Az árral szemben haladtak, és nem tudták, ússzanak, vagy elsüllyedjenek.
Sokat elárul egy filmről, hogy ha egyetlen jelenete vagy jelenetsora annyira beleég az emlékezetünkbe, hogy sok év múltán akkor is beugrik, ha nem láttuk a teljes alkotást. Ez történt ebben az esetben is, mivel a Szving mindhalálig pár percét teljesen véletlenül láttam a televízióban, több mint tíz évvel ezelőtt, és azóta sem tudtam kiverni a fejemből...
Hamburg, 1939. Adolf Hitler Németországa egyre aggasztóbb képet mutat. A jólét és a szervezettség álcája mögött egyre könnyebb meglátni a másképp gondolkodókat üldöző eszméket. A fiatalok egy része persze nagy ívben tesz az ideológiára és nem hajlandó a Hitler Jugend soraiba lépni. Peter, Thomas és Arvid is közéjük tartozik. A srácok estéiket amerikai stílusú táncklubokban töltik, ahol swingre ropják – amíg lehet. Mert a Gestapo keze végül ide is elér, és a klubokat szép sorjában bezárják. Peter és Thomas kénytelen belépni a náci ifjúságnevelés intézményébe, bár egyelőre úgy tűnik, működhet a „nappal Hitler Jugend, éjszaka swing” időrendje. Az új helyzethez azonban alkalmazkodni kell, és ez egyeseknek túlságosan is jól megy…
Bár elsőre könnyedén besorolhatnánk a művet a Holokauszt-filmek közé, itt nem egészen erről van szó, még ha a rasszizmus elő is kerül a történetben. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap ennél a külső tényezők hatásának ereje, a nemzetiszocialista agymosás, amely még az elszánt bohém fiúkat sem hagyja érintetlenül. A lelki átalakuláson van a lényeg, mely egyeseknél szinte észrevétlenül megy végbe, ilyen-olyan sérelmek miatt, vagy épp a túlélési ösztön jóvoltából.
Nagyon tetszett, ahogy a forgatókönyv fokozatosan vezette be a nézőt az akkori Németország jellegzetes – és egyre szorongatóbb légkörű – világába. A film elején a náci eszmék éppen csak említés szintjén kerülnek elő, illetve az olykor felvillantott razziák képe az, ami megidézi a korszakot. A főszereplők viszont már-már felnőtt emberek, és ez az egyik oka annak, hogy nem vonhatják ki magukat mindez alól. A család, a külvilág elvárja tőlük, hogy továbblépjenek, és ezt csakis a korszellemnek megfelelően tehetik meg. Amikor aztán bekebelezi őket a Hitler Jugend, már végképp nincs választásuk…
A három fiú, illetve családtagjaik és barátaik karakterén keresztül kicsiben mutatják be, hogyan is jutott el Németország a háborúig: a hangos és kezdeményezőkész náci vezetőkkel, a hozzájuk csapódó idealista vagy épp opportunista követőkkel, a túlélésre játszó másként gondolkodókkal, vagy épp a birkamód engedelmeskedő közönyösökkel. Hogy aztán ki volt, ki lett közülük az igazi agresszor és ki az áldozat, ez sok mindenen múlt. A filmben akad ilyen is, olyan is: a saját jólétét biztosító tömbbizalmi, a haza felemelkedésében bízó rendőrtiszt, vagy a megélhetéséért és családjáért aggódó édesanya. Erről az oldalról nézve nagyon tetszik, hogy az alkotók nem akarták feketén-fehéren beállítani a szereplőket – az ő megítélésük a néző dolga.
Mivel az akkori események szinte mindenki számára ismertek, maga a történet is eléggé egy irányban halad. Ez azonban korántsem unalmas forgatókönyvet eredményez, hanem magában hordozza a növekvő feszültséget, ahogy a néző rádöbben arra, hogy az egymással fokozatosan szembekerülő főhősök egy idő után mindenképp összeütközésbe kerülnek. Vérbeli drámáról van tehát szó, melyhez szerencsére alkalmas színészeket húztak elő. Érdekes Christian Bale-t ilyen fiatalon viszontlátni, de akadnak más ismerős arcok is: Frank Whaley (Született július negyedikén, Ponyvaregény), Kenneth Brannagh (Sok hűhó semmiért, Hamlet) és Noah Wyle (Vészhelyzet, Titkok könyvtára).
A filmet magyarul elég nehéz beszerezni, mivel eddig tudtommal csak a televízióban sugározták. Annyi bizonyos, hogy például Angliában kapható a DVD-változat. Remélem, Christian Bale népszerűsége folytán előbb-utóbb nálunk is kiadják…
Az ideológia szorításában.
Értékelés: 9/10
Szving mindhalálig (Swing Kids)
Hollywood Pictures 1993
Dráma (112 perc)
Rendező: Thomas Carter
Szereplők: Robert Sean Leonard, Christian Bale, Frank Whaley, Kenneth Brannagh
Zene: James Horner
