FILM: Öböl-akció
2011. január 17. írta: Monty H.

FILM: Öböl-akció

Mielőtt kitörne a Sivatagi Vihar...

Éppen 20 éve, hogy kitört a Sivatagi Vihar, a – hivatalosan – Kuvait felszabadítására indított koalíciós hadművelet. A hidegháborút követő első jelentős konfliktus a mai napig élénken él az érettebb generációk emlékezetében, hiszen Vietnam óta ez volt a legalaposabban közvetített háború. A következő napokban a témába vágó filmeket és könyveket fogom sorra venni, kezdve a kronológiai sorrendben elsővel, melyet 1991-ben készítettek, és minálunk – jól emlékszem még – 1993. március 15-én mutattak be, a konfliktus befejeződése után két évvel.

Az amerikai flotta SEAL-kommandójának válogatókurzusára friss jelentkezők érkeznek. Köztük van Dean és Hammer, akik a kezdeti ellentétek után elválaszthatatlan bajtársak lesznek. Barátságukat egy nő, Barbara borítja fel, aki végül Hammer felesége lesz. Útjaik tehát elválnak, s csak 1990 szeptemberében találkoznak újra, mikor mindkettejüket a Perzsa-öbölbe vezényelik. Egy partmenti iraki létesítmény lesz az alakulat célpontja, ahol Hammer nemrég fogságba esett társa raboskodik. Az ő kiszabadítására indított akció során azonban a SEAL-ek másvalamire is rábukkannak a komplexum belsejében…

Olyan filmről van szó, ahol nem akarták az emberi veszteségeket elbagatellizálni, ugyanakkor az is érezhető, hogy a forgatókönyvíró milyen lelkesedéssel akarta bemutatni a tengerészkommandósok világát. A karakterek ebben a műben tehát másodlagosak, marad az akció, amely a nyolcvanas éveket idézi a csípőből tüzelő színészekkel a középpontban. A díszletekre, jelmezekre és kellékekre nem lehet panasz, és összességében a hangulatra sem. Az alkotás viszont közel sem olyan maradandó…

A magyar szinkron nem a hangoknál, hanem a fordítás minősége tekintetében okoz csalódást, mivel ügyesen megkerültek jó pár szakkifejezést néhány jellegtelen szóval. DVD-kiadásról egyébként nem tudok, se külföldön, se itthon, én is csak ősrégi magyar VHS-kópiával rendelkezem.

Öböl-akció (The Finest Hour)
21st Century Film Co. 1991
Háborús, akció (97 perc)
Rendező: Shimon Dotan
Szereplők: Rob Lowe, Gale Hansen
Zene: Walter Christian Rothe

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr192571843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2011.01.18. 01:25:26

Micsoda filmeket juttatsz az eszembe az oldalon :)

Ez például nagy gyerekkori kedvencem volt, annak idején, mert bemutatta a kiképzést, idealizálta az amerikai vagányságot és pont annyi és olyan akciót mutatót, amennyit egy megelevenedett G.I. Joe történettől elvártam, tízéves korom alatt. Most már nem így van, de azért ez a mozi megmaradt a maga pátoszlobogtatásával is tömény bűnös élvezetnek. Mai szemmel nézve olyan gagyi, hogy az már szép és mégsem annyira, hogy konfliktusba kerüljünk a magunk jó ízlésével.

A sereg különleges alakulatairól szóló gyermekfilmjeim egyik prominens tagja :)

Nagyon örülök, amiért végig készülöd venni az I. Öböl-háborúról szóló filmek sorát. Sok nem jut eszembe a témában, sőt meg kell vallanom a fent tárgyalt sem ugrott volna be rögtön.

Négy produkcióra emlékszem kapásból mégis a témában:

Halálos küldetés
(elevenedbe vág, amennyiben előveszed, hiszen a Bravo egység történetét dolgozza fel Sean Beannel a főszerepben, a kétes alapok ellenére nagyon jó film)

Thanks of a Grateful Nation
(van magyar címe is, csak nem ugrik be, viszont a film annyiban érdekes, hogy a Sivatagi Vihar alatt nagy valószínűséggel biológiai fegyverek hatásának kitett katonákról és civilekről szól, akiket a '90-es években azzal tagadott meg az amerikai kormányzat - "irakiak nem támadhattak vegyi fegyverekkel", ma már szomorú irónia)

A bátrak igazsága
(nagyon jó szereplőgárdával elkészített, közepes film, ráadásul egy érdekes témában használ egy elég rossz megközelítést)

Sivatagi cápák
(Clooney-ék marhulása, a visszalopni készült kuvaiti aranyról, ugyan nem minden részletében jó, de egészében igazán szórakoztató mozi, telecsepegtetve tanulságokkal, mint az, hogy az USA Army egy generációval ezelőtti állománya is tele volt fajankókkal, szinte hagyományszerűen)

Ezeken kívül most egy sem ugrik be a Sivatagi viharról készült filmekből, szóval nagyon várom a cikkeidet.

symor 2011.01.18. 01:30:43

u.i.: "mutatott" - a figyelmetlenségem néha egészen pofátlan a magyar nyelvtannal szemben:)

Monty H. 2011.01.18. 08:46:48

@symor: A Thanks of a Grateful Nationt nem láttam még, de a többire sort kerítek, illetve van még, amit a jelek szerint akkor te még nem ismersz... :-)
A Halálos küldetés kihagyhatatlan, de ennek kapcsán egy másik cikken is dolgozom, amely túlélési szempontból mutatja meg a történteket, és ez a vadonszava.blog.hu-n fog megjelenni. Szombaton...

symor 2011.01.18. 12:29:01

Az egyik legjobbról meg is feledkeztem:

Jarhead
(etalon egy film az amerikai hadsereg mentalitásáról és átlagos gyalogai kilátásairól ezen a pályán, ma már persze jónéhányan visszasírnák a semmittevő hadviselés időszakát)

A hét további részében már nem írok többről, ami utólag ugrik be és biztos lesz olyan, amiről talán nem is hallottam. A vadon szavába meg majd elnézek :)

Gomes 2015.04.14. 15:15:29

Kölyökkoromban láttam, akkor tetszett. Azóta sajnos tudom, hogy az első Öböl-háborúban összesen egy azaz 1 darab SEAL vett részt. Ő is csak azért, mert egy csereprogramban tanfolyamon volt Nagy-Britanniában az SBS-nél és amikor összepakoltak, akkor vitték magukkal, hogy lásson egy valódi háborút.
süti beállítások módosítása