ZENE: American Pie (Don McLean)
2009. február 02. írta: Monty H.

ZENE: American Pie (Don McLean)

Miről szól az Amerikai pite?

Biztos vagyok benne, hogy a fenti dal címe hallatán mindenkinek beugrik egy méltán híres, 1972-es sláger, azt azonban valószínűleg kevesebben tudják, miről szól valójában. Buddy Holly, Richie Valens és J.P. Richardson halálának 50. évfordulója alkalmából azonban érdemes lerántani a leplet erről is…

Többek szerint az American Pie ebben a dalcímben nem egyszerűen amerikai pitét jelent, mert ez volt annak a Beechcraft Bonanza típusú repülőgépnek a neve, amely 1959. február 3-án lezuhant, fedélzetén a három sztárral. A szerző, Don McLean tagadja ezt, sőt elmondása szerint a dal nem Hollyékről szól, mindössze az ő tiszteletükre íródott, ennek ellenére a közhit továbbra is úgy tartja, valójában tisztelgés az elhunyt zenészek előtt, és egyben a Rock n’ Roll történetének zenés feldolgozása. A fentieken túl azonban a dal nosztalgikus visszaemlékezés az 1950-es évekre, különösen a forrongó és nyugtalan 1960-as évek után. McLean felnőtté érése pont arra az időszakra esett, amikor Amerika „elveszítette ártatlanságát” a Kennedy-gyilkosság, a vietnami háború, a faji zavargások és számtalan egyéb probléma átélése és feldolgozása során. Maga a szerző sem tagadja, hogy önéletrajzi ihletésű, de pontos magyarázatot soha nem fűzött hozzá. Népszerűsége folytán McLean után még jó pár előadó énekelte, legutóbb Madonna.

Aki esetleg nem emlékezne rá (amit nem hiszek), hallgassa meg most:

Megkíséreltem magyarra fordítani és az interneten található információk segítségével némiképp megmagyarázni (lásd lejjebb). Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz… Akinek tehát ötlete van, esetleg jobb rálátása, nyugodtan szóljon hozzá az oldal alján.
 

American Pie   Amerika pite

A long, long time ago...
I can still remember
How that music used to make me smile.
And I knew if I had my chance
I could make those people dance
And, maybe, they'd be happy for a while.
But February made me shiver
With every paper I delivered.
Bad news on the doorstep;
I couldnt take one more step.
I can't remember if I cried
When I read about his widowed bride,
But something touched me deep inside
The day the music died.


CHORUS
So bye-bye, miss American Pie.
Drove my chevy to the levee,
But the levee was dry.
And them good old boys were drinkin whiskey and rye
Singin, this'll be the day that I die.
This'll be the day that I die.


Did you write the book of love,
And do you have faith in God above,
If the Bible tells you so?
Do you believe in Rock n Roll,
Can music save your mortal soul,
And can you teach me how to dance real slow?
Well, I know that you're in love with him
`cause I saw you dancin' in the gym.
You both kicked off your shoes.
Man, I dig those Rhythm and Blues.
I was a lonely teenage broncin buck
With a pink carnation and a pickup truck,
But I knew I was out of luck
The day the music died.
I started singig...


CHORUS
Now for ten years we've been on our own
And moss grows fat on a rollin stone,
But that's not how it used to be.
When the jester sang for the king and queen,
In a coat he borrowed from James Dean
And a voice that came from you and me,
Oh, and while the king was looking down,
The jester stole his thorny crown.
The courtroom was adjourned;
No verdict was returned.
And while Lenin read a book of Marx,
The quartet practiced in the park,
And we sang dirges in the dark
The day the music died.
We were singing...


CHORUS


Helter skelter in a summer swelter.
The birds flew off with a fallout shelter,
Eight miles high and falling fast.
It landed foul on the grass.
The players tried for a forward pass,
With the jester on the sidelines in a cast.
Now the half-time air was sweet perfume
While the sergeants played a marching tune.
We all got up to dance,
Oh, but we never got the chance!
`cause the players tried to take the field;
The marching band refused to yield.
Do you recall what was revealed
The day the music died?
We started singing...


CHORUS


Oh, and there we were all in one place,
A generation lost in space
With no time left to start again.
So come on: Jack be nimble, Jack be quick!
Jack flash sat on a candlestick
Cause fire is the devil's only friend.
Oh, and as I watched him on the stage
My hands were clenched in fists of rage.
No angel born in hell
Could break that Satan's spell.
And as the flames climbed high into the night
To light the sacrificial rite,
I saw Satan laughing with delight
The day the music died
He was singing...


