Titkos háborúk
Szukitsék szerencsére továbbra is pörgetik a Star Wars-regényeket, ennek köszönhető, hogy mire ezeket a sorokat írom, már az is tudható, hogy jelen széria utolsó, negyedik kötete januárban jelenik meg. Addig is viszont lássuk, hogy sikerült a második könyv, a Coruscant.
Egy évvel a geonosisi csata után járunk. A galaktikus főváros elleni támadások egyre inkább arra utalnak, hogy a szeparatisták kiépítették saját terroristahálózatukat a Coruscanton, ráadásul a szálak a hadsereg főparancsnokságára vezetnek. Az Omega- és a Delta-osztag klónkommandósai, kiegészülve néhány külsőssel, ideértve egy fiatal jedi-tábornokot, azt a feladatot kapják, hogy számolják fel az ellenség földalatti csoportjait...
Míg az első kötet többé-kevésbé hagyományos háborús sci-finek tekinthető, most inkább a civil környezetben végzett titkos műveletekre helyeződik át a hangsúly. Az alaptörténet kellően érdekes, az összhatást viszont számos részlet rontja. Először is a karakterlétszám. Egész pontosan az eddig nem látott és tényleges szerephez jutó karakterek száma. Olyan sok van ugyanis belőlük, hogy végre a magyar kiadó is belátta, hogy az eredeti kiadásokban nem véletlenül szerepel az első oldalakon az a bizonyos névsor, benne a nemmel, fajjal és szükség szerint egyéb adatokkal. Persze, a kötet feléhez érve már nagyjából a helyére kerülnek ezek a dolgok, de akkor is úgy érzem, Traviss ezt most túlzásba vitte, már csak azért is, mert – noha túlnyomórészt nem az érzelmekre fókuszáló műről van szó – egyszerűen nem tudtam kötődni a szereplőkhöz. (Talán Skirata az egyetlen, aki jobban kivált számomra a tömegből, és ő nem is az a tucatkarakter.) A párbeszédekkel sem vagyok kibékülve. Itt-ott egyszerűen kiválóak, míg másutt határozottan úgy éreztem, mintha az írónő szimplán helykitöltésnek és hangulatformálásnak használná ezeket az elemeket. Utóbbira természetesen szükség is van, de azok, akik már számos háborús visszaemlékezésen vagy regényen túl vannak, át fognak látni ezeken, míg azok, akik nem a fenti csoporthoz tartoznak, valószínűleg élvezettel olvassák majd. Az alkalmazott haditechnikáknál is kilóg egy picit a lóláb (például minek kell huzagolás egy lézerpuskába?). A mandalori kultúrára való utalások viszont remekül működnek, azonban az ilyen nyelvű szavak unos-untalan bedobása számomra igen-igen erőltetettnek érződött – pedig ha valaki, hát én tényleg odavagyok értük. (A kötet végén egy többoldalas szójegyzék is található, mely egy-két szócikket leszámítva lényegében egy mando kisszótár.) A klónok tömeges fel- és kihasználását taglaló részeknél viszont Traviss most valóban túljutott a felszín karcolgatásánál, úgyhogy a klónháború morális kérdései ezúttal lényegesen nagyobb súlyt kapnak.
A negatívumok ellenére ajánlom a regényt az érdeklődőknek, egyszerűen azért, mert a magyar nyelven kiadottak közt témájánál fogva viszonylag egyedi, még ha nem is tökéletes munka. A harmadik kötet, a Színvallás már kapható, hamarosan erről is beszámolok.
Star Wars: Coruscant (Star Wars: Republic Commando – Triple Zero)
Írta: Karen Traviss
Fordította: Habony Gábor
Szukits 2013
464 oldal
