Küzdelem a szent hegyoromért
A velem egykorúak még valószínűleg emlékeznek a Népszerű történelem című sorozatra, mely annak idején minden iskolai könyvtárban fellelhető volt. Ebben jelent meg A Titanic pusztulása, a Lángoló hídfő vagy A nagy lokátorháború, illetve a fenti könyv is, melyet most, a Monte Cassinó-i csata 70. évfordulóján szerettem volna bemutatni. Nagy kár, hogy magyarul ez az egyetlen vonatkozó munka…
Bár a hetvenes években még dominált mifelénk a kommunista szemlélet a történelmi munkákban is, az író történetesen nem baloldali, de a magyar kiadáshoz készült előszóban megnyugtatták a kedves olvasót, miszerint ettől függetlenül még „az emberibb életért harcolók hű szövetségese” volt. Melchior Wankowicz azon lengyelek közé tartozott, akik a szovjet fogságból szabadulván eljuthattak a Közel-Keletre, majd az újjászervezett lengyel alakulatok tagjaként, egészen pontosan tudósítóként vett részt az olaszországi hadjáratban.
A Monte Cassinóért vívott küzdelem a véres itáliai hadjárat egy legjelentősebb összecsapása volt. 1944 januárjától májusáig négy csata zajlott a körzetben, melyek során a szövetséges haderők megpróbálták áttörni a hegyekben húzódó Gusztáv-, illetve a Hitler-vonalat. A rohamok sorra elakadtak a mesterien beásott német védelem tűzében. Végül a lengyel alakulatok kerültek sorra, akiket a szárnyakon természetesen más nemzetek katonái is támogattak. Az első világháborús lövészárok-hadviselést idéző vérszivattyúban mindkét oldal komoly veszteségeket szenvedett, de a lengyel virtus végül győzedelmeskedett…
„Egy életre Monte Cassino katonái lettek. Később bármi történik velük, mindent ehhez az eseményhez mérnek. Azt, hogy ott volt Monte Cassinónál, felvésik a sírkövére, ha akad számára sírkő. Családi krónikák őrzik, hogy Monte Cassinónál harcolt – már ha lesz családja.”
Wankowicz közelről követte a csata alakulását. Ha tehette, a rohamozók közé is kimerészkedett, amit pedig személyesen nem látott, mások beszámolói alapján vetette papírra. Érdekes látni, hogy keveredik soraiban a riportszerű jelentések stílusa a személyes történetmeséléssel és az időnként elmélázó filozofálgatással. És ő maga is tisztában volt azzal, hogy a húsdaráló krónikája óhatatlanul egyhangúvá válhat, ezért oda is vetette egy helyütt: „Tudom, amit művelek, nem a legjobb irodalom; de az életről, s nem az irodalomról kell tanúságot tennem.” Ez sikerült is neki.
Bár a bevezető röviden bemutatja a Cassinónál vívott első három csatát, ha a teljes történetre is kíváncsiak vagyunk, kénytelenek leszünk az angol nyelvű szakirodalomban elmerülni. A szöveget rövid, nyolcoldalas fekete-fehér képmelléklet egészíti ki.
Az évforduló kapcsán egyébként nemsokára sort kerítek egy vonatkozó regényre is, ami mi más lehetne, mint Sven Hassel remekműve… És ha már szóba került a téma, beszúrom ide A nagy csaták című francia sorozat vonatkozó epizódját.
A Monte Cassinó-i csata
Írta: Melchior Wankowicz
Fordította: Kovács István
Kossuth Könyvkiadó 1979
190 oldal
