Italeri 1:35

A rohamcsónak után kedvem szottyant másra is partraszállásos témában, és szemet vetettem néhány releváns makettre, köztük az amerikai fejlesztésű LVT-re. Mivel pedig kedvezményes áron volt kapható az Italeri Amtrac-sorozatának több tagja is az egyik jó nevű budai makettboltban, gondoltam, teszek egy próbát…
Az LVT (Landing Vehicle, Tracked, azaz lánctalpas partraszálló jármű) egy polgári használatra szánt kétéltű, az Alligator katonai változata volt. Az eredetit mocsaras területeken végzett mentésre fejlesztették ki, ám a csendes-óceáni műveletek során sürgős szükség mutatkozott ilyenekre, s így számos katonai változat is épült, elsőként az LVT-1, mely több gyermekbetegségben is szenvedett. Az ezt követő LVT-2 tervezésekor leginkább a futóművön és a jármű formáján javítottak. Ellátták pótpáncélzattal is, illetve 2-3 nehézgéppuska került felszerelésre. Szárazföldön 32, vízen 12 km/órás sebességre volt képes. 1942-től 1945-ig gyártották.
Az LVT-2 Tarawánál esett át a tűzkeresztségen, és a korszerűbb verziók mellett egészen az okinavai hadjáratig szolgálatban maradt. Háromtonnás terhet volt képes hordozni és rakterében 24 katona fért el, igaz, elég szűkösen. A legénység három főből állt. Az LVT-4-nél megjelenő hátsó rámpával még nem rendelkezett, ezért az utasok kénytelenek voltak oldalt kiszállni, ami ellenséges tűz alatt nem volt éppenséggel veszélytelen. Csaknem 3.000 darab készült, és durván száz példányt leszámítva amerikai szolgálatban maradt mindegyik. Ez és a hasonló típusok nélkülözhetetlennek bizonyultak a csendes-óceáni szigetvilágban, a rohamcsónakokkal ellentétben ugyanis zátonyokkal tarkított sekély vízben is használhatták őket, s nemcsak a katonák és a hadianyag partra szállításában vettek részt, hanem partraszállás után a nehezen járható őserdőben, vagy a mocsaras, árteres területeken is működtek. Az észak-afrikai és az európai műveletek során kisebb szerepet kaptak, bár egyes folyóátkeléseknél (például a Pón és a Rajnán) ezeket is bevetették.  
Az Italeri a rohamcsónakok és a kétéltű teherautók mellett műsorára tűzte az LVT-k több változatát, köztük a tűztámogatásra szolgáló verziókat is. Hiánypótló kezdeményezés volt ez, hiszen az Amtrac makettjét más nemigen gyártotta. (Talán a Nito cég terméke volt az egyetlen kivétel, de ahogy tudom, elég szerény minőségűre sikeredett.)
A készlet durván 90 világosszürke alkatrészt számol. Maga az összeállítás akár egyetlen hétvége alatt elvégezhető és nem okoz fejtörést: az illeszkedés jó, bár a has és az oldalfalak összeragasztásánál elengedhetetlen a pillanatragasztó és a ragasztószalag használata, legalábbis az orrnál. Ami kissé trükkös, az a 3. lépés: az oldalfalakra fel kell ragasztanunk a futóművet borító külső lemezt (lásd a képet). Javaslom, hogy óvatosan és egyenként pattintsuk be a kis görgők tengelyfeleit a helyükre, majd miután mindegyik a helyén van, finoman futtassunk pillanatragasztót az illesztési vonalakra. A meghajtó- és a feszítőgörgőt mindenképp hagyjuk mozgathatóra: előbbinél egyértelmű a megoldás, utóbbinál csak ügyeljünk arra, hogy ne érje ragasztó, mivel az ezeket közrefogó falak úgyis rögzítik.
Sajnos az Italeri még jelzésszerűen sem dolgozta ki a belső teret. Nem mintha abból sok látszana, pláne felhúzott védőlemezzel… A géppuskák részletezésével is vannak gondok, ennél azért jobbat is láttunk már az olasz cégtől (a felhúzókarok például jelképesek, és a lőszeres rakasz is elég kezdetleges). A jármű farára rögzítendő vontatókábel kidolgozása pedig kifejezetten primitív és már 40 évvel ezelőtt sem volt nagy kunszt ennél szebbet összehozni. (Bár fontos tartozékról van szó, a korabeli fotók tanúsítják, hogy sok bevetett példányon nem vagy nem ott volt, ezért végül nem is ragasztottam fel.)

