Így esett Falludzsa ostroma…

Falludzsa a modern hadtörténet egyik leghírhedtebb városi összecsapásának helyszínét jelöli. Mikor az amerikai és iraki erők 2004. november 10-én megkezdték a város ostromát, pontosan tudták, mivel és kivel állnak szemben: a mindenre elszánt felkelők már hetek óta erre a csatára készültek. A város tele volt bunkerekké alakított épületekkel, álcázott lőállásokkal és lőszerraktárakkal.

Bellavia őrmester és harmadik szakasza az elsők között törtek be a városba, és néhányórás pihenőkön tengődve harcoltak tíz napon keresztül, házról házra, miközben a (többek között atropin-injekciótól) vakmerő ellenség mellett a szomjúság és a vérhas is állandó ellenfelük volt.

„Teli torokból üvöltök. Győzelmi kiáltás ez. Szinte magamon kívül vagyok. Megöltem az ellenséget és túléltem. A gyalogoskatona élete állandó veszély. Abszolút éberek vagyunk, abszolút tudatában saját halandóságunknak. Ettől még elevenebbnek, még erősebbnek érezzük magunkat. A halál állandóan mellettünk jár, állandó társunk lett. Kihasználhatjuk, vagy beledögölhetünk. Vagy hagyjuk, hogy az erőszak minket is teljesen magába szippantson, vagy beleőrülünk. Brown tiszteletes úrnak itt semmi keresnivalója.
Gyalogosként egész létezésünk próbák sora: Tényleg férfi vagy? Elég kemény vagy? Elég tökös? Meg tudod húzni az elsütőbillentyűt? Képes vagy ölni? Életben maradni?
Igen.
Mintha valami elszabadult volna odabenn, mintha belső szerveimet átrendezte volna a magával ragadó eufória. Ismét felüvöltök. A harci veszettség felemészt. A harc az emberi lélek legsötétebb részeibe vezet le. Hogy mit találsz odabenn, meghatározza, hogy életed hátralevő részében miként tekintesz önmagadra. Vajon saját emberségünkből engedünk, hogy jobb katonákká válhassunk? Átadjuk magunkat a körülöttünk tomboló őrültségnek, és csak úgy sodortatjuk magunkat vele?
Igen.
Átadom magam a küzdelemnek. Saját lelkembe fogadom be. A következmények miatt majd később aggódom, most már benne vagyok és nincs visszaút.
Kezemből most tölcsért formálok saját szám elé és nagy levegőt veszek:
- Nem tudtok kicsinálni! – üvöltöm bele az éjszakába. – Halljátok, köcsögök? Nem tudtok kinyírni! Sohasem kaptok el!
- Bell, csillapodj már, bazmeg! – Fitts mellém térdel, épp egy nagy darab bagót rágcsál.
Már késő.
Az őrültség felemészt.”
(113. o.) 

„Bellavia törzsőrmester nem köntörfalaz. Ilyen az élet mostanság a gyalogságnál. Régebben azt mondogatták, „az igazi háború sohasem kerül bele a könyvekbe”. Itt és most erről van szó.” – írta Thomas E. Ricks, a Fiaskó című kötet szerzője. Teljes mértékben igazat kell adnom neki és a többi elismerő kritikusnak. Egy ideig a mogadishui csatát elemző Mark Bowden-féle Black Hawk Down (magyarul A Mogadishu-ügy címen jelent meg) volt az etalon a modern háborút – pontosabban a modern városi küzdelmet – bemutató kötetet között, de a fenti könyv jó eséllyel átveszi majd a helyét. Itt nincs helye politikának és magasabb szempontoknak: Bellavia az átlaggyalogos szemszögéből mutatja meg, hogy néz ki, mikor szobáról szobára haladva tisztítanak, majd védenek meg egy háztömböt, mindennel, ami csak a kezük ügyébe kerül. Mindazon élmények helyet kapnak itt, amit sokan valószínűleg nem mernének leírni: nemcsak a tűzharcok vészterhes hangulata, hanem a vérhassal járó „kényelmetlenségek” és a kézitusa vérfagyasztó pillanatai is, nem is szólván az utóhatásokról, és a családi nehézségekről, illetve a katonáskodás lényegéről.

„Tekintély. Milyen elhasznált szó ez. Mennyire elvont. Ki tudná meghatározni? Mióta csak Irakban vagyok, végig az embereim mellett voltam. Ha hajnali háromig homokzsákot kellett tölteniük, én is ott voltam velük a porban és sárban. Ha utasítást adok nekik, utána nem vonulok el alukálni, míg ők dolgoznak. Jó példával járok elöl. És erre büszke vagyok. Számomra ez a tekintély.
Mindig is azt mondtam nekik, ne féljenek, ha harcra kerül a sor. Mikor a levegő forró ólommal telik meg, keményen ki kell állniuk és száműzni a félelmet. Hányszor vertem ezt a fejükbe? Lehet, hogy irreális volt. Mindannyian emberek vagyunk. A félelem mellénk szegődik minden egyes csatában. Mégsem engedhetjük, hogy a félelem szabja meg, kik vagyunk és hogyan cselekszünk. Nem veheti át az irányítást. Uralnunk kell. Ez is a tekintély alapvető része.”
(226. o.)

Sajnos a könyv magyarul még nem jelent meg, de ha csak egyetlen kötet jelenik csak meg az iraki háborúról a közeljövőben, remélem, ez lesz az.

House to House – An Epic of Urban Warfare
(Házról házra – Történet a városi hadviselésről)
Írta: David Bellavia
Simon & Schuster 2007
322 oldal