Huszárok, nyeregbe! 

A nagyszabású, pláne kosztümös magyar játékfilmekből az utóbbi években (sőt évtizedekben) nem voltunk valami jól eleresztve, de a közelmúltban e téren megmozdult valami, és ennek a hullámnak a terméke lett a régóta várt Hadik is…

Maga a témaválasztás telitalálat, sőt kérdezhetném, hogy ezidáig miért hevert parlagon a magyar hadtörténelem egyik leghíresebb és legeredményesebb katonájának története. De hogy egy ilyen életből mit lehet és mit kell átadni? A készítők nem vállalkoztak egy teljes életút megrajzolására, és beláthatjuk, ez inkább egy tévésorozatban lenne igazán megoldható, ehelyett Hadik András legismertebb és a magyar hadtörténelem egyik legmerészebb akciójára összpontosítottak, az 1757-es berlini portyára. Hogy mi is volt ez, nem mennék bele, hiszen a többség már hallott róla, aki meg nem, annak legyen meglepetés. De hogy milyen lett maga a film? 

Őszintén szólva én egy korrekt kalandfilmet vártam, semmit többet. Ehhez képest egy technikailag korszerű, de egyes részleteiben gyenge lábakon álló művet kaptam. A történet íve megvan, viszont az események egymás utánisága eléggé kiszámítható, számos elem pedig egyenesen közhelyes (ilyen például a bosszúra szomjazó porosz tiszt, aki a film végén visszatér, holott igazából semmi jelentősége sincs, de hát egy kardpárbaj olyan jól mutat egy kalandfilm végén, nem?). Az osztrákok ábrázolása egy picivel árnyaltabb, mint más művekben (lásd Lotaringiai Károly és Mária Terézia megnyilvánulásait), ami jó dolog, bár összhatásában még mindig az jön ki, hogy a sógorék milyen közömbösek/gonoszak/lenézők a magyarokkal szemben. Ez számomra azt sugallja, hogy még mindig nem tudunk vagy akarunk túllépni sok száz éves sérelmeinken. A teljes történet hitelessége kapcsán nem mennék részletekbe, maradjunk annyiban, hogy fiktív és dokumentált események keverednek itt – csakúgy mint a történelmi filmek mindegyikében. 

De ha már szóba kerültek a karakterek... Kezdjük a címadó Hadik Andrással, aki pont a legsótlanabb az összes (tényleg az összes) szereplő között, és ez nem a színész, Trill Zsolt szégyene, hanem inkább azé, aki a dialógusokat írta. Tényleg nem értem a forgatókönyvírót, mert láthatóan megelégedett azzal, hogy a Hadik névhez fűződő legendák közismertségére alapozott, és azzal nem törődött, hogy markáns személyiséget is kölcsönözzön ennek a férfinak. Így kapunk egy kissé visszafogott, nagy tudású katonatisztet, akiről annyi kiderül, hogy kiváló katona, kiváló parancsnok, kiváló édesapa, slussz. Molnár Áront sem tudnám magasztalni, mivel nála is megelégedtek egy sablonnal, nevesül az “ifjú, vagány, szívtípró, kissé lázadó huszár” típussal, és Noár ezt a figurát hozza, de semmi többet nem tud hozzátenni, legfeljebb a fegyvernemi sovinizmus terén, ami a sokadik összezördülése után már egyenesen unalmas. Szabó Győzővel nagyjából ugyanez a helyzet a szász zsoldostiszt szerepében, pedig színészi kvalitásai alapján ennél többet is játszva hozhatott volna – megint csak: ha megírták volna rendesen a szerepét. Szalma Tamás ezzel szemben jóval karakteresebb, és bár dialógusok terén őt sem kényeztették el, nagyon jól ráérzett a katonáskodásba beleöregedett huszártiszt figurájába. Amikor ő szólal meg, elhiszem, hogy egy komoly múlttal rendelkező, veterán férfiú beszél. Tordy Géza rövid megjelenése inkább csak tisztelgés a 80 huszárban is szerepelt színészóriás előtt, de örültem, hogy nem feledkeztek el róla. Ami Horváth Lilit illeti, Mária Terézia szerepe véleményem szerint kifejezetten passzolt hozzá, még ha az ő karakterét is “leegyszerűsítik” a neki szánt mondatok, és marad a “határozott uralkodónő a férfiak világában” kategória. (Mindenesetre ha megint előkerül a császárnő egy magyar filmben, szerintem érdemes lenne újra őhozzá fordulni, sőt ezek után elvárom.) Reviczky Gábor nem nagy meglepetésre tökéletesen hozza a kissé megkattant tüzérzsenit, és Hirtling István is a helyére került Lotaringiai Károlyként. A Frigyes porosz király szerepében látható Sághy Tamás is kitűnik, nagy kár, hogy mindössze pár perc jut neki. 

