MAKETT: M-3 Scout Car
2009. szeptember 16. írta: Monty H.

MAKETT: M-3 Scout Car

Italeri 1:35

A második világháború népszerű járműveinek makettváltozatai között szinte elvész az eredetileg felderítő szerepre szánt amerikai M-3 páncélautó – ez részben annak tudható be, hogy kevés gyártó ugrott erre a harcias kinézetű kis négykerekűre, pedig a szövetséges nemzetek közül bizony nem egy használta: az amerikai, brit, kanadai, francia mellett az orosz haderő is jó hasznát vette (többek között a magyarországi harcok során). És persze Normandiában is ott volt…
Monty: m3.00 Az Italeri fenti készlete tudtommal még a hetvenes-nyolcvanas években látta meg a napvilágot, én pedig akkor jutottam hozzá, amikor a D-nap ötvenedik évfordulója kapcsán a gyártó újra piacra dobta – persze korlátozott darabszámban. Bár kétségtelenül túlhaladt már a kor a készlet minőségén, akadnak cégek, akik csak mostanában jutnak el arra a színvonalra, amit a makett képvisel. Aki már látott részletes és szép Italeri-járművet, az tudja, mire számíthat itt: az apró, illetve eredetileg vékony alkatrészeket leszámítva a kidolgozás még ma is szépnek mondható, az említett darabokat pedig úgyis lehet pótolni maratott készletekből.
Monty: m3.03 Az összeállítás simán ment, csak a páncéllemezek illesztésénél volt szükség némi tömítőre. A futómű és az alváz is részletesen kidolgozott. A matricák az Italeritől megszokott, vékony és jó minőségű darabok. Négy járműre elegendő jelzést kapunk, köztük két amerikai, egy brit és egy kanadai járműhöz. Figurákat hiába is keresünk a dobozban (talán jobb is), de a személyzetre utaló felszerelés terén azért a gyártó lehetett volna bőkezűbb is: az a pár összetekert ponyva például siralmas. A géppuskák kidolgozása viszont szép, akárcsak a gumiabroncsoké. 

Monty: m3.01

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr271346543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása