Az utolsó emberig…
Bő húsz évvel ezelőtt forgatták a modern német filmgyártás egyik legnagyobb jelentőségű háborús filmjét, mely a nemzetközi kritikusok elismerését is azonnal kivívta, s szerencsére a magyar mozikba is eljutott. Most, a csata hetvenedik évfordulóján mi más is következhetne, mint ez az alkotás.
1942 kora őszén az észak-afrikai harcokban kitűnt német rohamutászokat megindítják Olaszországból a Szovjetunióba. A veterán katonák bizakodva tekintenek a jövőbe, ám a sztálingrádi utcákon folyó közelharc valósága szöges ellentétben áll Hitler lelkes rádióbeszédeivel, melyek gyors győzelmet ígérnek. Beköszönt a tél, vele a hideg, és a város még mindig ellenáll…
Azt hiszem, a Sztálingrád jó eséllyel pályázhatna dobogós helyre „A legjobb háborús filmek” versenyében. Kíméletlenül őszinte, mentes mindenféle heroizmustól és vizuális szempontból is realista – pont, ahogy Joseph Vilsmaier rendező eredetileg megálmodta. Az ütközet régóta foglalkoztatta már, és mindenképp filmet akart csinálni belőle. Személyesen is ellátogatott Volgográdba, számos könyvet elolvasott a témában, illetve több dokumentumfilmet is végignézett. Nagy hatást tettek rá a Sztálingrádból írt levelek, melyek stílusa mélyen felkavarta őt, de természetesen a még élő veteránokkal is elbeszélgetett. Felesége, az azóta sajnos elhunyt színésznő-rendező-író Dana Vávrová nemcsak feltűnik egy-egy jelenetben, de a forgatókönyv megírásában is segédkezett.
Mivel az alkotás alapvetően a kisember szemszögét akarta felvillantani, fontos szerep jut az egyes szereplőknek, akiket a rendező elsősorban arcuk és hozzáállásuk alapján választott ki, s ezen a téren is kiváló munkát végzett. Számomra talán Rohleder őrmester a legemlékezetesebb karakter, aki eleve öregkatonaként vág bele ebbe az ütközetbe.
A forgatás Olaszországban, Csehszlovákiában és Finnországban zajlott 1991 októberétől 1992 áprilisáig. A munkálatok 20 millió márkába kerültek. A főszereplők természetesen katonai kiképzésben is részesültek a felvételek előtt, melyek hitelességét tanácsadók (köztük a csata egyik túlélője) ellenőrizték. A munkához szükséges járműparkot 10 motoros szán, 12 repülő és 13 cseh tulajdonú T-34-es páncélos egészítette ki. A csatajelenetekhez durván 3 tonna robbanóanyagot és 100 ezer darab lőszert használtak fel. Sajnos jó pár baleset is történt, és maga a rendező is súlyosan megsérült egy ízben.
A végeredmény önmagáért beszél. A filmet megtekintő orosz és német veteránok az alkotás hitelességét egyhangúan elismerik. A forgatókönyv több jelenete is örökké emlékezetes marad: szemtől szembeni találkozás az orosz ellenféllel a harcok szünetében; a győzelmi szivar közös elszívása egy hóviharos csata után; az ellátmányt hozó ejtőernyős konténer megtalálása; és persze a felejthetetlen zárókép, mely oly sok német, magyar, olasz és román katona sorsát megidézi…
A magyar DVD-kiadás sokéves késéssel érkezett csak meg hozzánk. Az első rossz pont a borítón szereplő „Stalingrad” feliratért jár – egy magyar kiadó egy magyar kiadványon legyen szíves magyarosítani a címsort. A specifikációknál 16:9-es képarányt ígérnek, ehhez képest 3:4-est kapunk… Magyar és német hangsávot találunk a lemezen, illetve magyar feliratot. A szinkron szerencsére a régi, ennek mindössze annyi hibája van, hogy a háttérzajok itt-ott alig hallhatók, ami főleg a csatajeleneteknél zavaró. Extraként mindössze egy hatperces werkfilm szolgál, ami egyszerűen elégtelenül rövid ehhez a témához – gyanítom, létezett ebből hosszabb változat is.
Emlékezés és figyelmeztetés.
Értékelés: 10/10
Sztálingrád (Stalingrad)
B.A. Produktion 1992
Háborús dráma (133 perc)
Rendező: Joseph Vilsmaier
Főszereplők: Dominique Horwitz, Thomas Kretschmann
Zene: Norbert J. Schneider