A főbb huszárszerepek és megnyilvánulásaik kapcsán összességében érzékelhető még egy nagyon súlyos hiány. Azt a meghatározó huszáros vagányságot hiába keressük bennük, ami még a Háry János 1983-as rajzfilm-változatában is magától értetődő, sőt természetes volt. És meg is kérdezném, hogy a mai magyar filmkészítők miért nem tudták megjeleníteni ebben a filmben azt a virtust és szemtelen merészséget, ami a huszárság esszenciáját adta akkortájt. Mert maga a berlini portya mint egyszeri bátor akció szerintem még kevés, és valamiért a közhelyesnek ható huszárbölcsességek sem működnek a párbeszédekben… A kérdéses részekhez inkább néhány tökös, profán monológ kellett volna, az izgalmasabb jelenetekbe pedig egy-két feszültségoldó egysoros. Ha csak Szabó Gyula Háryként elmormolt magvas mondatait, esetleg Ordas Iván kiváló Simonyi- és Hadik-regényének dialógusait vették volna alapul (úgy értem, inspirációként), máris sokkal élvezetesebb lenne a szövegkönyv. Írom ezt azért is, mert gyerekkorom óta csodálom a huszárokat, és ha van film, amitől elvártam volna a fentieket, akkor ez az. 

Technikai oldalról valamivel jobb a helyzet. A jelmezek, díszletek számomra korhűnek látszanak, ráadásul a statiszták száma kapcsán sincs miért aggódnunk. A kamerakezelés és a vágás összességében meggyőző, bár itt-ott láthatunk néhány gyengébb megoldást is. Azt például nem értem, hogy nyílt térségben, fényes nappal felvett snittek némelyike hogy a viharba lehet olyan képzajos, mintha egy kiöregedett Canon fényképezőgéppel vették volna fel szürkületkor… A csatajelenetek feszültsége sem mindig jön át, mert a kézikamera beküldése a harcolók közé önmagában még nem elég. A CGI-támogatást néhol túltolták, legalábbis A gyűrűk urát idéző magashegyi látképek szerintem ilyenek. A filmzene ezzel szemben szép, bár az instrumentális dallamokat nem nevezném kiugróan egyedinek, viszont abszolút atmoszférikusak, a végefőcím alatt hallható dal (a Vágtat az égen, lásd alább) pedig méltó a témához, megkockáztatom, lehet, hogy maradandóbb lesz, mint maga a film. És ha már végefőcím, derék dolog, hogy a stáblistán helyet kaptak a forgatás során használt paripák is… Így kell ezt. 

Summa summárum, a Hadikot én inkább az egyszer nézhető kalandfilmek közé sorolnám. Dühít, hogy kicsit igényesebb forgatókönyvvel mennyivel jobb lehetne, és hogy ezt hányadszorra kell leírnom egy film kapcsán. Egy igazán izgalmas téma, egy neves magyar katona története ennél biztosan többet érdemelt volna. Reménykedem, hogy egyszer majd sorra kerül Simonyi óbester, és róla lényegesen élvezetesebb film vagy sorozat készül majd… 

Többet vártam...
Értékelés: 6/10

Hadik
Vertigo Média 2023
Történelmi kalandfilm (108 perc)
Rendező: Szikora János
Főszereplők: Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili
Zene: Gulya Róbert