Hős vagy gyilkos?

A mesterlövészettel kapcsolatban már jó pár könyvet és filmet bemutattam. A mostani azonban igazi unikum, és jelentősége sokak szerint Carlos Hathcock életrajzáéval vetekszik – míg mások szerint olcsó fércmű egy degenerált sorozatgyilkostól.

Chris Kyle egyszerű texasi cowboy volt, míg fel nem csapott a haditengerészethez 1999-ben, és meg sem állt, míg felvételt nem nyert a SEAL-kommandóba. Mikor aztán az ikertornyok ledőltek New Yorkban, valóra vált az álma és hadba indulhatott. Tízéves szolgálata alatt bőven volt része akcióban, elsősorban Irakban, ahol többnyire mesterlövészként tevékenykedett, méghozzá olyan hathatósan, hogy az ellenség "Sátánként" emlegette és 20.000 dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. 160 elismert (és 95 valószínűsített) találatával jelenleg csúcstartó az amerikai hadtörténet mesterlövészei között. 2009-ben szerelt le, azóta feleségével és két gyermekével él. Saját vállalkozása, a Craft International katonai, illetve rendőri kiképzések szervezésével foglalkozik.

"Ahogy a tengerészgyalogosok megérkeztek, egy 15-16 év körüli kamasz tűnt fel az utcán és felemelt egy AK-47-est, hogy tüzet nyisson rájuk.
Leszedtem.
Pár perc múlva egy iraki nő érkezett rohanvást, meglátta a holttestet a földön és leszaggatta magáról a ruháját. Nyilván az anyja volt.
Láttam már, hogy a felkelők családtagjai úgy mutatják ki gyászukat, hogy letépik saját ruhadarabjaikat, sőt, magukra kenik a kiontott vért. Ha szerettétek őket, gondoltam én, miért hagytátok, hogy bekapcsolódjanak a harcba? Zártátok volna be őket a szobájukba. De kiengedtétek őket, hogy megöljenek minket – mégis mit gondoltatok, mi lesz ebből?
Talán kegyetlen, de nehéz együtt érezni valakivel, aki épp most próbált megölni.
Talán ők is így éreztek velünk kapcsolatban.
Odahaza az emberek, azok, akik nem jártak háborúban, vagy legalábbis nem ebben a háborúban, néha nem értik meg a katonáink viselkedését. Meglepődnek, megdöbbennek, mikor rájönnek, hogy gyakran viccelődtünk a halállal kapcsolatban.
Ez talán kegyetlennek vagy helytelennek tűnik. Más körülmények között talán az is lenne. De a mi szemszögünkből így volt értelme. Szörnyű dolgokat láttunk és éltünk át.
Részben azért csináltuk, hogy kieresszük a gőzt, ebben biztos vagyok. Ez is egy módja annak, hogy feldolgozzuk az élményeket. Ha nem tudod felfogni, mi történik, másféle módszert keresel rá. Ezért hát nevetsz, mert valamit csak érzel, és valahogy ki kell fejezned magad."

Kyle kollégájának és közeli barátjának, Marcus Luttrellnek (a Lone Survivor írója) stílusában építi fel könyvét, elegendő, de nem túlzott terjedelmet biztosítva előéletének is. A hangsúly természetesen iraki bevetésein van, hiszen négy turnust is lehúzott ott, eleinte a 2003-as inváziót megelőző tengeri blokád résztvevőjeként, később az offenzíva felderítő járőreinek tagjaként, majd a településeken folyó harcokban, mesterlövészként. Stílusa jól követhető, mivel egyszerű, sőt, már-már pórias. Szakmai titkainak persze csak egy részét leplezi le, például egyéni felszerelését és puskáit viszonylag részletesen bemutatja, de találatainak történetét általában a lehető leggyorsabban lezavarja. Személyes véleménye, elsősorban az ellenséggel kapcsolatos megnyilvánulásai abszolút kendőzetlenek, és emiatt számos kritika érte már: az irakiakat például "vadembernek" titulálja, és többször megjegyzi, mennyire gyűlöli őket, továbbá, hogy minden áldozata "gonosz" volt. Az öléssel és a háborúval kapcsolatban is igen puritán módon nyilatkozik, nem tagadva, hogy élvezte a munkáját.

"Vad, megvetendő gonosz lények. Ilyenekkel harcolunk Irakban. Ezért is nevezik sokan – én is – az ellenséget "vadembereknek". Nincs más szó rájuk.
Az emberek azt kérdezgetik tőlem: "Hány ember lőtt le?" Mindig ugyanazt felelem: "Ettől a választól lennék jobb vagy rosszabb ember?"
A tényleges szám mit sem jelent a számomra. Csak azt kívánom, bárcsak még többet megölhettem volna. Nem is a dicsőség miatt, hanem mert hiszem, hogy a világ jobb a vademberek nélkül, akik amerikai életekre törtek. Mindenki, akit Irakban lőttem le, amerikaiakat vagy az új kormányhoz hű irakiakat akart ölni.
SEAL-ként megvolt a feladatom. Az ellenséget ritkítottam – azt az ellenséget, amelyik napról napra amerikai polgártársaimat akarta hidegre tenni. A sikereik a mai napig kísértenek. Nem mintha sok lett volna belőlük, de egyetlen amerikai élet elveszítése is sok nekem.
Nem izgat, mások mit gondolnak rólam. Apámban talán azt csodáltam a leginkább, hogy magasról tett más emberek véleményére.
[...]
Mindig mondtam, hogy nem én vagyok a legjobb lövész, pláne mesterlövész. Nem akarom a saját képességeimet lekicsinyelni, hiszen keményen dolgoztam rajtuk. Meg voltam áldva viszont néhány kiváló kiképzővel, akik elismerést érdemelnek. Na és a fiúk – SEAL-bajtársaim, tengerészgyalogosok és katonák, akik velem küzdöttek és segítettek nekem – is fontos szerepet játszottak a sikereimben. De az eredményeim és az úgynevezett "legendám" leginkább annak köszönhető, hogy sok időt töltöttem el a csata sűrűjében.
Más szóval a többieknél több lehetőséget kaptam."

