A jó, a rossz és a holt

Éppen két éve, hogy végigjátszottam és itt is bemutattam a Call of Juarez – Bound in Blood című western FPS-t. A játék dobogós helyen van nálam azóta is az ilyen jellegű játékok között, nem véletlenül. Az Ubisoft nemrég egy modernkori folytatást készített hozzá The Cartel alcímen, de a visszajelzések alapján nem aratott vele átütő sikert. Nemrég azonban egy boltban a szemem elé került a széria legújabb, idei darabja, a Gunslinger. Nos, lássuk, mit hoztak ki egy újabb vadnyugati meséből...

A készítők ugyanis – hála Istennek – visszatértek a jól bevált 19. századi hangulathoz, de már nem a McCall-fivérek bőrébe bújva kell nyeregbe pattannunk, hiszen a főszereplő egy bizonyos Silas Greaves, aki nyugalmazott fejvadászként vándorol, míg le nem roskad egy városka ivójában, hogy az összegyűlt vendégeknek regéljen egykori kalandjairól. A dátum egyébként 1910, a világ igencsak változóban van, vagyis érdemes visszatekinteni a “hősi” múltra, az igazi vadnyugat korába.

A sztorimód tehát Silas harminc évvel korábbi élményiből mazsolázik. Mint az kiderül, ő bizony ott volt a leghírhedtebb banditák és szerencsevadászok likvidálásánál, úgyhogy olyan nevek röpködnek majd itt, mint Jesse James vagy a Dalton-fivérek. S míg végighaladunk a történeten, hallhatjuk a nagy öreg szavait, ahogy a kibontakozó eseményeket taglalja – a hangulat így biztosított, s erről a néhol korhű, néhol rockosabb zene és az igényesen megírt, igényesen előadott párbeszédek is gondoskodnak. Vizuálisan némi tarantinós beütés is kíséri az atmoszférát, mikor egy-egy főellenfél felbukkanását enyhén képregényes montázs vezeti be, lásd az alábbi képeket.

A történetmesélés jellegzetessége uralja az egyjátékos mód cselekményvezetését, vagyis előfordul, hogy egy adott pályaszakaszon először nem azt csináljuk végig, ami valóban megtörtént, hanem azt, ami megtörténhetett volna, ha hősünk másképp dönt – ő viszont nem úgy döntött, vagyis némi kitérő után az események valós menete szerint halad tovább a sztori, máskor meg egyszerűen az egyik hallgató kotyog közbe, hogy megossza filléres ponyváiból származó értesüléseit, és akkor az ő verzióját is végigjátszhatjuk. A történet miatt persze lineáris eseménysorokat kapunk, de mivel jól megírt sztoriról van szó, ez nem annyira bántó, főleg, mert egyes helyszíneken van némi mozgásterünk, és nem érezzük feltétlenül magunkat egy alagútban.

A grafika némileg megváltozott a Bound in Blooodhoz képest: míg ott a kissé elmosott, fakó összhatás dominált, most feltupírozták a színeket és felhúzták a kontrasztot. A kidolgozás is szebb valamivel, így a vizuális élményre nem panaszkodhatunk (a tájképek és hátterek nagyot ütnek). A fényhatások sokkal markánsabb, realisztikusabb eredményt hoznak: az éles délutáni fényben a völgyhíd lábazatán mászkálás közben például az ellenfeleket is nehezebb kiszúrni. Az átvezető képsoroknál megmaradtak az igényes rajzok egymásba csúsztatásánál, de őszintén szólva nem zavar, mert nagyon hangulatos ez a megoldás is egy ilyen témájú játéknál.

A környezet változatossága az elődprogramhoz hasonlóan sokféle, de ahhoz képest persze nem nyújt sok újdonságot, hiszen ott már kimerítették a legtöbb klasszikus helyszínt a kisvárosoktól a bányáig. Ettől függetlenül csak dicsérni tudom, és az esőverte fűrésztelep, illetve az elöntött városka mellett rothadó gőzhajó nagyon emlékezetes. Jó volt újra látni a korlátozottan, de dinamikusan befolyásolható elemeket is: amikor például találat érte a fedezékként használt hordót, meglepve láttam, hogy folyni kezdett belőle a tartalma... A hangok továbbra is a klasszikus westerneket idézik, a pajtaajtó nyikorgásától a fütyülő lövedékekig bezárólag.

