Hogy Amerika megnyerte a vietnami háborút?
A vietnami konfliktus az amerikai történelem egyik leginkább félreértett és leghomályosabb eseménye. A köztudatban pedig alapvetően az a kép él, amit a személyes élmények, illetve Hollywood közvetítettek az emberek felé – vagyis túlnyomórészt szubjektív alapon ítélik meg. Jómagam már számos vonatkozó könyvet olvastam, de még mindig nem merném állítani, hogy teljesen tisztában vagyok ezzel a háborúval, ezért a következő években még bőven lesz mit kutatnom a témában. A fenti kötet pedig már címében is annyira provokatív volt, hogy kíváncsi voltam, miről is szól valójában…
A szerző, Robert R. Owens többek között lelkipásztor, író, zenész, zeneszerző és történész. Életkora révén átélte a vietnami konfliktus időszakát, bár egészségügyi okokból nem szolgálhatott a fegyveres erőknél. Ugyanakkor megvan a véleménye mindarról, ami akkoriban történt, így hát nekiült, hogy megmagyarázza, hogyan is jutott odáig az amerikai közvélemény, hogy vereségként értelmezze a vietnami háború végkimenetelét.
Mivel a vietnami konfliktus történetét kizárólag a hidegháború összefüggései között érdemes, illetve lehet vizsgálni, egy meglehetősen hosszú történelmi felvezetéssel indul a kötet, mely a háború előéletét mutatja be. Szóba kerül itt a második világháború utáni világrend kialakulása, a kínai és a koreai események, illetve Indokina huszadik századi története. Owens kihangsúlyozza, hogy az amerikai közvélemény háborúellenes része külön és nem a nemzetközi kommunizmus elleni harc részeként értelmezte a vietnami eseményeket, illetve nem fogta fel, hogy a dominó-elv igenis valós veszélyt jelent – állítása szerint részben ezeknek az embereknek a lelkén száradnak a hetvenes években elkövetett indokínai népirtások (lásd a vörös khmerek tömeggyilkosságait Kambodzsában, vagy a kommunista „átnevelő” táborokat az egyesített Vietnamban). Az, hogy az amerikai köztudatban a vereség illúziója él a mai napig, őszerinte többek között annak köszönhető, hogy pár évvel később az úgynevezett békemozgalom (melyet tevékenysége alapján állítása szerint ma már belföldi terrorizmusként értelmezhetnénk) tagjai közül került ki a média és a liberális politikai elit számos tagja, akik önmaguknak mondanának most ellent, ha másképpen értelmeznék Vietnam emlékezetét.
Nem kevésbé fontos, hogy katonai szempontból az Egyesült Államok valóban nem szenvedett vereséget, mivel a kommunista erőkkel vívott összecsapások túlnyomó részét valóban megnyerték, a veszteségi arányok tekintetében pedig lényegesen jobban álltak. (Én mondjuk hozzátenném, hogy a megnyert csaták száma nem feltétlenül befolyásolja egy-egy konfliktus végkimenetelét, lásd például a százéves háborút vagy az amerikai polgárháborút.) Amikor 1973 tavaszán a párizsi békeszerződés létrejött és az amerikai haderők kivonultak, tulajdonképpen az 1953-as koreai helyzet ismétlődött meg: nemzetközi szerződés garantálta Dél-Vietnam függetlenségét. Azonban az amerikai kormányzat példátlan módon megszegte saját ígéretét, melynek azt megelőzően öt elnök is eleget tett: a Nixon bukását követően előretörő háborúellenes demokraták ugyanis a következő pár évben komolyan csökkentették a Dél-Vietnamnak nyújtott pénzügyi segélyeket. Ez, illetve az a tény, hogy amerikai erők nem maradtak az országban (nem úgy, mint Dél-Koreában vagy mondjuk Nyugat-Németországban) szinte bátorította az észak-vietnami vezetőket arra, hogy felrúgják a nemzetközi szerződést és 1975-ben meg is szállták a déli országrészt. Owens tehát úgy látja, hogy az amerikai kormányzat, illetve a média egyes tagjainak köszönhető, hogy Dél-Vietnam elveszett, Amerika pedig agymosásban részesülvén vereségként értelmezi egykori délkelet-ázsiai politikáját.
A szerző láthatóan otthon van a hidegháború történetében, de úgy vélem, egy szerkesztőt nem ártott volna felkérni az anyag átfésülésére. Túlzásnak tartom például azt, hogy egyes bekezdések egy az egyben ismétlődnek, illetve akad olyan beszédből vett idézet, ami három (!) alkalommal is előkerül, méghozzá változatlan formában és terjedelemben. Emellett néha kissé túlzottan is személyes a hangvétel, ami egy történelmi elemző munkánál nem szerencsés. Kissé elfogult munkáról van tehát szó, amit önállóan nem ajánlanék a téma érdeklődői számára, kiegészítő olvasmányként azonban, más kötetek mellé bátran, már csak azért is, mert a mellékletekben számos releváns dokumentum található meg, Churchill fultoni beszédétől a párizsi békeszerződés szövegéig.
America Won The Vietnam War – How The Left Snatched Defeat From The Jaws of Victory
Írta: Robert R. Owens
Xulon Press 2004
406 oldal
