmer orgonamuzsikája viszont akkor is nagy hatással volt rám, ha tőle általában erőteljesebb szólamokat szoktunk hallani.
A végszó – mint sok más alkalommal – persze most is az, hogy mindenki, akit érdekel, szépen nézze meg és formáljon saját véleményt a műről. A racionálisabb gondolkozásúak talán inkább az ellentmondásokat látják meg benne, míg az érzelmesebbje és a szimpla kikapcsolódásra vágyók jó esélyel remekül szórakoznak majd.
Megér egy próbát...
Értékelés: 6/10
Csillagok között (Interstellar)
Warner Bros., Paramount 2014
Sci-fi, dráma (169 perc)
Rendező: Christopher Nolan
Főszereplők: Matthew McConaughey, Jessica Chastain, Michael Caine
Zene: Hans Zimmer