A jól bevált elemek szerencsére megmaradtak. A koncentrációs módot nem kell nélkülöznünk, és a főellenfeleknél esedékes párbaj sem maradhatott ki. Ez utóbbinál nagy örömmel láttam, hogy finomítottak az eljáráson, így összetettebb, mégis egyértelműbben kezelhető lett a leszámolás. Találkozunk persze olyan főellenfelekkel is, akiknek nem fűlik a foga a szemtől szembeni összecsapáshoz: őket általában egy rövidebb fogócska keretében kell levadásznunk valamelyik pályán, és számítsunk arra, hogy jóval szívósabbak, mint az átlag. Az erőszakszint egyébként annyiban emelkedett, hogy az eltalált alak testéből némileg lelassítva spriccel a vér, Sam Peckinpah utánozhatatlan stílusában.  

Lóra vagy járműre már nem kaphatunk fel. Ez talán nem olyan súlyos hiányosság, de a hangulatnak azért adott annak idején a lovacskázás vagy a postakocsizás. Ebben a részben ezek helyett többször látunk vonatot... Viszont a titkokat rejtő tárgyakat most is vadászhatjuk, s ezek nyomán még többet tudhatunk meg a korszak szereplőiről és viszonyairól.

A főhős képességeit folyamatosan fejleszthetjük, hiszen minden leszedett ellenfél után pontokat kapunk (a találat pontosságától vagy az ellenfél távolságától függően). Ezeket beváltva aztán különböző készségeket választhatunk magunknak (például gyorsabb utántöltést és célzást vagy nagyobb lőszertároló-kapacitást).

Némi mátrixos hatás is érvényesül, hiszen Silas olyan vérprofi, hogy Neóhoz hasonlóan egyes esetekben képes elkerülni a lövedékeket: ilyenkor a lelassított golyó elöl jobbra vagy balra el tudunk hajolni. Váratlan rajtaütésnél pedig, ha mi is gyorsan reagálunk és a megfelelő gombokat eltaláljuk, akkor csípőből tüzelve is leszedhetjük az ellenfeleket, és hősünk ilyenkor joggal emeli pisztolyának csövét szája elé, hogy elégedetten kifújja belőle a füstöt...

Az egyjátékos mellett adva vagyon a párbaj és az Arcade mód. Utóbbinál az egyjátékos küldetések teljesítésével párhuzamosan egyre több helyszín közül választhatunk, s a feladat viszonylag egyszerű: nyomuljunk végig a pályán, és maradjunk életben, miközben a lehető legtöbb pontot begyűjtjük. 

A játék összhatása 9/10 lett nálam. Hogy miért nem kapta meg a maximális pontszámot? Talán az igazi újdonságok hiánya miatt. Ettől függetlenül ez egy izmos 90 százalék. Az, hogy apró fejlesztéseket kaptunk, hogy a számomra oly bosszantó párbajmódot kijavították, hogy hangulatos (ha nem is túl extra)  forgatókönyvet kreáltak, és persze, hogy kevés vadnyugati játék közt is törekedtek az igényességre, csupa jó pontot jelent. Élvezetes és élménydús a körülbelül 5-6 órás végigjátszás. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a vadnyugati kalandokat, már csak azért is, mert a játék a többi nagyágyútól eltérően meglepően korrekt (5000 forint körüli) áron szerezhető be.


Tisztességes vadnyugati kalandok.
Értékelés: 9/10

Negatívumok:
*Lineáris
*Kevesebb a járműves rész
*Igazi újdonság nincs

Pozitívumok:
*Megint csak hamisítatlan vadnyugati feeling
*A párbaj technikai megoldását kijavították
*Kidolgozott, igényes történet
*Változatos környezet és zene
*Szép grafika és kiváló hangok
*Karakterfejlesztési lehetőség
*Arcade-mód