Vérrel szerzett diadal

A Brothers in Arms első részének sikere predesztinálta a játékot minimum egy, de inkább több folytatásra, így készülhetett el fél év alatt a második rész, mely a Normandiában bevetett amerikai deszantosok történetét bonyolítja tovább.

Az előző epizódból ismerős osztagot a carentani csata után feloszlatták, tagjait más alakulatokhoz osztották be. Joe Hartsock, becenevén Red lesz ezúttal a főszereplő, aki újdonsült frontkatonaként bizony ugyanúgy küszködik a háború sokkhatásaival, mint Matt "Soha-nem-akartam-rajparancsnok-lenni" Baker őrmester. Az ő személyes történetének elmesélése során élhetjük át részben az első epizódból ismerős összecsapásokat egy másik nézőpontból, részben pedig újabb eseményeket, szóval lesz miért izgulni. A küldetéseket nagymonológok helyett ezúttal párbeszédes bevezetők nyomán kezdhetjük meg. 

A linearitást enyhén javítja a tény, hogy többször is csatázhatunk érezhetően nagyobb térségeken, ahol igenis van hely a manőverezésre. Ezt persze mindig óvatosan érdemes végezni, hiszen a németek a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, és itt nemcsak az elsőre néha nehezen kiszúrható géppuskafészkeikre gondolok, mivel bakáik reagálnak az eseményekre, és előfordul, hogy szépen átkarolnánk őket, ők viszont észrevesznek, és lerohannak. 

A grafika nemigen fejlődött. Ez megint csak ott fájó, ahol szinte jelzésszerű egy-egy képi elem, például a német lőállások homokzsákjai, melyek mögött sokszor egyetlen géppuska vagy aknavető figyel. Sajnos a parancskiadási rendszer sem változott, pedig nem egyszer éreztem hiányát az olyan típusú utasításoknak, mint "Maradj ott!" vagy "Vissza!", mert lássuk be, még az amcsi ernyősöknek is szükségük van néha ilyesmire egy ütközet során. Hasznos viszont, hogy bajtársainktól lőszert lehet kunyerálni (lásd még Vietcong), és a gránátokkal picit bőkezűbben bántak a készítők, ami már csak a játékmenet változatosabbá tétele szempontjából sem mellékes… Ugyanakkor az ellenséges páncélosokat már nem fogjuk tudni a toronyra felmászva és abba kézigránátot dobva semlegesíteni – talán a fejlesztők túlzottan könnyűnek találták ezt a módszert, így mostantól kénytelenek leszünk német páncélöklöket felhajtani és azzal kilőni az acélmonstrumokat. 

A német ellenfelek persze most sem adják ingyen a megszállt francia földet - már csak az alcím okán sem lehet róla szó –, úgyhogy húzós harchelyzetekből megint akad bőven. Szerencsére a program figyel ránk, és ha már sokadszorra harapunk fűbe, akkor megint csak felajánlja, hogy maximális létszámmal és kicsattanó egészséggel tölti fel kis kompániánkat anélkül, hogy újra kellene kezdenünk a feladatot, mondván "A háború nem fair dolog, de egy játékszoftver néha lehet az..." Nagy örömünkre időről időre kiegészíti arzenálunkat egy-egy zsákmányolt géppuska, páncélököl vagy épp egy arra bandukoló - és általunk is irányítható, de korántsem sérthetetlen - amerikai páncélos.

A bugokról nem szóltam az első rész kapcsán, bár egy-kettő azért előfordult. Nem tudom, hogy van ez, de a parancskiadási rendszer betanuló részénél ugyanaz történt, mint anno. A játék ugyan nem fagyott le, de elakadt, és a dilemmát csak úgy tudtam feloldani, hogy a menüben kikapcsoltam a tanulómódot. Ekkor már egyszerűen nem volt szükséges megállni az adott helyszínen és pörgött tovább a cselekmény. Mindenesetre elég amatőr hiba ez, ahogy az is, amikor a felkapott páncélököl okán le kellett tennem a Browningot és az valahogy a ládák között ért földet, én pedig később már nem tudtam felvenni. Ennél is idegesítőbb volt, mikor "fennakadtam" a ládákon, és kezdhettem elölről a legutolsó ellenőrzőponttól... A hangok ugyanúgy felemásan vannak jelen: némelyik kiváló, némelyik szimplán lemaradt. (Az például zseniális, hogy esőben halljuk az acélsisakunkon kopogó vízcseppeket.) 

A fegyverek kapcsán picit – de csak picit - nagyobb a választék (az M-3 géppisztoly annyira nem vált be, de az FG-42 már igen). A Garand esetében továbbra is áll azonban az a hiányosság, hogy az utolsó lövés után emberünk nem tölt automatikusan után: minden más fegyvernél oké, végül is figyeljünk arra, hogy mennyi skulónk van még a tárban, de ennél a típusnál a kirepülő töltőkeret csengő-bongó hangja figyelmeztette a lövészt, így ennél a típusnál teljesen felesleges az amúgy nagyon is reális módszert erőltetni. 

A történet végkicsengése nagyon hasonló az előzőben látottakéhoz, de talán még hangsúlyosabb: nevezetesen az, hogy a háború komoly, veszteségekkel járó és lélekölő dolog, másfelől pedig csapatmunka a javából. Ez ott is kiütközik, hogy a nem annyira fényesen sikerült bevetések után közli velünk a program, hogy az eredeti történet szerint itt nem esett el ennyi bajtárs, ergo nem akarjuk-e újrajátszania az egészet... Ha nem, akkor halott katonáinkat "természetesen" feltámasztják és a következő ütközetben ismét őket vezethetjük harcba. 

Az egyjátékos hadjárat durván hét-nyolc órát vett igénybe. Emellett létezik ún. Skirmish mód is, ahol egy-egy feladatot hajthatunk végre. Ez lehet védelmi vagy támadó jellegű, esetleg időre menő küldetés. Még a hadjárat véghezvitele után sem olyan pofonegyszerű ezeket véghezvinni, de segítséget jelent, hogy van mód az ellenség képességeit is beállítani. A multiba nem néztem bele, így arról nem nyilatkozhatom. 

Úgy tűnhet a negatívumok sora miatt, hogy összességében elégedetlen vagyok, de ez nem így van: az Earned in Blood igenis tartalmas folytatás lett, és érdemes végigtolni, ha az előzmény bejött nekünk. Nyilván nem találunk benne hatalmas újdonságokat az elődhöz képest, de a csapatvezetési rendszer jóvoltából megint csak kihívásokkal teli és hiteles játékmenetet kapunk. Jómagam egyébként ezt a részt pár hete vásároltam meg, egybecsomagolva az első résszel, kemény 299 forintért. Ennél többet is megér, persze… Szeptemberben pedig, a Market-Garden hadművelet 70. évfordulóján bemutatom majd a harmadik epizódot is.

Méltó és élvezetes.
Értékelés: 8/10

Pozitívumok:
*Élethű és nagyobb pályák
*Életszagú harc és korrekt kihívás
*Csapatvezetési lehetőség
*Személyes történet, mely kiegészíti a korábban látottakat
*Fejlesztett MI

Negatívumok:
*Igazi újítás nuku
*Szanitécünk továbbra sincsen, se füstgránátunk
*Nem mindig jól időzített automatizált mentés
*A grafika színvonala változó
*Kisebb bugok