A test alsó fele és a futómű, illetve a raktér tehát egyben volt. Lefújtam ezt az egységet az alapszínnel, és pár nap száradás után óvatosan megfestettem a görgők fekete gumi bevonatát, illetve a raktér árnyékolását, koptatását is megkezdtem.
A gumi lánctalp hossza miatt oldalanként is két-két darabból állítható össze. Ehhez a rögzítésre szolgáló tűket kellene átdugni két lyukon, majd felhevített csavarhúzóval ráolvasztani a fejüket – sajnos nem mindenütt sikerült ezt a mutatványt rendesen elvégeznem, mivel a túlhevített fém hatására itt-ott majdnem a teljes tű elolvadt... A probléma megoldására fémdrótot vettem igénybe. Az illesztési helyen, a tűs oldalon, két lyukat szúrtam a lánctalpba, majd átvezettem rajta a drótot és a túloldalon eltekertem, majd rövidre vágtam. Az illesztés helye nem túl szép, de ennyire tellett most… Egyébként pont a lánctalp szélén fut egy finom sorja, ezt eltávolítani szinte lehetetlen.
A lánctalp felhelyezése után ragasztottam be a tetőpáncélzatot, illetve ennek tartozékait. (Ügyeljünk a vezetőfülke tetőpáncélzatának rögzítésekor a helyes illeszkedésre.) Ezzel lényegében kész az összeállítás. Kitakartam a futóművet és a rakteret, majd lefújtam a jármű tetejét is. Vékony réteg lakk következett, majd a matricák.
A matricakészlet négy szürke példányhoz ad jelzéseket, ezek: egy ismeretlen alakulat járműve Saipanról (1944 júniusa), egy másiké Új-Guineából (1943); a 193. páncélos zászlóaljé a Makin-zátonyról (1943); illetve a 2. kétéltű műszaki zászlóaljé Tarawáról (1943 novembere). Sajnos egyetlen igazán látványos darab sincs köztük. Legyünk óvatosak a festési ábrával, ugyanis több matricát is csak számmal jelölnek, de a többnézeti rajzról már lemaradtak ezek körvonalai (a grafikus nagyon nem figyelt). Én egy tengerészgyalogos változatot szerettem volna építeni: ezek legtöbbjén nem szerepelt a fehér ötágú csillag, az inkább a szárazföldi haderő Amtracjein volt látható, bár akadtak kivételek is. Végül csak a 4. és 5. számú matricákat helyeztem fel.  
A koszolás és koptatás hosszú procedúrája következett. Híg sötétszürkével és barnásfeketével árnyékoltam, majd rozsda- és olajfoltokat is felvittem. Híg rozsdabarnával és fémesszürkével filtereztem a felületek nagy részét. A koptatást alumíniummal és fémesszürkével végeztem, a sarazást földszínnel. A fellépőknél és az orrlemezen ne feledkezzünk el a megfolyásokról sem. Újra csak érdekes volt látni, hogy a homogén alapszínű felület hogyan válik egyre viharvertebbé… A legvégén a Humbrol flakonos földbarna (Dark Brown 29) akrilfestékével messziről átszórtam a jármű alsó felületeit és futóművét. Az összhatást valóban a festés határozza meg leginkább.
Elégedett voltam a végeredménnyel. Elsőre talán nem tűnik túlságosan különlegesnek ez a jármű, de ilyen ütött-kopott állapotában, a meredező géppuskákkal és összetéveszthetetlenül szögletes (szerintem kifejezetten agresszív) vonalvezetésével nagyon markáns kis dög lett belőle. Azt hiszem, nem túlzás kuriózumnak titulálni a többi harcjármű közt. Aki valami másra vágyik, annak feltétlenül ajánlom az Italeri Amtrac-szériáját.

Aki szeretné a nagyobb felbontású képeket is látni, látogasson el a makettinfo.hu megfelelő oldalára, ahol szintén szerepel a fenti cikkem.