Géprombolás helyett kultuszrombolás - de miért?
A Terminátor-sorozat soha nem tartozott a kedvenceim közé, bár az első és második részt anno végigizgultam, és összességében tetszettek. A szerintem méltatlanul gyenge harmadik rész után viszont már nem vártam semmit, és a közelgő negyedik epizód is csak a stáblistán feltűnő nevek miatt vált számomra igazán érdekessé…
A sztori végre ott folytatódik, ahol még nemigen jártunk, de nagyon szerettünk volna eljutni: 2018-at írunk, és javában folyik már a Skynet emberek elleni irtóhadjárata. John Connor az ellenállási mozgalom tisztjeként küzd – apját egyelőre nem sikerült megtalálnia és visszaküldenie a múltba, hogy megvédelmezze anyja életét. A hadiszerencse viszont a kezébe ad egy eszközt, mellyel talán legyőzhetik a gépeket. Eközben öntudatára ébred egy rég halott fegyenc, aki az egészből semmit sem ért, de Connort keresi…
Christian Bale-t már akkor megkeresték ezzel a szereppel, amikor a forgatókönyv még távol állt a végső formájától. Ő először nemet mondott rá, és Jonah Nolan keze munkáját is dicséri, hogy végül elvállalta… Nos, minden tiszteletem az övé, de szerény véleményem szerint ez a szkript még így is csak a félkész minősítést érdemelné meg. A fő szál talán jól kigondolt, de az események olyan gyorsan követik egymást, hogy finomkodásra nincs idő, a feszültségteremtés mint olyan, pedig teljesen hiányzik, a katarzis viszont szintén. Ezáltal megint csak a régebbi akciómozik ugranak be, ahol hipp-hopp eldöntik, hogy akkor hajrá, támadunk, átvezetés semmi. Ez a történetvezetés pedig a színészi játéknak sem hagy teret – Bale-t ilyen jellegtelen szerepben még nem is láttam. Jól adja John Connort, de olyan jelenet, ahol esetleg meg tudná mutatni, milyen ember is valójában – ha már végre látunk egy filmet, ahol ő, vagyis a jövőbeli, felnőtt John Connor a főszereplő – lényegében nem akad. A többi színész is hoppon marad ilyen szempontból – az akciójelenetek dominálnak. Azok viszont odatesznek, részben a kiváló operatőri munka jóvoltából, habár valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek más filmalkotások ugrottak be, mondjuk az A-10-es géppár támadása során (lásd Transformers), vagy a hatalmas robot-transzport és a Skynet telepének látványára (lásd Mátrix) – és a kicsi Star figurája is mintha A bolygó neve: Halál Newtjából merítene… Persze eleve sok a párhuzam az ilyen filmek között, úgyhogy a rosszmájúság gyanújába keverednék, ha ezeket a részleteket túlhangsúlyoznám. A filmzene nem hagyott bennem különösebben mély nyomot, a lepusztult díszletek viszont komolyan fokozzák a világvége-hangulatot. Az audiovizuális hatás legalább megvan. Viszont ez sem rántja helyre a rendezői munka hiányosságait. Megint nem értem, hogy egy ilyen fontos projekthez miért olyan direktort választanak, akinek a leghíresebb munkája a Charlie angyalai 1-2(!) volt… Gyerekek, ez vérgáz.
Összességében tehát igencsak felemás benyomást tett rám a film. Picit többet vártam volna, és továbbra sem értem, miért nem engedtek rá egy „szkriptdoktort” a forgatókönyvre. Vagy kettőt. Egy olyan alkotásnál, ami egy legendás történetet mesélne tovább, ez igazán nem nagy kérés. Egy szó mint száz, még mindig az első és a második rész vezet nálam. És valószínűleg nemcsak nálam… Viszont lefogadom, hogy pár éven belül újabb folytatás készül. Ez a háború még mindig nem ért véget.
Egyszer nézhető üsd-vágd-film.
Értékelés: 5/10
Terminátor – Megváltás (Terminator – Salvation)
Akció (130 perc)
Universal 2009
Rendező: McG
Főszereplők: Christian Bale, Sam Worthington
Zene: Danny Elfman
