…ez egy régi mánia

Ha egy musical igazán befut, nem ritkán filmváltozatot készítenek belőle — ez persze időnként fordítva is megesik. A Made in Hungária eredetileg a József Attila Színház musicaljeként indult útjára, de a nagy siker nyomán alig pár év alatt eljutottunk odáig, hogy a mozikba kerüljön a celluloidverzió, melyet Fonyó Gergely rendezett és 2009-ben mutatták be. 

1963 tavasza. Egy idegenbe szakadt magyar család több év külföldi tartózkodás után, bár nem önszántából, de hazatér. Az egy szem fiú, Miki nem örül különösebben annak, hogy a tejjel-mézzel folyó Ámerika után újra a vasfüggöny mögött találja magát, ahol az embert megfigyelik, a csili-vili ruhadarabokat kinézik, a mangós-vaníliás shake-et viszont hírből se ismerik, de nincs mit tenni. A régi banda és a régi barátnő azonban nem siet visszafogadni a világjárt cimborát. Közeleg viszont a Ki mit tud?, és tehetségének hála végre megmutathatja, mire képes, ha zenéről van szó.

Kezdjük a színészekkel. Szabó Kimmel Tamás szerintem telitalálat volt a főszerepre. Benne tényleg ott lappang a bizonyítani akaró, pimasz kamasz, akinek a fizimiskája is a fiatal Fenyő Miklóst idézi meg, ráadásul érzésem szerint jól passzolt a korszakhoz is (ahogy utóbb A berni követ című tévéfilmben is érzékeltem). Scherer Péter Bigali elvtársa pedig olyan tragikomikus, amilyennek lennie kell, benne a felkapaszkodni próbáló kisember és a rendszert kiszolgáló szolgalélek. Hegedűs D. Géza a hol támogató, hol vasmarkú Miltényi elvtárs szerepében ismét bizonyít, és gondolom, Dunai Tamás nevét sem kell bemutatni. Fenyő Ivánt viszont valahogy nem találtam ideillőnek, de az is lehet, hogy sikerült annyira hatásosan megszemélyesíteni a negatívnál is negatívabb főhőst, hogy ezért idegenkedtem tőle, esetleg a szerep szerint kissé túlzásba vitt lazasága miatt volt ellenszenves.

A női vonalon az elsőfilmes Kiss Tünde nem nyűgözött le túlságosan, bár erre a szerepre ideális volt, viszont Valentin Titánia (a fenti képen balra) — az egyik stábtag szavaival élve — valóban olyan, mintha egy korabeli olasz filmből lépett volna ki. Még ha mellékszerep is az övé, mély nyomot hagyott bennem, akárcsak a banda néhány tagja. Közülük leginkább a Tripoliszt alakító Orosz Ákost és a Csiput játszó Kovács Lehelt emelném ki. Itt van aztán Egri Péter, akire mindössze párperces jelenléte ellenére is felfigyeltem Brenner szerepében (az alábbi képen balra), mert ő meg mintha egyenesen az ötvenes évekből ugrott volna át. Aztán utánanéztem és rájöttem, hogy ez azért van így, mert valóban az ötvenes éveket élő lélekről van szó, aki a Mystery Gang együttes tagja (Buddy Holly-emlékestjükről annak idején én is beszámoltam) és eredetileg tanácsadóként került a produkcióba. (Vele itt olvasható egy érdekes interjú.)

Sajnos a forgatókönyv nem tökéletes, akad ugyanis pár olyan dramaturgiai megoldás, ami a színházi változatban talán elment, de filmen kissé abszurdnak hat (akármilyen könnyed produkcióról van is szó). Az például, hogy Miki tévedésből leüti Verát, aki magához térve énekelni kezd és a táncparkettre rángatja, aztán nem sokkal később egy vad figura nyomán kizuhan az ablakon, de semmi baja nem esik, mert egy autó anyósülésébe huppan bele, hát ez valahogy nem állta meg a helyét nálam, de sokszorosan. Az is szembetűnő volt, hogy a korszak ábrázolásánál bántó mód túlléptek a valóság keretein: megértem, hogy némi szexuális feszültséget szerettek volna belecsempészni a sztoriba, de a hatvanas évek Magyarországához ez szerintem nem illik, legalábbis ilyen tálalásban (lásd például a majálison meztelenkedő rajongót vagy a próbán ruháikat ledobáló kelet-német lányokat, esetleg a szexuális interkurzust eltűrő Miltényit és a Főelvtársat). Az azokat az esztendőket megélt nézők egy része azt is szóvá tette, hogy az összbenyomás inkább az ötvenes, mint a hatvanas éveket idézi. Bár nem éltem még akkor, nekem is furcsa volt, hogy ha például Bigali fegyházbüntetést emleget nyugati eredetű hanglemezek terjesztéséért, akkor miért nem vették el Mikitől azt a fél koffernyi amcsi lemezt már az országba érkezésekor? 

