PC: Vietcong 2
2009. augusztus 15. írta: Monty H.

PC: Vietcong 2

Mikor már nemcsak a dzsungelben folyt a háború…

A történelmi alapú FPS-ek körében a Vietcong első részét találtam a leghitelesebbnek. Nem volt ott helye fel-alá rohangálós hentelésnek (lásd Counterstrike), hanem igen valóságszagú kúszásnak-lopakodásnak-felderítésnek-izzadásnak és némi harcnak. Épp ezért kíváncsian ültem le tesztelni a második részt.

A történet 1968 januárjának végén kezdődik Huében. Épp a helyi bordélyban élveznénk a kimenőt, mikor kölyökképű rádiósunk megjelenik, mondván, az ezredes látni kíván. Búcsút intve éjszakai pillangónknak tehát nekivágunk az éjszakának. A parancsnokságon aztán ránk sóznak egy imént érkezett tudósítót, akit elkísérhetünk a polgármester holdújévi bankettjére. Aki kicsit is járatos a vietnami háború történetében, tudja, hogy az 1968-as holdújév hozta meg a konfliktus legjelentősebb összecsapását: a kommunista erők az ország teljes területén támadásba lendültek, s Hué volt a legelkeseredettebb csaták helyszíne. Az épületet tehát támadás éri, a bankettnek annyi, mi pedig a tapasztalatlan tudósítóval húzunk vissza a parancsnokság épületéhez. Megkezdődött a Tet-offenzíva…

A grafika az összhatást tekintve nagyjából ugyanolyan. A gyakoribb átvezető képsorok hatására a filmes hatás garantált, bár ez el is várható. A menü és az irányítás nem sokat változott. A billentyűzetelosztást azonban érdemes átnézni, mivel egy-két változtatás sajnos becsúszott és ezeken még változtatni sem lehet, ami igencsak érthetetlen fordulat. Ami a legfájóbb, hogy az első részből ismerős parancsadási rendszert törölték, vagyis mindössze két utasítás létezik: a felcser, illetve a lőszert cipelő műszaki katona hívása, gyenge egészségi állapot, illetve lőszerhiány esetén. Mindez erősen lehúzza a játék minőségét, mivel hiába játszunk tisztet, lényegében semmilyen kihatásunk nincs az eseményekre. A kézikönyv szerint egyébként léteznek más parancsok is, de képtelen voltam ezeket előhozni a megadott módon, úgyhogy nem igazán tudom, mi a gond. A kijelzőn található radar is egyszerűsödött, mivel a már észlelt ellenséges katonákat jelző piros pöttyök ezúttal hiányoznak, kizárólag bajtársainkat látjuk. A gyorsmentési lehetőség már normál módban is korlátozott, azaz küldetésenként tíz, ami viszont nekem mindig elegendő volt.

Összességében kissé pörgősebb lett a játékmenet. Jó dolog, hogy a többi játékból ismerős módon, egyetlen billentyűvel tudunk fegyvert váltani (a régi Vietcongban ugyebár el kellett dobni a régi vasat, mielőtt felvettünk egy másikat, ami nagyon nehézkes volt, pláne ellenséges tűz alatt), illetve végre két nagyobb fegyver lehet nálunk, ami megkönnyíti a gránátvető és a mesterlövészpuska használatát. Az elesett ellenség átkutatására viszont már nincs mód és szükség, a felvehető felszereléseket automatikusan meglátjuk a holttest körül.

A rendelkezésre álló fegyverarzenál az előző részhez képest kibővült. Lássunk néhány újabb harceszközt.

M-16/XM-148
A ma már jól ismert M-16/203-as korai változata, vagyis az M-16 gépkarabély gránátvetővel kombinálva. (Sajnos viszonylag ritkán kerül elő.)

XM-177 (CAR-15)
Az M-16 gépkarabély rövid verziója (a mai M-4 közvetlen elődje), mely a különleges erők és tisztek jellemző fegyvere volt. (Nem is értem, az első részből hogyan maradhatott ki.)

