A vén sheriff nem nyugszik...

Mivel közeleg Grace Kelly 80. születésnapja, megragadom az alkalmat, hogy főbb szerepeinek a magam szerény módján emléket állítsak. Elsőnek ezt a klasszikus vadnyugati filmet vettem elő. Kellynek az 1951-es Tizennégy óra után ez volt a második nagyjátékfilmje és az első igazi sikere.
 

A történet elején Will Kane sheriff éppen megházasodik. Csillagját leadja, és útnak indulna szemtelenül szőke és fiatal feleségével, mikor híre jön, hogy Frank Miller, akit évekkel ezelőtt ő kapcsolt le, kegyelmet kapott, és a délben esedékes vonattal fog a városba érkezni. Az új sheriff még nem ért ide, Kane ezért súlyos döntés elé kerül: vagy sürgősen lelép, vagy marad még egy napig és szembeszáll a bandával. Mivel kemény legény, mondanom sem kell, hogy melyiket választja, ezzel viszont kivívja arája elégedetlenségét…

Az 1950-es években a legtöbb vadnyugati film már színesben készült, és a rettenthetetlen főhősök akkor is elengedhetetlen kellékei voltak egy-egy ilyen alkotásnak. A Délidő ehhez képest meglehetősen minimalista munkának tűnhet, hiszen fekete-fehérben készült, lényegében végig ugyanabban a városkában játszódik, a főszereplő sheriff pedig nem átall másoktól segítséget kérni, vagyis távol áll a mellüket verő, önjelölt individualistáktól, akik egyedül is visszavernek egy falka banditát. Mégis működik, többek között a főszereplő személye miatt: Gary Cooperre hamisítatlan amerikai sztárként emlékeznek, bár ekkor már túl volt pályája csúcsán, és számára mindez csak egyfajta jutalomjáték lehetett. Még a hatalmas sztárgázsiról is lemondott, hogy még egyszer utoljára részt vehessen egy nagyobb produkcióban.

Az első vágás túlságosan unalmasra sikerült, ezért a rendező, Fred Zinnemann úgy döntött, tovább dolgoznak rajta. Még így is túl hosszúnak bizonyult, és a további rövidítésnek főként Grace Kelly jelenetei estek áldozatul, következésképp első jelentős filmjében nem játszhatott olyan jelentős szerepet, mint elsőre hihette. Kelly szerepeltetése elsőre amúgy is meglepő, hiszen az 51 éves Gary Cooper miért venne el a forgatókönyv szerint egy huszonegynéhány éves leányzót? Mégis szerencsésen alakult a dolog: Grace ártatlan bája remekül passzolt a szűzies kvéker menyasszonyhoz, míg Cooper viharvert ábrázata szinte predesztinálta őt egy sokat tapasztalt sheriff szerepére. A film így nemcsak hogy sikeres lett (a 730.000 dollárból készült mű már az első évben 18 milliót hozott a konyhára), hanem Grace Kellynek is meghozta az áttörést. A Délidő végül négy Oscar-díjat söpört be, köztük a Gary Coopernek járó legjobb színészét, a Dimitrij Tyomkinnak címzett legjobb filmzenéjét, illetve egyet a remekül sikerült vágásért.

A Délidőt még ma is a legjobban sikerült amerikai filmek között tartják számon, és bár érthető módon találunk jobbat is a műfajban; modern szemmel nézve is élvezetes (még ha néha kicsit ósdi is), s ez többek között a díjakkal is elismert részleteknek köszönhető. Érdekesség, hogy vázlatszerű látványtervek is készültek a filmhez. Ez ma már természetes, akkoriban még abszolút újításnak számított.

Klasszikus western.
Értékelés: 8/10

Délidő (High Noon)
Universal 1952
Western (85 perc)
Rendező: Fred Zinnemann
Szereplők: Gary Cooper, Grace Kelly, Katy Jurado, Lloyd Bridges
Zene: Dimitrij Tyomkin