FILM: Üvegtigris 3.
2011. január 12. írta: Monty H.

FILM: Üvegtigris 3.

Lali útra kel...

Belegondolni is furcsa, de a magyar mozi egyik legsikeresebb filmje, az Üvegtigris nemrég múlt tízéves, és jobban utánaszámolva a második rész is öt évvel ezelőtt került a mozikba, úgyhogy a harmadik epizód megjelenése már-már időszerű volt…

Derék büfésünk, Lali ezúttal besokall, de nagyon, amihez egy laza agyrázkódás is hozzájárult: elköt egy luxusverdát, és felszed egy bombázót, majd Pest felé veszi az irányt, miközben barátai, illetve az autó tulajdonosa elkeseredetten próbálnak a nyomára akadni. A jól ismert büfés környezet helyett ezúttal tehát a fővárost fárasztják hőseink, a tőlük megszokott hatásfokon.

A film összhatásáról szólva nyilván támaszkodnom kell az előző két rész benyomásaira is – ez az, ami a másodiknál komoly gondot okozott, így most próbáltam az előzetes várakozást a minimumon tartani. A terv bevált, és így egy kellemes magyar vígjátékot kaptam, amelyben a már ismert színészek, illetve karakterek kellő mértékig kitesznek magukért, de a klasszikus Üvegtigris-feelinget azért sokan fogják hiányolni. Míg az első és második részt azóta is sokat idézgetik, idézgetjük, itt inkább a helyzetek maradtak meg bennem, és nem a dumák. Persze, lehet, hogy nem is lett volna szabad tovább csimpaszkodni a büfés alapszituba, de számomra mégis ez jelentette a Fapuma kvintesszenciáját… (Figyeld már, Lalikám, milyen szép szavakat tudok!)

A sztárügyvédet alakító Kamarás Iván nekem egyáltalán nem okozott rossz érzéseket, de a netes beszámolókat olvasva sokaknak igen… Szabó Erikát viszont a férfiközönség egyértelműen dicséri, és ebbe a sorba én is beállok. Szemrevaló teremtés, és ez a szerep is jól állt neki. Egyedül Selmeczi Rolandot hiányoltam a filmből: a rendőrautót egyedül vezető Rezső láthatóan és bántóan egyedül volt ebben a szerepben. A készítők a stáblista elején emlékeztek meg a nem oly rég elhunyt színészről.

Véleményem szerint a harmadik rész tehát jobban sikerült, mint a második, de nálam továbbra is az első az etalon. Rudolf Petiéknek pedig köszönetet mondok, amiért élvezhető magyar filmet hoztak össze nekünk. Na, Buenos Aires, chicanók!

Nem korszakalkotó, de jópofa.
Értékelés: 6/10

Üvegtigris 3.
Szuez Film 2010
Vígjáték (100 perc)
Rendező: Rudolf Péter
Főszereplők: Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Szabó Erika
Zene: Hrutka Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr442577158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása