KÖNYV: Screaming Eagles (Russ és Susan Bryant)
2011. október 13. írta: Monty H.

KÖNYV: Screaming Eagles (Russ és Susan Bryant)

Vijjogó sasok között

Egyre nehezebb dolga van azoknak a kiadóknak, akik a katonai könyvek piacán valami újat akarnak mutatni és eladni. A beszámolók és visszaemlékezések persze mindig számíthatnak a vevők érdeklődésére, de az egyes alakulatokat bemutató kötetek esetében egyre kisebb a mozgástér, hiszen ezeket a témákat már számtalanszor körüljárták. A Zenith Press néhány éve kezdett sorozata viszont a jelek szerint jó eséllyel indul…

Ez azért is fontos, mert a 101. légideszant történetét a szokásosnál is többen írták meg, lévén ez valószínűleg a világtörténelem egyik leghíresebb és legnépszerűbb katonai egysége. Russ és Susan Bryant azonban a kiadó Military Power című sorozatához méltó módon, alapvetően a jelenkor műveleteire fókuszálva közelített a „vijjogó sasokhoz”. Ez korántsem jelenti azt, hogy az alakulat első évtizedeiről megfeledkeztek volna: a megalakulás, a második világháborús, illetve a vietnami és az azután következő harcok is külön-külön fejezetet kaptak, s a képanyag egy része erről szól.

A kötet igazi erőssége viszont nem ez, hanem a modern, elsősorban Irakban készült fotók sora, amelynek többsége kiváló minőségű felvétel. S bár ezek közül több is az általuk használt helikoptereket és egyéb járműveket mutatja be, érezhető, hogy a szerzők inkább a katonákra akartak összpontosítani. Külön érdekesség, hogy a hadosztály női tagjai közül is láthatunk itt párat.

A Zenith Pressnek korántsem ez az egyetlen katonai témájú könyve. Volt már a kezemben több másik is, és nagy általánosságban nagyon látványos kötetekről van szó, melyek közül többről is elmondható, hogy kizárólag a képanyag kedvéért is érdemes beszerezni az érdeklődőknek. Áruk ehhez képest korrektnek mondható.

Screaming Eagles – 101st Airborne Division
Russ és Susan Bryant
Zenith Press 2007
128 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr72980202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása