Minden idők leghíresebb hajója...

Olvasóim bizonyára észrevették már, hogy igyekszem figyelni, illetve rámutatni az ilyen-olyan évfordulókra. Éppen századik évfordulóról viszont még nem írtam – egészen mostanáig, méghozzá egy szomorú, de máig közérdeklődésre számot tartó esemény, a világ kétségtelenül leghíresebb hajójának pusztulása kapcsán.

Bizony, pontosan száz évvel ezelőtt, 1912. április 15-én, hajnali 2 óra 20 perckor süllyedt a hullámsírba a nevében is gigászi méreteket idéző Titanic, melyet előzetesen úgy emlegettek, mint azt a járművet, amit „még a Jóisten se tudna elsüllyeszteni”. A tragédia talán Isten, talán a sors pofonja volt az akkori technológia csodája és annak tervezői, az emberi hetykeség, de leginkább a bő 1500 utas számára, akik a jeges habokba vesztek, mert sem a mentőcsónakok száma, sem rangjuk nem tette lehetővé életben maradásukat… A történtek tehát nem csak hajózási szemmel nézve tanulságosak, hanem alapos szociológiai látleletet nyújtanak a „boldog békeidők” ma már elborzasztó társadalmi különbségeiről.

Kevés olyan történelmi esemény van, ami ennyire megmaradt volna a közemlékezetben. Az utóbbi évtizedek történései is azt bizonyítják, hogy van miért beszélni róla: ezért íródott annyi könyv és újságcikk a témában (a legfrissebbet a National Geographic aktuális számában olvashatjuk – érdemes!), ezért kutatták és kutatják a roncsot és környékét a mai napig, és persze így jött létre a pár éve Magyarországra is elhozott Titanic-kiállítás. Jómagam bő húsz évvel ezelőtt merültem el először a témában, amikor földrajzórán erről a hajóról tartottam kiselőadást. Akkor olvastam először a most bemutatásra kerülő kötetet is, A Titanic pusztulását. 

Walter Lord, aki több könyvét szentelte a tengernek (például a nálunk is kiadott Hihetetlen győzelem címűt), a katasztrófa krónikájának megírására összpontosított: kötete a jéghegy megpillantásával kezdődik, s percről percre haladva mutatja be, mi történt a fedélzeten, illetve a segítségül hívott egyéb óceánjárókon a következő pár órában. A szöveget a túlélők visszaemlékezéseiből kiragadott idézetek szinesítik, teret engedve a soha ki nem derült részletek lehetséges változatainak is, például annak, hogy Smith kapitánnyal mi is történhetett élete utolsó perceiben. A szerző természetesen itt-ott kitér az előzményekre, illetve a következményekre is, beleértve a számszerű adatokat is, s a hajó felépítését taglaló részek sem maradtak el. Mindeközben elénk tárja a már említett társadalmi viszonyok minden szennyét, melyek elkerülhetetlenül helyet érdemelnek egy ilyen könyvben. A magyar kiadásba 16 oldal képmelléklet is került.

A kötet nálunk először 1979-ben, a Népszerű történelem című sorozatban jelent meg, mely túlnyomórészt az újkor érdekesebb eseményeivel foglalkozott (pl. A nagy lokátorháború vagy a Lángoló hídfő). A Partvonal Kiadó pedig tavaly újra kiadta, így szerencsére most is elérhető. A Titanicról persze számos egyéb mű látott már napvilágot (köztük a Delfin-sorozatban megjelent Dékány András-féle ifjúsági regény, az SOS Titanic!).

És ha már itt tartunk, mondanom sem kell, hogy nem az 1997-es filmfeldolgozás volt az első és egyetlen a témában, hiszen több  tucat film, tévésorozat és dokumentumfilm is készült a tragédiáról, az első szinte rögtön utána, az egyik túlélő, Dorothy Gibson főszereplésével. A korombeliek talán emlékeznek még a Titanic: egy tragédia utójátéka című tévéfilmre (talán a nyolcvanas évek végén sugározták), mely tulajdonképpen egy bírósági dráma, és a törvényszéki vizsgálat folyamatát villantja fel – emlékeim szerint nagyon hatásosan. (Nagy kár, hogy képtelenség beszerezni ezt a művet.)

A James Cameron-féle Titanic személy szerint nem nagyon tudott akkoriban megragadni, bár 15 év elteltével talán még egy esélyt kellene adnom neki – ami azért is aktuális, mert most került a mozikba a 3D-s változata (bár a 195 perces játékidőt egy mozifilm esetében továbbra is súlyosnak tartom…). Amit most, kissé bölcsebben visszamenőleg is meg tudok állapítani, hogy a forgatókönyv nagyon markánsan kihangsúlyozta a társadalmi ellentéteket és ezeket hatásosan be is építette a cselekménybe. A díszletek, jelmezek és kellékek tiszteletet parancsoló minőségben készültek el, s a vizuális effekteknek hála egyes jeleneteknek is volt miért beleégniük a nézők emlékezetébe.

A filmzene csaknem akkora sikert aratott, mint maga a mozifilm: James Horner dallamai, illetve Celine Dion máig közkedvelt dala, a My Heart Will Go On ekkor happolták el „a legnépszerűbb soundtrack-album” címet a Több, mint testőrtől. Az eredeti CD-nél véleményem szerint sokkal többet adott viszont a picivel később érkező Back to Titanic című lemez, mely egyrészt a filmből vett dialógusokkal bolondított meg egyes számokat, másrészt a nem tisztán instrumentális ópuszokból is merített (ezek közül kedvencem az Ír mulatság a harmadosztályon, mely az ír kocsmazene és az adott jelenet párbeszédét vegyíti). A Horner-féle anyagból leginkább a nyitó és záró szám, a Titanic Suite, illetve a The Deep and Timeless Sea fogott meg. Az elmúlt években számtalanszor meghallgattam már, és még mindig lenyűgözőnek tartom ezt az összeállítást, mely önmagában is méltó emlékezés az áldozatokra.

Muszáj még beszúrnom ide régi kedvencem, Sarah Brightman egyik dalát is, mellyel egy rajongó videóklipet készített a filmből.


A Titanic pusztulása (A Night to Remember)
Írta: Walter Lord
Fordította: Róna Ilona
Kossuth Könyvkiadó 1979
174 oldal


Gigantikus minden tekintetben, de kicsit szirupos.
Értékelés: 8/10

Titanic (Titanic)
20. Century Fox 1997
Romantikus dráma (195 perc)
Rendező: James Cameron
Szereplők: Kate Winslet, Leonardo Di Caprio, Billy Zane
Zene: James Horner