L-1A1

Vietnamban az ausztrál katonák használták ezt a hosszú, igen megbízható 7,62-es puskát, mely több mint három évtizeden át szolgált a Brit Nemzetközösség számos haderejében.

M-45 Carl Gustav
Svéd gyártmányú géppisztoly, melyet főleg az amerikai különleges alakulatok használtak. Ronda, de meglepően pontos fegyver.

M-40
A Remington 700-as katonai változata, melyet a Winchester 70 leváltása óta a mai napig használnak mint standard mesterlövészpuskát.

BAR
Az amerikai erők által a két világháborúban használt automata puska, melyet a dél-vietnami haderőknél nagy számban alkalmaztak.

Vz. 58
Az AK-47-re igencsak emlékeztető cseh gépkarabély. A Varsói Szerződés ajándéka.

MAT-49
Francia gyártmányú géppisztoly, melyből szép számmal akadt a francia kivonulás után is, különösen a Vietkong-erők kezében.

RPG-7
A máshonnan is ismerős orosz páncéltörő.

M-72 LAW
Amerikai gyártmányú, egyszer használatos, 66 mm-es rakétavető.


Az amerikai hadjárat durván hatórás játékidőt nyújtott. Mivel végig ugyanabban a városban küzdünk, végig urbánus környezetben, végig ugyanolyan taktikával, viszonylag hamar egyhangúvá válik az akció (az előző rész dzsungelkörnyezetei és bevetései sokkal változatosabb élményt jelentettek). Ráadásul, mivel a küldetések tényleg pontosan követik az eseményeket, azt kell mondjam, aki végigjátszotta mondjuk a Men of Valort, nem fog túl sok újat tapasztalni a huéi harcok menetével kapcsolatban (sőt, ott mintha még egy picit jobban is meg tudták volna oldani)… Jó pontot jelent viszont, hogy végre nemcsak amerikai hadjáratra van lehetőség, hanem egy fiatal vietkong harcos bőrébe bújva immár a kommunista oldalról is átélhetjük az eseményeket. Itt az őserdei környezet dominál, viszont pont, amikor elkezdődne a huéi csata és a másik oldalról is végigküzdhetnénk a városi részt, akkor bizony vége az egésznek, nagyjából kétórás játékidő után.... Azt kell mondjam, kár volt összekötni az amerikai és a vietkong karakter történetét, ha szegény Minh utolsó pár napja teljesen hiányzik a vietnami hadjáratból.

Summa summarum, nálam még mindig az első rész az etalon. A második rész inkább tűnik kiegészítő lemeznek, mint önálló folytatásnak, már csak rövidsége folytán is. Újrajátszásra pedig nem is gondolok…

Értékelés: 6/10
Lehetne jobb is. Kár érte.

Negatívumok
*Rövid!
*Lineáris játékmenet
*A parancsadási rendszer hiányzik
*Fix billentyűzetkiosztás
*Túlnyomórészt városi környezet
*Egyhangúbb duma a bajtársak szájából
*A régről ismerős Quickfight opció eltűnt
*Miért nincs füstgránátunk?

Pozitívumok
*Hiteles környezet
*Mindkét oldalról játszható
*Bővebb fegyverarzenál
*Több fegyver lehet nálunk, mint az első részben
*Egyszerűsített irányítás

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr481311247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

>price 2009.11.23. 17:45:49

az elsőn remek a multiplayer

Shoson Indian 2014.01.05. 19:05:51

Az M-16/XM-148 Gránát vetőjét hogyan lehet használni ?

Monty H. 2014.01.05. 20:03:34

@Shoson Indian: Hát, ha én arra emlékeznék, megmondanám... :-)

Shoson Indian 2014.01.05. 20:10:41

@Monty H.: XD Már rá jöttem a Del gombbal kel aktiválni am 5év után végre rá jövök igazából akkor jöttem rá mikor Multy ba leraktam az M-2 Browning ot XD ROCK N ROLL am köszi
süti beállítások módosítása