Két ember, ha igazán szereti egymást
Térjünk most vissza a klasszikusokhoz, méghozzá két világhírű színész, Ingrid Bergman és Cary Grant két híres filmje kapcsán. Sajnos csak ezekben játszottak együtt, de szerencsénkre mindkettő emlékezetes darab lett, amelyet érdemes megnézni. Újra és újra. 
Az első az 1946-os Forgószél Alfred Hitchcock rendezése, melynek története az akkori korszellem jegyében született. Nemrég ért véget a második világháború. Alicia Huberman apját kémkedés gyanújával ítélik el az Egyesült Államokban. A magára maradt lányt egy kormányügynök, bizonyos Devlin keresi meg, aki ráveszi őt, hogy dolgozzon az amerikai hírszerzésnek. Ilyen minőségében apja Brazíliában tevékenykedő náci barátait, leginkább Alexander Sebastiant, egykori udvarlóját kellene megfigyelnie és jelentenie. A munka nem éppen veszélytelen, de a dolgot tovább bonyolítja, hogy Alicia és Devlin rövidesen egymásba szeretnek...
A kémtörténetnek induló sztori tehát fokozatosan románccá fajul, mely aztán felülír mindent, kötelességet, államérdeket és józan észt. Most megjegyezhetnénk, hogy ez nagyon szép, de irtó közhelyes, viszont ha láttuk a filmet, tudjuk, hogy a forgatókönyv, a rendezés, a színészi játék és az operatőri munka folytán nem véletlenül lett klasszikus ez a mű. A szkript ugyanis jól kihangsúlyozza a Mata Hari-szerepre kárhoztatott Alicia lelki megpróbáltatásait, a rosszban sántikáló náci emigránsok körének titkolózását, vagy az egyszerre két szerepnek eleget tenni akaró Devlin hezitálását. Ingrid Bergman a zavarodott gyermektől a meghasonlott kényszerkémen át a szerelmes asszonyig szinte minden létező arcát megmutathatta Ted Tetzlaff kamerája előtt. Grantnek valamivel könnyebb dolga volt, de a hűvös és később már nem annyira hűvös ügynök szerepe így is passzolt hozzá, ahogy maga Bergman is. Szenvedélyes csókjaik egyébként úgy kerülhettek a vászonra, hogy Hitchcock kijátszotta a cenzorok akkori szabályait: mivel azok 3 másodpercben maximálták a látható csókok időtartamát, a rendező a hosszas csókolózást 2-3 másodpercenként megszakíttatta, például egy-egy gyorsan elrebegett szerelmes mondattal. Claude Rains (Casablanca, Arábiai Lawrence) mint Sebastian, illetve az anyját alakító Leopolde Konstantin talán picit sablonosabb szerepre kárhoztatva ugyan, de szintén kihozzák a maximumot a rosszindulatú karakterekből. A már említett fényképezés pedig mesteri módon tárja elénk nemcsak az apróbb rezdüléseket vagy a sokat mondó arckifejezéseket, hanem magukat a helyszíneket is — egyes kritikusok szerint ilyen téren a film az összes többi Hitchcock-művet veri.
A filmet több kategóriában is jelölték díjakra a premier évében, és bár ezek közül csak egyet sikerült elnyernie, hatása tagadhatatlan a modern filmtörténetben. Az elmúlt évtizedekben több "100 legjobb film"-listára felkerült. Véleményem szerint a mai napig élvezhető, és az egyetlen, ami talán igazán ódivatúnak hat benne, a filmzene. Szívből ajánlom mindazoknak, akik csak most ismerkednek a régi idők mozijával, hogy tegyenek egy próbát vele.
A Forgószél tudtommal soha nem került forgalomba minálunk, bár sejtem, hogy annak idején moziban vagy tévében valószínűleg adták. Sajnos az angol DVD-változat semmiféle extrával, de még feliratokkal sem kényeztet minket... Nagy kár. A fenti linken viszont bárki megtekintheti...
Amilyen komor a Forgószél, olyan könnyed A tolakodó, melyet Stanley Donen (Ének az esőben, Mókás arc, Amerikai fogócska) rendezett 1958-ban, Norman Krasna Kind Sir című darabja alapján. Bergman és Grant tizenkét év után, legnagyobb örömükre újra egy párt alkotott - legalábbis a filmvásznon.
Anna Kalman befutott londoni színésznő, aki már lényegében feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja a hozzá illő férfiút, ám ekkor betoppan életében Philip Adams, a jóvágású közgazdász, aki saját elmondása szerint nős, de külön él feleségétől. Ki is élvezik a románcot, ám a munka, pontosabban egy néhány hónapos kiküldetés közbeszól, s ekkor végre alkalom nyílik arra, hogy helyretegyék közös életüket...
Az alaphelyzet olyan banális, hogy csak na, és a forgatókönyvírót, no meg a főszereplőket dicséri, hogy a témát élvezhetően fel tudták dolgozni. Mert a film egyszerűen parádés: a régi vágású klasszikusok nyugodt, kimért, de működő tempójában dolgozik. Bergman és Grant pedig egy ilyen mindennapi élethelyzetből is ki tudták hozni a maximumot. A párkapcsolattal kapcsolatos emberi érzések és reakciók tárháza ez a film, felvillantva a két színészóriás sokféle arcát, hol könnyedebb, hol szomorkásabb hangulatban, már csak azért is, mert az elköteleződés és a házasság mindkettőjük számára kardinális kérdés volt ebben az érettebb időszakukban: Bergman végre elvált Roberto Rossellinitől, Grant pedig már harmadik házasságát taposta az ötből. Neki saját bevallása szerint egyébként ez volt kedvenc filmje saját munkái közül, és ezt fenntartás nélkül elhiszem, már csak azért is, mert legkedvesebb kolléganőjével játszhatott újra együtt.
Nem lehet csodálkozni azon, hogy két ilyen főszereplőhöz méltó a film fényképezése. És itt nemcsak a Bergman csodálatos arcának változatos bemutatására gondolok, hanem Párizs és London, a két fő helyszín hangulatos felidézésére, bár hozzátehetném, hogy ez utóbbi valószínűleg nem okozott túl sok gondot Freddie Young operatőrnek (Az angliai csata, Mogambo, Doktor Zsivágó).
A tolakodó tudtommal nem volt nálunk elérhető DVD-n, és abban sem vagyok biztos, hogy valaha leszinkronizálták volna. Angliából szereztem be, de sajnos elég fapados kivitelben kapható csak, felirat és extrák nélkül.
Komor és hatásos kémdráma.
Értékelés: 9/10
Forgószél (Notorious)
RKO 1946
Krimi, romantikus film (101 perc)
Rendező: Alfred Hitchcock
Főszereplők: Cary Grant, Ingrid Bergman
Zene: Roy Webb
Jól eltalált, máig élvezetes romantikus film.
Értékelés: 9/10
A tolakodó (Indiscreet)
Warner Bros. 1958
Romantikus film (100 perc)
Rendező: Stanley Donen
Főszereplők: Cary Grant, Ingrid Bergman
Zene: Richard Bennett