CHORUS


I met a girl who sang the blues
And I asked her for some happy news,
But she just smiled and turned away.
I went down to the sacred store
Where I'd heard the music years before,
But the man there said the music wouldn't play.
And in the streets the children screamed,
The lovers cried, and the poets dreamed.
But not a word was spoken;
The church bells all were broken.
And the three men I admire most:
The father, son, and the holy ghost,
They caught the last train for the coast
The day the music died.
And they were singing...


CHORUS

 

Még emlékszem, réges-régen
hogy derített jókedvre az a zene
És tudtam, ha lehetne,
én is táncra perdíthetném az embereket
és egy kis időre boldogok lennének tőle
De abban a februárban megborzongtam,
ahogy kikézbesítettem azt a sok újságot,
a küszöbre rossz hír érkezett,
én pedig mozdulni sem bírtam.
Nem emlékszem, sírtam-e,
mikor erről az özvegyről olvastam,
De valami mélyen megérintett azon a napon,
mikor a zene meghalt.
 


REFRÉN
Ég veled, Miss American Pie
Belehajtottam a kanálisba,
De az kiszáradt már,
És a srácok csak piáltak, azt énekelték, hogy
Ez lesz az a nap, mikor meghalok,
Ez lesz az a nap, mikor meghalok.


Te írtad a szerelem könyvét
És hiszel Istenben,
Ha azt mondja a Biblia,
És hiszel a Rock n’ Rollban,
Hogy a zene megmentheti halandó lelkedet
És meg tudsz tanítani a lassú táncra?
Tudom, hogy szerelmes vagy belé,
Mert láttalak titeket táncolni a tornateremben
Lerúgtátok a cipőtöket
És imádom a Rhythm and Bluest.
Magányos kamasz csődör voltam,
Rockot dúdoltam és a kisteherautómmal zúztam
De tudtam, elhagyott a szerencse aznap,
Mikor a zene meghalt. Énekelni kezdtem hát…
 
REFRÉN

Már tíz éve egyedül vagyunk,
Csökkent az iram,
De nem volt mindig így,
Mikor az udvari bolond a királyért kiáltott,
Egy James Deantől kölcsönkért kabátban,
És egy hang, ami a miénk volt,
És mikor a király lenézett,
A bolond ellopta tövises koronáját
Az ülést berekesztették,
Fellebbezés nem volt,
S míg Lenin Marxot olvasott,
A kvartett a parkban gyakorolt,
És gyászénekeket zengtünk a parkban, aznap,
Mikor a zene meghalt.
Énekelni kezdtünk hát…




REFRÉN


Beatlest hallgattam a nyári hőségben,
Madarak szálltak el az atombunker felett,
Nyolc mérföld magasan, gyorsan ereszkedve,
Mégis a talaj zuhant a fűre,
A játékosok előrepasszal próbálkoztak,
A bolond a szélén futott,
A félidőben a levegő édes parfümtől szaglott,
Míg az őrmesterek menetdal játszottak,
Mind táncra keltünk, de esélyünk sem volt
A játékosok visszavették volna a pályát,
De a katonazenekar nem tágított,
Emlékszel még, mi derült ki aznap,
Mikor meghalt a zene.

Énekelni kezdtünk, hogy…
 
REFRÉN

És minden együtt volt egy helyen,
Egy nemzedék eltűnt a süllyesztőben,
Nem volt idő újrakezdeni már,
Gyerünk, Jack, csipkedd magad,
Jack Flash ráült a gyertyára,
Mert a tűz az ördög egyetlen cimborája,
Figyeltem őt a színpadon,
A dühtől ökölbe szorult a kezem,
Pokolban született angyal nem képes
megtörni a Sátán bűbáját
És ahogy a repülők magasra emelkedtek
az éjszaki égbolton, hogy beragyogják az áldozati szertartást,
Láttam, hogy kacag a Sátán, aznap,
Mikor a zene meghalt. Azt énekelte, hogy…

REFRÉN

Láttam egy lányt, aki bluest énekelt,
És kértem, vidítson fel,
De csak mosolygott és elfordult tőlem,
Elmentem a szent üzletbe,
Ahol azelőtt hallhattam a zenét,
De a fickó azt mondta, a zene már nem szól többé
Az utcán gyerekek kiabáltak,
Szeretők sírtak, költők álmodoztak
De egy szó sem hangzott el
A harangok összetörtek már
És a három férfi, akit a legjobban csodáltam,
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek,
Elcsípte az utolsó vonatot a part felé, aznap
Mikor a zene meghalt. És énekelni kezdték…


REFRÉN

 

Az első szakasz az ötvenes éveket idézi. A Rock n' Roll ekkor kezdte meg hódító útját, és rengeteg fiatal álmodozott arról, hogy egyszer majd ők is énekes-zenés sztárok lesznek. Az a február, amiről itt szó van, természetesen 1959 februárja, amikor Holly, Valens és Richardson életüket vesztették. McLean akkoriban újságkihordó volt, és a kiszállított újságok címlapján ott virított a lesújtó hír, benne Buddy Holly megözvegyült feleségéről. Mivel a Rock n' Roll nagy korszakának ez volt valószínűleg a leggyászosabb napja, már akkor sokan úgy definiálták, mint "a nap, amikor a zene meghalt."

A long, long time ago...
I can still remember
How that music used to make me smile.
And I knew if I had my chance
That I could make those people dance
And, maybe, theyd be happy for a while.
But February made me shiver
With every paper Id deliver.
Bad news on the doorstep;
I couldnt take one more step.
I cant remember if I cried
When I read about his widowed bride,
But something touched me deep inside
The day the music died.
Még emlékszem, réges-régen
hogy derített jókedvre az a zene
És tudtam, ha lehetne,
én is táncra perdíthetném az embereket
és egy kis időre boldogok lennének tőle
De abban a februárban megborzongtam,
ahogy kikézbesítettem azt a sok újságot,
a küszöbre rossz hír érkezett,
én pedig mozdulni sem bírtam.
Nem emlékszem, sírtam-e,
mikor erről az özvegyről olvastam,
De valami mélyen megérintett azon a napon,
mikor a zene meghalt.

 

A refrénben az American Pie sokak szerint a lezuhant gép neve, ez azonban McLean szerint tévedés. Egyes források szerint McLean akkoriban együtt járt egy olyan lánnyal, aki a Miss America verseny nevezettje volt, és pont február 3-án szakítottak. (Ki tudja?) A kanálisba hajtás állítólag utalás három főiskolás halálára, akiket rasszista fehérek öltek meg, majd testüket ily módon próbálták elrejteni. A whiskyt iszogató fiúk viszont a három halott sztárt jelentik, és a "This'll be the day that I die" sor Buddy Holly egyik leghíresebb dalára utal, amelyben ez hallható: "Az lesz majd a nap, amikor meghalok."

So bye-bye, miss American pie.
Drove my chevy to the levee,
But the levee was dry.
And them good old boys were drinkin whiskey and rye
Singin, thisll be the day that I die.
Thisll be the day that I die.
Ég veled, Miss American Pie
Belehajtottam a kanálisba,
De az kiszáradt már,
És a srácok csak piáltak, azt énekelték, hogy
Ez lesz az a nap, mikor meghalok,
Ez lesz az a nap, mikor meghalok.

 

A második szakasz tobzódik a zenei utalásokban. "A szerelem könyve" például a Monotones együttes egyik dalára mutat vissza, amelyben elhangzik a "Ki írta a szerelem könyvét?" kérdés. A tornatermi tánc említése az akkor divatos zenés bulikat idézi (lásd például az Amerikai krétafirka egyik jelenetét), a platós kisteherautó pedig az önállóságot, amelyet egy ilyen verda jelentett az akkori kamaszfiúknak, főleg a hódítások terén.

Did you write the book of love,
And do you have faith in God above,
If the Bible tells you so?
Do you believe in rock n roll,
Can music save your mortal soul,
And can you teach me how to dance real slow?
Well, I know that youre in love with him
`cause I saw you dancin in the gym.
You both kicked off your shoes.
Man, I dig those rhythm and blues.
I was a lonely teenage broncin buck
With a pink carnation and a pickup truck,
But I knew I was out of luck
The day the music died.
I started singig...
Te írtad a szerelem könyvét
És hiszel Istenben,
Ha azt mondja a Biblia,
És hiszel a Rock n’ Rollban,
Hogy a zene megmentheti halandó lelkedet
És meg tudsz tanítani a lassú táncra?
Tudom, hogy szerelmes vagy belé,
Mert láttalak titeket táncolni a tornateremben
Lerúgtátok a cipőtöket
És imádom a Rhythm and Bluest.
Magányos kamasz csődör voltam,
Rockot dúdoltam és a kisteherautómmal zúztam
De tudtam, elhagyott a szerencse aznap,
Mikor a zene meghalt.
Énekelni kezdtem hát…



A harmadik szakasz az elmúlt tíz év említésével kezdődik, amely az 1960-as évekre utal, benne zenei és politikai utalásokkal. A "rolling stone" utalhat Bob Dylanre, Elvis Presleyre, vagy magára a Rolling Stones együttesre is, aláhúzva a megváltozott rockszakma jellegzetességeit. Az udvari bolond egyesek szerint Dylan, a király és a királynő pedig könnyen lehet, hogy a Kennedy-fivérekre vonatkozik. Aki ellopta a koronát, lehetett akár Harwey Lee Oswald is...  

