Jobb szabadon meghalni, mint láncokban élni
Egy évvel a harmadik széria után meg is érkezett a STARZ ókori sorozatának záróévadja. Nem haboztam sokat, hanem nekiültem, hogy lássam, a forgatókönyvírók ezúttal hogyan próbálják a maguk javára fordítani (vagy inkább ferdíteni) a történelmi tényeket, és persze mit eszelnek ki a fináléhoz.
Spartacusék vezúvi győzelme nyomán Rómán rettegés lesz úrrá. A félelmetes rabszolgahad leverése immár kardinális kérdés: a szenátus Marcus Crassust jelöli ki a feladatra, aki saját pénzén felszerelt hadseregével és törtető fiával, illetve egy viszonylag ismeretlen tiszttel, valami Julius Caesarral az oldalán indul dél felé. Spartacus tudja, hogy biztos háttér híján nincs sok esélyük szembeszállni az idővel bizonyosan megérkező büntetőexpedícióval, ezért a tenger felé indul...
Már rögtön az első epizódoknál kiszúrtam, hogy a színvonal bizony megint esett valamicskét: az erőszakszintet újfent felfelé tolták (szerintem teljesen feleslegesen), ezzel párhuzamosan viszont egyre messzebb kerülünk az eredeti széria hangulatától. Ez pedig nagyon jól eltalált keveréke volt az izgalmas forgatókönyvhöz igen hasznos elemeknek, úgymint intrika, némi gladiátoros életszemlélet, vagy épp személyiségfejlődés. Namost ebben a szezonban intrikát már csak elvétve találunk (a szenátus és Tiberius részéről - amit a többiek művelnek, nem számít), a gladiátorok természetesen legyőzhetetlen (talán túlontúl is legyőzhetetlen) szabadságharcosokká válnak, ami nem rossz, csak épp leegyszerűsödik tőle minden, a személyiségfejlődés pedig háttérbe szorul. Igazán figyelemreméltó új karaktereket ráadásul csak római oldalon találhatunk. Crassus például kiválóan megtestesíti a római birodalom vaskezű végrehajtóját, ráadásul az ő személyiségének jut is elég idő a kibontakozásra. Pont vele és néhány kollégájával pedig jobban belevonhatták volna a történetbe a szenátus és a hátország világát. Crassus elhanyagolt feleségével és a megjelenő egyetlen szenátor munkatársaival adhattak volna némi urbánus ízt az amúgy nagyon is a harcokra összpontosító szkriptnek, mely amúgy sem a legizmosabb a négy közül.
A női vonal is megrekedt. Lucretia és Ilithya annak idején nagyon magasra tette a lécet, látványosan aláhúzva, hogy a befolyásos férfiak mögött bizony ott állnak a nők is. Sajnos a hölgyek ebben a részben szinte kizárólag díszletelemként szolgálnak; egyedül talán Kore az, akinek tényleges kihatása van az eseményekre. Külső szempontjából persze nincs okunk panaszra: a fenti képen látható érzéki szende Sibyl (Gwendoline Taylor) és az érett asszonyi Laeta (Anna Hutchison) remekül illenek a kevésbé harcias női szereplők közé. És a sminkes, illetve az operatőr ezt pofátlanul ki is használja, de a látványvilág ettől függetlenül továbbra is magával ragadó, vagyis a heroikus naplementék vagy a kontrasztos látképek most sem hiányoznak.
A negatívumok ellenére minden rajongónak ajánlom a negyedik évadot. Összességében jó kis sorozat volt a Spartacus, és ezen a némiképp csökkenő színvonal sem változtatott.
A színvonal picit lejjebb.
Értékelés: 7/10
Spartacus – Elkárhozottak háborúja (Spartacus – War of The Damned)
STARZ 2013
Történelmi sorozat (részenként kb. 55 perc)
Rendező: Mark Beesley, John Fawcett, stb.
Szereplők: Lyam McIntire, Manu Bennett, Dustin Clare
Zene: Joseph LoDuca