A 101-esek debütálása a filmvásznon

Ha elsőként a téma leghíresebb darabját, A halál ötven óráját vettem elő, akkkor most a téma legelső feldolgozásával fejezem be. Az 1940-es években készült amerikai háborús filmek többsége inkább propagandafilm volt (lásd Az Iwo Jima-i csata), mint független játékfilm, de szerencsére akadt kivétel is. A Csatatér véleményem szerint egy ritka jól sikerült darab, ami nagyrészt valószínűleg annak köszönhető, hogy a forgatókönyvíró az ardenneki csata veteránja volt, aki saját élményeiből is táplálkozva ült neki a feladatnak…

Az Ardennekben 1944 decemberében megindított német ellentámadás váratlanul érte a szövetséges hadvezetést. Az ekkor kezdődő összecsapást Sir Winston Churchill később a háború „legjelentősebb amerikai győzelmének” nevezte. Ebben pedig komoly szerep jutott egy Bastogne nevű belga városnak. A település, fontos közúti csomópont lévén, elsődleges célpontja volt a német offenzívának. Mielőtt azonban von Rundstedt páncélosai begördülhettek volna ide, megérkeztek a 101-es ejtőernyősök, akik kiegészítve a város meggyengült védelmét, állták a sarat és kitartottak, míg megérkezett a felmentés. A fenti történetet egy gyalogosszakasz katonáinak szemén át (természetesen fekete-fehérben) láthatjuk, akik a várva-várt gondtalan karácsonyozás és párizsi kimenő helyett hirtelen a teherautókon találják magukat, ismeretlen úti cél felé menet...

A híres csata szinte kínálta a lehetőséget egy hősi eposzhoz, de a forgatókönyv írója, Robert Pirosh, a 35. gyaloghadosztály egykori őrmestere szerencsére a realizmust húzta alá. Ennek megfelelően még ebben az elitnek számító alakulatban is akadnak gyenge, gyáva vagy lusta katonák, a hősies szuronyrohamok helyett pedig inkább a lövészgödrökben didergés és az erdei járőrözés van műsoron, ahogy a valóságban is történt. Az itt látható apró részletek – például a tojásokat gyűjtögető és sisakjában rántottát készítő katona – többségét Pirosh még a háború idején vetette papírra, bajtársai cselekedetei nyomán. Ezenfelül tudatosan próbálta elkerülni a sablonosabb elemeket: „Legalább három klisét hagytam ki a forgatókönyvből. Először is nincs brooklyni karakter a filmben. Másodszor, senki nem kap levelet a feleségétől, amiből kiderül, hogy az asszony kidobta. Harmadszor, senki nem várja türelmetlenül gyermeke születésének hírét.”

A stúdió kissé aggódott, hogy vajon megérett-e már az idő a második világháborús alkotásokra. A 20 ezer dolláros költségvetésből készülő filmet ezért is forgatták titokban, álcímen. Végül nagy sikert aratott (két Oscar-díjat is begyűjtött, az egyiket a forgatókönyvért), és az 1945 utáni háborús filmek hosszú sorának bevezető darabja lett. Érdekesség, hogy a felvételek a legelső és a legutolsó jeleneteket leszámítva műteremben készültek (lásd még Az elit alakulat című sorozat azonos témájú 6. és 7. részét), és a fő- és mellékszereplők között húsznál is több veterán játszott.

A film egyik legemlékezetesebb jelenete a rögtönzött tábori mise, melynek során a káplán azt a kérdést boncolgatja, miért is kellett idejönniük: „Nemsokára itt a karácsony, és mi itt, a gyönyörű Bastogne-ban élvezzük a téli sportokat. Íme a sorsdöntő kérdés: szükséges volt-e idejönnünk? Igyekszem megválaszolni. Nézzük a tényeket. Senki sem akarta ezt a háborút, csak a nácik. Sokan próbáltak elbánni velük, és sokan közülük elestek. Milliók haltak meg, kizárólag amiatt, hogy a nácik a halálukat akarták. Így tehát a végén nem maradt más, mint felvenni velük a küzdelmet. Van ennek egy nagy tanulsága. És ha annyi nehézség árán megtanultuk, sosem fogjuk elfelejteni. Többé nem szabad megengednünk, hogy egy felsőbbrendű faj vagy eszme vagy akármi elég erős legyen ahhoz, hogy fenyegesse a szabad világot. Elég okosnak és keménynek kell lennünk már az elején, hogy eloltsuk a tüzet, mielőtt terjedni kezdene. Tehát a válaszom: igen, szükséges volt idejönnünk. És ahogy majd múlnak az évek, sok ember felejteni fog. De ti nem. És ne hagyjátok, hogy bárki azt mondja, pancserek voltatok, mert harcoltatok a fasizmus ellen.” Ez a beszéd valójában nem a második világháborús amerikai részvételt akarja igazolni, hanem már az újabb, aktuális ellenség felé mutat, a hidegháború hajnalán…

Nem akarom agyondicsérni a filmet, nyilván vannak hibái, de ahogy írtam, kortársai körében egyértelműen a legőszintébbek és leghitelesebbek közül való, és ma már ez is fontos szempont. A nemzetközi DVD-kiadás nem kényezteti el a nézőt. 1.0-ás angol, francia és olasz hang mellé magyar, angol, francia és sok más feliratot kapunk. A szűken mért extrák teljesen irrelevánsak, inkább felejtsük el őket. A kép 4:3-as.

Meglepően hiteles háborús klasszikus.
Értékelés: 9/10

Csatatér (Battleground)
MGM 1949
Háborús dráma (114 perc)
Rendező: William A. Wellman
Szereplők: Van Johnson, John Hodiak, Ricardo Montalban, George Murphy
Zene: Lennie Hayton