Now for ten years weve been on our own
And moss grows fat on a rollin stone,
But thats not how it used to be.
When the jester sang for the king and queen,
In a coat he borrowed from James Dean
And a voice that came from you and me,
Oh, and while the king was looking down,
The jester stole his thorny crown.
The courtroom was adjourned;
No verdict was returned.
And while Lenin read a book of marx,
The quartet practiced in the park,
And we sang dirges in the dark
The day the music died.
We were singing...
Már tíz éve egyedül vagyunk,
Csökkent az iram,
De nem volt mindig így,
Mikor az udvari bolond a királyért kiáltott,
Egy James Deantől kölcsönkért kabátban,
És egy hang, ami a miénk volt,
És mikor a király lenézett,
A bolond ellopta tövises koronáját
Az ülést berekesztették,
Fellebbezés nem volt,
S míg Lenin Marxot olvasott,
A kvartett a parkban gyakorolt,
És gyászénekeket zengtünk a parkban, aznap,
Mikor a zene meghalt.
Énekelni kezdtünk hát…



A negyedik szakasz már határozottan álomszerű képekből építkezik, amelynek oka lehet például az akkor már elterjedt kábítószerfogyasztás, illetve annak hatása is. A pályára betörő katonazenekar viszont egyértelműen a különböző kormányellenes demonstrációk letörésére kivezényelt rendőröket és katonákat szimbolizálja, a levegőben terjengő parfümszag pedig a könnygázra utal.  

Helter skelter in a summer swelter.
The birds flew off with a fallout shelter,
Eight miles high and falling fast.
It landed foul on the grass.
The players tried for a forward pass,
With the jester on the sidelines in a cast.
Now the half-time air was sweet perfume
While the sergeants played a marching tune.
We all got up to dance,
Oh, but we never got the chance!
`cause the players tried to take the field;
The marching band refused to yield.
Do you recall what was revealed
The day the music died?
We started singing...
Beatlest hallgattam a nyári hőségben,
Madarak szálltak el az atombunker felett,
Nyolc mérföld magasan, gyorsan ereszkedve,
Mégis a talaj zuhant a fűre,
A játékosok előrepasszal próbálkoztak,
A bolond a szélén futott,
A félidőben a levegő édes parfümtől szaglott,
Míg az őrmesterek menetdalt játszottak,
Mind táncra keltünk, de esélyünk sem volt
A játékosok visszavették volna a pályát,
De a katonazenekar nem tágított,
Emlékszel még, mi derült ki aznap,
Mikor meghalt a zene.
Énekelni kezdtünk, hogy…


Az ötödik szakasz elején az egybegyűlt tömeg a woodstocki fesztivált jelenti. Az elveszett nemzedék pedig a hippiket, akiknek már nem jutott ideje előlröl kezdeni mindent. Az ördög és angyalok említése a Rolling Stones egyik 1968-as koncertjére utal, ahol egy rajongót megkésteltek a Pokol angyalai.  

Oh, and there we were all in one place,
A generation lost in space
With no time left to start again.
So come on: jack be nimble, jack be quick!
Jack flash sat on a candlestick
Cause fire is the devil's only friend.
Oh, and as I watched him on the stage
My hands were clenched in fists of rage.
No angel born in Hell
Could break that Satan's spell.
And as the flames climbed high into the night
To light the sacrificial rite,
I saw Satan laughing with delight
The day the music died
He was singing...
És minden együtt volt egy helyen,
Egy nemzedék eltűnt a süllyesztőben,
Nem volt idő újrakezdeni már,
Gyerünk, Jack, csipkedd magad,
Jack Flash ráült a gyertyára,
Mert a tűz az ördög egyetlen cimborája,
Figyeltem őt a színpadon,
A dühtől ökölbe szorult a kezem,
Pokolban született angyal nem képes
megtörni a Sátán bűbáját
És ahogy a repülők magasra emelkedtek
az éjszaki égbolton, hogy beragyogják az áldozati szertartást,
Láttam, hogy kacag a Sátán, aznap,
Mikor a zene meghalt.
Azt énekelte, hogy…


Az utolsó szakasz
elején említett lány valószínűleg Janis Joplin. A bolt, ahol már nem hallható az a bizonyos zene, pedig szintén a megváltozott viszonyokat jelzi: AZ a Rock n' Roll már nem létezik, megváltozott a világ. Az utcán kiáltozó (sikítozó) gyerekek, szeretők és költők lehetnek a rendőri roham elől menekülő hippik is. A széttört harangok pedig jelképezhetik a meghalt énekeseket (nemcsak Hollyékat), akik immár nem zenélhetnek. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek jó eséllyel lehet megint csak a három meghalt sztár.  

