Harc a föld mélyén
A vietnami háború során az amerikai haderők számára az egyik legnagyobb gondot az ellenséges gerillák megfoghatatlansága jelentette. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy a vietkongok több helyen is földalatti alagútrendszereket építettek ki. Ezek egy része már a franciák elleni háború idején készen állt, így csak bővíteni kellett őket. A legnagyobb ilyen komplexum Cu Chiban és annak környékén húzódott, s a mai napig megvan, így hát manapság turistalátványosságként látják hasznát (értsd: bárki végigkúszhat ezeken a járatokon, aki leperkálja a belépti díjat). Itt nemcsak egyszerű járatokat és kisebb helyiségeket találni: hatalmas raktárak, vagy akár előadótermek ugyanúgy akadtak itt, mint a védekezést elősegítő csapdák (skorpióval, kígyóval, pókokkal, esetleg bambuszhegyekkel teli gödrök) vagy vízzel elárasztott járatszakaszok.
Az amerikai átlagbakának természetesen nem akarózott lemászni ilyen helyekre. Erre a feladatra inkább különlegesen kiképzett, alapvetően önkéntes harcosokat vetettek be, akiket alagútpatkányoknak (tunnel rats) neveztek el. Ezek a katonák kénytelenek voltak lemondani a számukra már szinte természetes tűzerőről, mivel a szűkös alagutakban csak a kisebb kézifegyverekkel lehetett harcba bocsátkozni. Bár gyártottak számukra miniatűr lángszórót, és akadt a fegyvertárukban könnygáz is, általában egy zseblámpán, egy pisztolyon, egy késen és néhány gránáton kívül nemigen vittek magukkal mást. Ezt a témát dolgozta tehát fel Uwe Boll rendező (Bloodrayne, Far Cry).
Előretolt amerikai támaszpont a dzsungel közepén. Veteránok és újoncok, köztük alagútpatkányok, akik hamarosan újabb bevetésre indulnak. Egy nemrég felfedezett lejáraton kell leereszkedni a vietkong-alagútba. Az ellenség viszont figyel és hamarosan mindkét oldal elveszíti néhány emberét… Csak egy újabb nap, egy újabb összecsapás a vietnami őserdő mélyén.
A film erőssége a korabeli hangulat hiteles felidézése, ugyanakkor mintha túlságosan is a küzdelem bemutatására koncentráltak volna. Emiatt aztán a legelején még találunk egy-két személyesebb hangvételű beszélgetést, de a második felében szinte csak a fegyverek szólnak, a főszerepet pedig átveszi az alagútrendszer. A kötelező sablonkarakterek némelyike persze itt is szerepel, de a fentieknek hála egy idő után már csak azt látjuk, hogy valamelyik katona a sok közül épp az életéért küzd a föld alatti sötétségben. Ezzel persze sikerül aláhúzni azt a tényt, hogy teljesen mindegy ki vagy, ki voltál, úgyis megdöglesz… Az üzenet mindenesetre célba ér, főleg, hogy a hősi pátosz teljesen hiányzik.
Bár adódott volna a lehetőség a vietnami oldal részletesebb bemutatására, ezt a vonalat nem vitték túlzásba, vagyis megint be kell érnünk annyival, amennyit mondjuk a Katonák voltunkban is láthattunk. Vagyis ott van az ellenség is, egy-egy jelenet erejéig felbukkan, néha egy-két mondatukat is elkapjuk, de ennyi és nem több. A vizuális hitelesség terén pedig inkább az összképet, mint a részleteket tartották szem előtt, mivel az amerikai katonák egyenruházata és felszerelése kissé vegyes: belga NATO-szerelvény, woodland-mintás (akkor még nem is létezett) sisakhuzat, Y-heveder (még a H-t használták), és így tovább… Az alacsony költségvetés tehát megbosszulta magát. Mindezen negatívumok ellenére a téma iránt érdeklődőknek ajánlom.
Felemás szájízű, de figyelemreméltó próbálkozás.
Értékelés: 7/10
Tunnel Rats
20. Century Fox 2008
Háborús dráma (92 perc)
Rendező: Uwe Boll
Szereplők: Michael Paré, Wilson Bethel, Adrian Collins
Zene: Jessica de Rooij
