FILM: Harctéri harsonák
2009. december 09. írta: Monty H.

FILM: Harctéri harsonák

A csata hevében nem minden katonából lesz hős

Azt hiszem, hogy még a második világháború avatott ismerői közül is viszonylag kevesen hallottak az 1944 őszén vívott hürtgeni csatáról. Az amerikai hadtörténelem egyik elhallgatott fejezetéről van szó, amely több okból is feledésbe merült – majdnem…

when trumpets fade 02.jpg

1944 őszén a háború már német területen folyt. Az első német nagyváros, Aachen, október végén esett el. A Roer folyó felé haladó amerikai erők előtt húzódott egy híres vadászterület, a Hürtgeni-erdő. Bár egyszerűen meg lehetett volna kerülni, valamelyik sokcsillagos úgy döntött, jobb lesz inkább elfoglalni… Ez a szerencsétlen döntés több mint húszezer áldozatot és több hónapos késést eredményezett. Az itteni erdőség ugyanis nagyrészt lakatlan volt, ugyanakkor sűrű és nehezen járható, a németek viszont kiépített védelemmel várták a támadókat. A komoly veszteségek enyhén szólva nem igazolták az erdő stratégiai jelentőségét.

when trumpets fade 01.jpg

Ebből a témából forgatott filmet az angol John Irvin (A háború kutyái és a Hamburger Hill rendezője). Külön érdekesség, hogy a forgatás Magyarországon, a Bakonyban zajlott, méghozzá 1998 nyarán. A történet nem éppen hőseposz: a fiatal Manning alakulata egyetlen túlélője, amolyan óvatos fajta, aki igyekszik valahogy kibekkelni, míg a háború véget ér – de ezúttal nem ússza meg: őrmesterré léptetik elő és ráosztanak egy rajt, akiket a hürtgeni húsdarálóba kell vezetnie. Az osztag persze csupa új fiúból áll, a csata vége pedig messze van még.

when trumpets fade 03.jpg

Nagyon dicséretes, hogy erről az elhallgatott csatáról is készült film, méghozzá hollywoodi felhangok nélkül, és ezt kiemelném, mert igen valóságszagú a mű, részben a hiteles környezetnek, jelmezeknek és a nézőpontnak hála. Sajnos azonban a forgatókönyv nem lovagolja meg ezt a lehetőséget. Míg a kellékek, díszletek és a színészek tényleg a helyükön vannak, maga a történet kissé jellegtelen marad. Háborúellenes alkotásként viszont kiválóan betölti a szerepét, és a Spielbergre jellemző érzelmi ömlengést is megspórolták… A filmzene sajnos változó színvonalú, itt-ott tökéletesen nem oda illő dallamokat vonultat fel. A magyar változat címével sem vagyok teljesen kibékülve, mivel az eredeti azt jelenti, hogy "Mikor elhallgatnak a harsonák" - és ebből épp a harsonákat kiragadni, nos, ez teljesen szembemegy a film mondanivalójával...

Pár szót szólnék a szereposztásról is. A főszerepben A sólyom végveszélyben Durant hadnagya Ron Eldard látható. Rajta kívül az egyetlen többé-kevésbé ismerős arc Frank Whaleyé (Született július negyedikén, Szving mindhalálig), de magyar oldalról még megemlíthető Stohl András, aki sebesült katonaként tűnik fel. 

when trumpets fade 04.jpg

A filmet Magyarországon tudtommal csak az HBO sugározta sok évvel ezelőtt. Angliában egy ideig kapható volt a DVD-változat, de csak fapados kivitelben (se feliratok, se extrák). Szerencsére a YouTube-on is megtalálhatják az érdeklődők, lásd feljebb.



harcteriharsonak1.jpgTalán a következő feldolgozás jobban sikerül.
Értékelés: 6/10

Harctéri harsonák (When Trumpets Fade)
HBO 1998
Háborús (95 perc)
Rendező: John Irvin
Szereplők: Ron Eldard, Zak Orth, Frank Whaley
Zene: Geoffrey Burgon

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr861578740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása