Az SAS katonáival Irakban

Ha már szóba került a brit Bravó Kettő Nulla járőr története, nem mennék el szó nélkül a témába vágó egyéb visszaemlékezések mellett sem. Ezekből pedig akad bőven, hiszen McNab első kötete valóságos lavinát indított el, és onnantól fogva egyre több memoár érkezett az angol könyvesboltokba…

Amikor az SAS Szaddam Husszein Scud-rakétái ellen indult, nemcsak mélységi felderítő őrjáratokat, hanem harcfelderítőket is kiküldött, akik az A és D századok tagjai közül kerültek ki. Ezek a katonák felfegyverzett Land Rover terepjárókkal, crossmotorokkal és teherautókkal vágtak neki a sivatagnak. Egy-egy ilyen konvoj tekintélyes tűzerőt és annál is tekintélyesebb élőerőt képviselt. Az SAS harcosai ezzel visszatértek ahhoz a szerepkörhöz, amelyben éppen fél évszázaddal korábban, az alakulat megalakulása idején az észak-afrikai sivatagban is remekeltek.

Ezen hadoszlopok tagjai lényegesen kevésbé készültek ki, mint a mélységi felderítő járőrök, hiszen nehézfegyverzetük jóvoltából általában nem kellett rögtön menekülőre fogniuk, ha ellenségbe botlottak. A hideg, az ellátási nehézségek, illetve a személyi problémák azonban őket sem kímélték a következő hat hét alatt…

Cameron Spence és Peter Crossland mindketten az Ezred veterán tagjai közé tartoztak már, mikor elindultak Szaúd-Arábia felé, és mindketten részt vettek a nagy Scud-vadászatban. Könyveik elsősorban stílusukban térnek el egymástól: míg Spence bő lére eresztve mesél, Crossland ragaszkodik a lényeghez, illetve előéletét is bemutatja, melynek központi szereplője halálosan beteg fia. Az ő könyvét ezért is tartom marandóbbnak. Az alábbi részlet is tőle származik. 

„Már fél hét óta pihentünk, és elég nehéz dolgunk volt, míg megfelelő lesállást találtunk erre a napra. Az időjárás végre kifejezetten szépen alakult, és a csípős fagy ellenére a nap is melegen sütött a tiszta kék égről. Eltekintve a csajkákon időnként megcsörrenő kanalak hangjától, vagy a harsány nevetéstől kísért suttogástól és mormogástól, a táborban csend honolt.

A nyugalmat dübörgés szaggatta szét – egy közeledő jármű egyértelmű zaja. Az ébren levők többsége azonnal meghallotta. Körülöttem forgolódó fejek bukkantak fel, hogy azonosítsák a veszélyt. Balra néztem, ahol Joey állt őrt. Kiszúrt egy járművet, ami egyenesen felénk tartott, és közben eszeveszetten jobb felé mutogatott. Lefelé mutató hüvelykujja csak egy dolgot jelenthetett: ellenséget.
- Bassza meg… - szólaltam meg. – Egy kurva iraki jármű jön errefelé!
Tíz másodpercig teljes fejetlenség uralkodott. A srácok felkapták a fegyverüket és egymás lábára taposva igyekeztek minél jobb tüzelőállást találni – szinte megéreztem az adrenalin ízét. Végül is ezért voltunk itt, hogy azonosítsuk, becserkésszük és elintézzük az ellenséget – és pontosan ez volt most kilátásban.
A profizmus vette át a fejetlenség helyét. Fegyverrel a kézben lekuporodtam egy megfelelő tüzelőállásba. Gyorsan körülpillantottam és megláttam, ahogy Pat beugrik a Land Roverre szerelt géppuska mögé, míg Ian az álcaháló alatt helyezkedik el. Mel tőlem jobbra, Matt éppen mögöttem. Az ilyen alkalmaknál a tűzerő a lényeg. Ha abból van elég, nyugodtan megütközhetsz akár az ördöggel is.
A nagy sietségben észre sem vettük, hogy Mitch még mindig nyugisan szunyókál a hálózsákjában. Mivel nem akartunk kockáztatni a felkeltésével, az első lövésig maradt, ahol volt. Mitch amúgy is szeretett a hűvösen nyugodt profi képében tetszelegni – mókás lesz nézni, ahogy majd ijedtében a bőréből is kiugrik.
A jármű egyre közelebb ért, semmi más nem hallatszott, csak ennek a hangja. Tudtuk, hogy a lesállásunk nem olyan, mint amilyen kéne legyen, mivel sietve kellett elhelyezkednünk. Az irakiak biztosan távolról szúrták ki, mivel egyenesen felénk tartottak, és tőlünk úgy húsz méterre álltak meg. Szerencsére azt hihették, hogy az övéik vagyunk és eszükbe sem jutott, hogy Bagdadhoz ilyen közel is ellenséges erők állomásozhatnak.
- Mi a faszt csinálnak ezek? – suttogta mögülem Matt.
Nem reagáltam, hanem a sofőrt és az anyósülésről kiszálló utast figyeltem. A sofőr a jármű elejéhez lépett és felnyitotta a motorháztetőt.
- Matt! Yorky! Fedezzetek – mondta Mel. – Odamegyek hozzájuk. – Mel hőst akart játszani.
Elhagyta a fedezéket és odasétált hozzájuk. Hihetetlen élmény volt ilyen közelről látni az ellenséget. A tiszt alacsony, enyhén pufók alak volt, laza harmincas, tiszta és borotvált képű. Haja sötét, orra alatt a Közel-Keleten oly népszerű, apró bajuszka.
Mel kilépett az álcaháló alól, fegyverét oldalánál tartotta, hogy ne lássák meg.
Az iraki értetlen képpel lépett közelebb. Kék barettsapkáján iraki sas és századosi rendfokozati jelvény ékeskedett. Később rájöttünk, hogy nagyjából alezredesi, vagy annál is magasabb pozícióban volt. Azt viszont nem tudhattuk, hogy a járműben, egy orosz Gaz 69-ben ülnek-e még más katonák is. A térképtáskát és mappát viselő tiszt Mel felé lépkedett. Már csak három méterre járt, mikor rájött, hogy ellenséget lát.
Mel célra tartotta puskáját és tüzelni próbált. Semmi nem történt. Ösztönösen fél térdre ereszkedett, hogy elhárítsa az akadályt, így már tisztán ráláttam az irakira. Tüzet nyitottam és az alak holtan rogyott össze.
Mintha a világ robbant volna fel körülöttem, ahogy a többiek is tüzelni kezdtek. Az elszáradt növényeket pusztító bozóttűz pattogó hangját idézték a dörrenések és becsapódások. Láttam, ahogy a sofőr teste haláltáncot jár, mielőtt a földre zuhant volna. Mindannyian kitörtünk a lesállásból és a jármű felé vetettük magunkat. Akkor meg sem fordult a fejemben, de éppen megkezdtük a háború szárazföldi szakaszának első harcérintkezését, és én szedtem le az első irakit a Sivatagi Vihar-hadműveletben. És ekkor öltem először embert.”
Peter Crossland: Victor Two (9-11.o.)

Az öböl-háború más katonák visszaemlékezéseiben is helyet kapott, ilyen például Peter Ratcliffe memoárja, az Eye of The Storm, vagy a Close Quarter Battle Mike Curtis tollából.  Steve Crawford – akinek SAS enciklopédiája magyarul is megjelent – pedig egy képes kötetet hozott össze az Ezred öbölbeli tevékenységéről, SAS Gulf Warriors címmel.

Victor Two
Írta: Peter Crossland
BCA 1996
180 oldal

Sabre Squadron
Írta: Cameron Spence
Penguin Books 1997
424 oldal