A tomboló Erő

Az utóbbi évek egyik legnagyobb durranása Star Wars-os vonalon kétségtelenül a The Force Unleashed című videójáték volt, melyet nagy elánnal harangoztak be, hozzátéve rögtön az elején, hogy a PC-s játékosok ne is álmodjanak róla… A közönség mindenesetre nagyon várta és nagyon szépen fogyott a konzolverzió. Csak egy évvel később, tavaly decemberben került boltokba a rég várt PC-s változat is. Hogy miért csak most írok róla, az hamarosan kiderül.

Az alaptörténet azért érdekes, mert a két trilógia között játszódik, egész pontosan a IV. rész előtti időszakban, amikor a Lázadók Szövetsége megalakulni készül. Darth Vader saját sötét tanítványát, egy bizonyos Starkillert küld mindenféle megbízással ide meg oda – létezése mindenki előtt titok, még az Uralkodó sem tudhat róla. A sötét nagyúrnak nyilván megvannak a saját tervei a Galaxis jövőjével kapcsolatban is… Játékosként tehát Starkiller bőrébe bújva indulunk neki.

Fontos tudni, hogy a PC-s verzió a konzol-változat átirata. Ez mindjárt a kezdőmenüben szemet szúr, mivel egérkurzornak nyomát se látni. Ezért a spórolásért kár volt – ez már a 21. század, könyörgöm. A menü nemcsak fapados, hanem nem is egészen logikus elrendezésű. Az meg csak hab a tortán, hogy a játékból kilépve külön töltés kell ahhoz, hogy egyáltalán eljussunk az Options menübe.

Rögtön az elején Kashyykon találjuk magunkat, méghozzá Vader papa csizmájában, aki egy magányos jedi-lovagot vadászik le, jó pár vuki harcos ellenállása közepette. A sötét nagyúr itt akad rá egy Erő-érzékeny csöppségre, akit titkos tanítványának fogad. Nos, eme röpke kis csetepaté keretében máris megállapítottam, hogy a LucasArts picit visszalépett önmagához képest. A Jedi Academyből ismerős külső nézettel szerintem semmi gond nincsen, csak azt nem értem, miért kellett az egérrel irányítható, szabadon változtatható nézőpontot erőltetni (melynek határozott hátránya, hogy falhoz szorítva például alig látunk valamit az egészből). Az irányítás eleinte igen szokatlan volt tehát, mi több, egyes jelentős fénykardpárbajoknál fix távoli kamerállást kapunk – csak az Erő tudja, minek… A filmszerűség tehát megvan, csak épp a játékmenetet ez korántsem javítja, sőt.

Bár a korábbi jedis játékokra is jellemző volt a korlátozott Erő-használat, itt a címnek – A tomboló Erő – megfelelően a játékos kiőrjöngheti magát az Erő-fojtás, -lökés és egyéb Erőszakos módszerek révén. Sajnos a játék túlnyomó része ilyesféle csihipuhiból áll, így a vége felé már egyenesen untam, hogy tucatnyi birodalmi katonán kell átvágnom magam, századszorra is. (A Jedi Academy küldetései jóval változatosabbak voltak.) A LucasArts egyébként nem tudta meghazudtolni önmagát, és most is kapunk nehezen követhető pályákat, ahol a programozó agyával kéne gondolkodnunk, hogy azonnal észrevegyük, merre kell továbbhaladni és hogyan, mert az irányt jelöli a térkép, csak azt nehéz néha kitalálni, hogy mit kell tennünk a továbbjutás érdekében (például, hogy be kell nyitnunk egy űrhajóroncs oldalába, de ehhez előbb fel kell ugranunk rá). Ha félóráig kell keresnünk egy átjárót, az szerintem már unalmas. Márpedig lesz ilyen is. Egy-egy főellenségnél pedig sajátos taktikára van szükség, ennek véghezvitele is kissé nehézkes olykor. A rancorok vagy a lépegetők legyőzéséhez például ugyanaz a speckó mozdulatsor szükségeltetik. Még szerencse, hogy a szükséges gombok lenyomására figyelmeztet a játék, de mivel másodpercre pontosan kell(ene) ezeket lenyomni, többször is meg kell majd próbálnunk a dolgot, ami sokszor az „elakadt lemez”-effektust idézi. Ez így leírva nem hangzik súlyosnak, de a gyakorlatban egyszerűen szánalmas. Pláne, ha a program is éppen ott fagy le, ahogy az gyakran megesett.