I met a girl who sang the blues
And I asked her for some happy news,
But she just smiled and turned away.
I went down to the sacred store
Where Id heard the music years before,
But the man there said the music wouldnt play.
And in the streets: the children screamed,
The lovers cried, and the poets dreamed.
But not a word was spoken;
The church bells all were broken.
And the three men I admire most:
The father, son, and the holy ghost,
They caught the last train for the coast
The day the music died.
And they were singing...
Láttam egy lányt, aki bluest énekelt,
És kértem, vidítson fel,
De csak mosolygott és elfordult tőlem,
Elmentem a szent üzletbe,
Ahol azelőtt hallhattam a zenét,
De a fickó azt mondta, a zene már nem szól többé
Az utcán gyerekek kiabáltak,
Szeretők sírtak, költők álmodoztak
De egy szó sem hangzott el
A harangok összetörtek már
És a három férfi, akit a legjobban csodáltam,
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek,
Elcsípte az utolsó vonatot a part felé, aznap
Mikor a zene meghalt.
És énekelni kezdték…


Akit érdekelnek a további lehetséges értelmezések, és angolul is tud, keresse fel a Rare Exception honlapját, ahol a fentieknél valamivel hosszabban vesézik ki a dalt.

Csupán az érdekesség kedvéért, beszúrtam a Madonna-féle verziót is. Nem rossz ez, csak más. 

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr46918677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sonrisa 2009.02.03. 21:42:23

Hát igen, pont ma 50 éve, hogy meghalt a zene...
Le a kalappal e cikk előtt, nagyon jó kis összefoglaló.
Szeretem ezt a számot, én azon kevesek egyike vagyok, akiknek nem a Madonna-féle verzió ugrik be elsőnek. Az is jó, de tény, hogy más.

Pont ma gondolkoztam rajta, hogy írok én is egy kis szösszenetet a jeles évforduló kapcsán, de megelőztél:)
(nem gond ha linkelem az írásod?)

Sonrisa 2009.02.03. 21:53:31

Ebben a verzióban a készítő szintén fűzött 1-2 gondolatot a szöveghez.
www.youtube.com/watch?v=mCMuDP0Qhq0&eurl=http://forum.sarahconnorchronicles.hu/viewtopic.php?f=31&t=183&sid=f8652cafaf5d59127e017fd7bc8e99e6

Hát igen, az értelmezések száma végtelen, még akkor is, ha nem volt annyira tudatos a szövegíráskor mindez.

Monty H. 2009.02.04. 09:46:00

Nyugodtan linkeld, ha szeretnéd. Köszönöm a hozzászólást.

Pietro Stracchi 2009.02.04. 17:04:16

Mindig is tudtam, hogy Madonna egymaga ilyen jó zenére nem képes. Fasza kis elemzés.

rettentó 2009.02.05. 11:42:11

A kedvenc számom, mindig borzong a hátam tőle!
Általában is szeretem a történetmesélős számokat, szerintem nagyon nehéz ilyeneket írni.
Tetszenek a ritmusváltások, ahogy végig fennmarad a feszültség és a refrént sem ismétlik a végén a végtelenségig.
A fordítás elég szabadra sikerült, csak annyit tennék hozzá, hogy a refrénben a "levee" nem kanális, inkább "gát", "víztározó".
Az '50-es években valószínűleg a száraz víztározók betonteknőjében rendeztek autóversenyeket, mint a Pomádéban (Grease):
www.youtube.com/watch?v=b08DChU5qsg

Az öngyilkosság és az autóverseny James Deannél is összekapcsolódott, aki később elő is jön a szövegben.

Több helyen nem is kötök bele, a dal megértéséhez elegendő ez a fordítás is, de az eredeti finomságait két- háromértelműségeit (pl. Helter Skelter) nehéz visszaadni.

vényesssy 2009.02.06. 15:16:09

Appukkáááám! Nagyon fain amit írtál! Új ismeretek, a megszokott elegáns stílusban! Szenkjú, szenkjú:)

KenSentMe 2012.01.21. 10:54:37

A "pink carnation" mit jelent pontosan, mire utal.. tudja valaki?

tomtyi 2020.07.04. 09:07:48

Üdv!
Kicsit soká. :D
Lennon, nem Lenin.
süti beállítások módosítása