Ebből már az is kiderülhet, hogy a vonatkozó vélemények milyen szélsőségesek Kyle hozzáállásával és írói felkészültségével kapcsolatban. Az internetről válogattam néhány hozzászólást:

"Gyengén megírt könyv. Összeszedetlen, zavaros és nem tudott igazán lenyűgözni. Ami leginkább zavar, hogy a szerző olyan hatást kelt, mint egy éretlen 18 éves, aki azzal henceg, hogy hány kocsmai verekedésben volt része és hány "vadembert" terített le. Ha érdekelnek a mesterlövészek, inkább Carlos Hathcock életrajzát javaslom."

"Bár stílusa nem túl kifinomult, gyors és érdekes olvasmánynak bizonyult. Teljes mértékben támogatom külföldön szolgáló katonáinkat, szóval fogékony vagyok az ilyen könyvekre. Nem szabad elfelejtenünk, min mennek át, hogy megvédjenek bennünket. Nem történelemkönyvről van szó, hanem élménybeszámolóról. Nagyon informatívnak találtam a SEAL-ekkel és a mesterlövészettel kapcsolatos részeket, mivel egyikről sem tudtam túl sokat. Ha érdekel a háború és a mesterlövészet, érdemes elolvasni."

"Ez a fazon összevissza kamázik! Jómagam már nem is tudom, mennyi embert öltem meg, mégsem hencegek vele. Több száz, ha ugyan nem több ezer olyan katonánk van, aki sokkal többet tett, mint ő, méghozzá közvetlen közelről, nem pedig a távolból, ahogy ő. Így könnyű. Tudnék mesélni arról, hogy milyen szemtől szemben ölni. Kiállok én a bajtársak és a veteránok mellett, de ez a tag egy vicc!"

"Először is: köszönöm az ön és a felesége önfeláldozását, amit ezért az országért és az én, illetve mi szabadságunkért hoztak. A könyv lenyűgöző és személyes hangvételű bemutatása katonáink mindennapi életének. Megvilágítja az emberi szív megpróbáltatásait a háború és az élet áldozatain keresztül. A szerelmet, mely összeköt egy férfi és egy nőt. A háború valóságát, katonáink bátorságát. Soha nem fogjuk tudni visszafizetni, amivel önöknek tartozunk."

"Ez a könyv lenyűgöző, bár csak beteges, perverz értelemben. Egy olyan elferdült gondolkodású ember naplója, akinek a katonaság tökéletesen átmosta az agyát és képtelen felismerni más emberek motivációit és érzéseit. Egy igazi harcos felismeri a bátorságot ellenfeleiben is és megérti, hogy amit tennie kell, az sajnálatos, nem pedig dicsekvésre való."

Jómagam is ellentmondásosnak éreztem az író személyiségét. Egyfelől inspiráló elszántsága, mely képessé tette arra, hogy SEAL váljék belőle, mindenképp figyelemreméltó harci teljesítménye, és hogy minden nehézség ellenére nem adta fel családját, bár ez utóbbiban nagy segítségére volt felesége is, akinek beszúrt emlékei szintén helyet kaptak a kötetben. Másfelől viszont a szemellenzős hozzáállás valóban zavaró, pláne európai szemmel nézve. Számos visszaemlékezést olvastam már, és az írók között akadt nála szimpatikusabb is, például Bellavia őrmester, aki hozzá hasonlóan részt vett a falludzsai csatában...

"Tudják, hogy nyertük meg a ramadiji csatát?
Odamentünk és kinyírtuk az összes rosszfiút, akit ott találtunk.
Mikor hozzáláttunk, a tisztességes (vagy potenciálisan tisztességes) irakiak nem féltek az amerikaiaktól – a terroristáktól féltek. Az Egyesült Államok azt mondta: "Teszünk róla, hogy jobb legyen nektek."
A terroristák azt mondták: "Lefejezünk titeket."
Te kitől félnél? Kire hallgatnál?
Odamentünk Ramadijba és azt üzentünk a terroristáknak, hogy "Mi fogunk titeket lefejezni. Mindent megteszünk, hogy likvidálhassunk titeket."
Nemcsak a terroristák figyeltek fel ránk, hanem mindenki más is. Megmutattuk, hogy itt mi vezetjük a műsort.
Ekkor következett a Nagy Ébredés. Nem csókolgattuk végig az irakiak talpát. Ehelyett szétrúgtuk a seggüket.
A törzsi vezetők látták már, hogy veszélyesek vagyunk és jobb lesz, ha összekapják magukat, ha összedolgoznak és nem bújtatják a felkelőket. Ledaráltuk a rosszfiúkat és a vezetőket a tárgyalóasztalhoz ültettük.
Ez a világ így működik"
(420-421.o.)

A kötet nyolc oldal képmellékletet is tartalmaz, mely sajnos fekete-fehérben, a többivel azonos minőségű papíron kapott helyet.

American Sniper – The Autobiography of The Most Lethal Sniper in US Military History
Írta: Chris Kyle
Harper 2012
508 oldal