Annyit legalább elmondhatunk a játékról, hogy grafikája szép, a pályák változatosak, az átvezető képsorok kellemesek, a hangulat – részben a klasszikus zenének köszönhetően – pedig amolyan starwarsos. Ilyen téren nem is szokott gond lenni a LucasArts kalandjátékaival. De ahogy mondtam, az irányíthatóság, és emiatt a játszhatóság kritikán aluli, és emiatt az összhatás is. Nem is tudom, játszottam-e azelőtt programmal, amire ennyit anyáztam volna… Ezért sajnos újfent jogos az a vád, hogy a LucasArts sajnos megint eladott nekünk valamit, aminél leginkább a Star Wars-logóért kell fizetnünk, nem pedig igazi minőségért. És ez nagy kár. Kíváncsian várom, hogy az idén megjelenő folytatásban vajon képesek lesznek-e felülmúlni ezt a színvonalat. Nem lenne nehéz, legalábbis a múltban már sikerült. Merthogy a már említett Jedi Academy szerintem lényegesen élvezetesebb és átgondoltabb volt.

Mivel a The Force Unleashed legalább olyan volumenű projekt volt, mint anno A birodalom árnyai, ehhez a történethez is kapunk a videójátékon kívül regény- és képregényváltozatot, melyeket minden érdeklődőnek javasolok, főleg, mert a három verzió történetvezetése bizony eltér. A könyv és a képregény nyilvánvaló módon sokkal többet elárul a főhős motivációiról, illetve a mellékszereplőkről (PROXY, Juno Eclipse, Darth Vader), hátrányuk, hogy egyik sem kapható magyarul. Magáról a videójátékról pedig az Art and Making of Star Wars: The Force Unleashed című albumban olvashatunk: itt kitérnek az alaptörténet kidolgozására, a karakterek és helyszínek megalkotására, sőt, a játék technikai részleteibe is belemennek. Maga a könyv az egyik legszebb a témában, egyszerűen szemet gyönyörködtető. (A benne található látványtervek egy részét a PC-s változat extrái között is megtaláljuk.) A tomboló Erőről pedig még többet lehet megtudni a magyarországi Star Wars-klub Starfighter újságában megjelent cikkből, melybe itt lehet belepillantani.

ELLENTMONDÁSOK – MÁR MEGINT
Aki nemcsak a filmeket, hanem a vonatkozó regényeket, képregényeket is a kezébe vette, valószínűleg már tudja, hogy a Star Wars-univerzumba meglehetősen sok ellentmondás szorult, melyek egy része a külön-külön dolgozó íróknak, másik része annak az egyszerű ténynek köszönhető, hogy az előtrilóga később készült el, mint a klasszikus három rész. Mivel ez a sztori pár éve íródott, elvárhatnánk, hogy legalább ellentmondások ne legyenek. Sajnos ilyen téren is csalódnunk kell: Shaak Ti sokadszori újrafelhasználása és újbóli megöletése például már arcpirító – annyi más jedi-mester lett volna erre a szerepre –, de a Lázadók Szövetségének megalakulása is furcsa kérdéseket vet fel, mivel ez a történet azt sugallja, hogy Starkillernek (így Vadernek is) oroszlánrésze volt benne, míg az eddigi regények és Star Wars-enciklopédiák korántsem ezt sugallják… Kedves Lucas bácsi és a többiek, kár lenne újból és újból felülírni a galaktikus történelmet. Nem igaz?

Értékelés: 5/10
Elpuskázott lehetőség egy nagyon jó alaptörténettel. Kár érte.

Negatívumok
*Irányíthatóság
*Primitív menü
*Irányíthatóság
*Nézőpont
*Irányíthatóság
*Nem mindig egyértelmű térkép
*Irányíthatóság
*A csihipuhi dominál
*Irányíthatóság
*Lefagyás

Pozitívumok
*Gyönyörű grafika
*Star Wars-hangulat
*Hangok és zene
*Változatos helyszínek
*Történet