Többen panaszkodtak amiatt is, hogy a sztori nagyon eltér a Hungária együttes eredettörténetétől — nos, az életrajzi filmek terén is volt már ilyesmire példa, ezért gondolom, sokaknak inkább az fájt, hogy olyan jól ismerték vagy ismerni vélték az előzményeket, hogy készpénznek vették, ugyanazt fogják a vászonról visszakapni. Pedig nem. Akit érdekelnek a főbb eltérések, alább összefoglalom őket.

„Valami más lett, megváltozott…”

Szóval miben tér el a forgatókönyv Fenyő Miklós életrajzától és mi az, ami egyezik? Csak egy pár dolgot emelnék ki.
Az ’56-ban emigrált család valóban 1963-ban tért vissza Magyarországra, de nem közvetlenül a kubai rakétaválságot követő átvilágítások nyomán: az apa már 1959-től kezdve gondolkodott azon, hogy hazatér, míg az anya inkább kint maradt volna.
Miki nem viselte olyan rosszul a hazatelepülést, mint filmbéli mása, valójában örült, hogy viszontláthatja a régi környezetet és a régi haverokat. Viszont zenei karrierjének ennél azért több állomása volt: mire a Hungária együttes első összetételében megalakult és a Ki mit tud?-on sikert aratott 1967-ben, Miki több bandában is fellépett. Akkor viszont a Csavard fel a szőnyeget valóban felcsendült és bizony ezt a nótát Fenyő 16 évesen írta meg.
A filmben hallható dalok többségét az 1980-ban debütáló, ismét megújult Hungária együttes, illetve Fenyő Miklós későbbi számaiból válogatták (Meghalok, hogyha rám nézel, Ciao Marina, Csókkirály, stb.) Az a Hungária, mely ’67-ben fellépett, Mikit leszámítva sem tagságában, sem repertoárjában nem volt azonos ezzel a formációval, noha rockos nóták náluk is előfordultak. Akkoriban azonban még kizárólag ilyen, túlzottan is amerikaias dalokkal nem nyerhették volna el az akkori lemezgyár fejeseinek támogatását.

A zenei élmény is kissé felemás. Az instrumentális kísérőzene telitalálat, hol komorabb, hol felszabadultabb stílusban — ezt Gulya Róbertnek köszönhetjük. Felcsendül ezenfelül néha Fenyő Miklós hangja a háttérben, ezeket leszámítva viszont többnyire a szereplőket és az általuk működtetett hangszereket hallhatjuk a már jól ismert slágerek keretében. Ez mindenképpen jó pont és nagyra becsülöm, hogy a forgatás kedvéért órákat vettek és keményen gyakoroltak, hogy minél jobban menjen, de az igazság az, hogy ha ezeket hallani szeretném, még mindig az eredeti Hungária- és Fenyő-lemezeket veszem elő és nem a filmzene CD-t.

Összességében, hibái ellenére is kellemes kis film a Made in Hungária, de benyomásaim szerint azok számára, akik nem a Fenyő- és Hungária-rajongók táborát erősítik, nem feltétlenül lesz igazán érdekes. A hasonló alaptörténettel dolgozó, ugyanebben a korszakban játszódó Csinibabát összességében jobbnak tartom, és úgy tapasztaltam, jobban meg is ragadt a köztudatban, mint ez az alkotás.

A DVD-változatok közül az extra kiadást vettem kézbe. A film mellett van itt minden, mi szem-szájnak ingere: audiókommentár, karaoke és előzetes az első lemezen, werfilmek, kisfilmek, kommentár kísérte kimaradt jelenetek (köztük egy nagyon találó, de hangulatilag nem megfelelő záróképpel), próbafelvételek, videóklipek, egy kissé vérszegény bakiparádé és fotógaléria a másodikon, plusz a külön is kapható filmzenei CD-t is mellékelték.

Jópofa, de nem tökéletes zenés film.
Értékelés: 7/10

Made in Hungária
Next Station 2009
Rendező: Fonyó Gergely
Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Scherer Peter, Hegedüs D. Géza
Zene: Fenyő Miklós & Gulya Róbert