FOTÓ: Az angliai csata londoni emlékműve
2010. november 21. írta: Monty H.

FOTÓ: Az angliai csata londoni emlékműve


Éppen 70 évvel ezelőtt elkeseredett légi csata zajlott Anglia légterében. A német Luftwaffe nagy erőkkel bombázta a gyárakat, reptereket, később már a városokat is. A Királyi Légierő – kiegészülve a megszállt országokból idemenekült idegen ajkú, többek között lengyel, cseh és norvég pilótákkal – élethalálharcot vívott a német inváziót előkészítő légi hadjárat megfékezésére. Az angliai csata néven elhíresült küzdelem végül a brit nemzet egyik legdicsőségesebb eseményeként vonult be a történelembe.
Monty: 201007-battleofbritain-monty0006 Ennek a csatának állít emléket egy viszonylag új, 2005-ben leleplezett emlékmű, mely London szívében, a Temze északi partján, nem messze a parlament épületétől, nagyjából a London Eye-jal szemben áll.

Az emlékmű több szempontból is kiemelkedő. Formája, elrendezése eleve formabontó, ahogy a mellékelt vázlatrajzon is látható. A szögletes márványtömbök oldalán elhelyezett bronzlapokon a csatában részt vevő nemzetközösségi és szövetséges légi alakulatok, valamint pilótáik neve, illetve századjelvényeik láthatók, továbbá felkerültek ide a legfontosabb dátumok is. Mellettük azonban helyet kaptak azok a merész domborművek is, melyek vizuálisan idézik fel a harcolók alakját. A központi figurák az emlékműtől „elszakadni képes” pilóták, akik a riasztást követően gépeik felé rohannak. A dombormű laposabb részein viszont megtalálhatjuk azokat is, akikre talán ritkábban gondolunk az angliai csata kapcsán, jelentőségük azonban vitathatatlan: reptéri szerelőket, fegyvermestereket, radarkezelőket, légtérfigyelőket, gyári munkásokat, és így tovább. Ez talán az egész emlékmű egyik legjelentősebb részlete: hogy mindenkinek eszébe juttatja, a háború mindig csapatmunka, és a küzdelem győzelmes befejezéséhez lényegében szinte minden brit állampolgár hozzátett valamicskét.
Monty:
201007-battleofbritain-monty0003
Monty: 201007-battleofbritain-monty0007 Monty: 201007-battleofbritain-monty0002 Az emlékműre központi elhelyezkedésének hála könnyű rátalálni, és a jelek szerint a turisták is szívesen időznek el a márványtömbök mellett. Nagyon erőteljes, méltó és ötletes kialakítású emlékhely ez, amit nemcsak a hadtörténelem iránt érdeklődő utazónak ajánlok figyelmébe.   
Monty: 201007-battleofbritain-monty0008

 

Monty: 201007-battleofbritain-monty0004

 

Monty: 201007-battleofbritain-monty0009

 

Monty: 201007-battleofbritain-monty0010

 

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr62462578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ríl 2010.11.21. 15:21:15

Elég látványos. Ilyenkor nekem az jut eszembe, nálunk hasonlóan fontos esemény volt az 56-os forradalom, aminek sikerült pár tucat vasoszlopból készíteni egy ordenáré emlékművet. Van némi színvonalbeli különbség a kettő közt...

megmondomdom 2010.11.21. 23:39:07

Az angolok mindig is nagyok voltak önsajnáltatásban és érdemeik túlzott felfújásában. 5 év alatt tized annyian nem haltak meg London bombázása során, mint a drezdai bombázások esetében. Utána lehet nézni az adatoknak.
Amúgy a műalkotás nem rossz.:)

Monty H. 2010.11.22. 07:48:15

@megmondomdom: Érdemeik kimutatásában tényleg nagyok, de az önsajnáltatással már nem értek egyet. Ez az emlékmű is inkább diadalmas, mint önsajnáló...
Amúgy a drezdai kitétellel egyetértek, de emlékeim szerint az Harris és Churchill hülyesége volt, úgyhogy pont ebből általánosítani legalább annyira hibás, mint a rotterdami vagy londoni terrorbombázások elrendelőinek személye alapján a teljes német népet megítélni... Szerintem.

Monty H. 2010.11.22. 07:49:23

@Ríl: Igen, sajnos nálunk az ár mindig döntőbb, így aztán beérik valamivel, ami eléggé művészi az ő olvasatukban, aztán kit érdekel az, hogy teljesen lélektelen? A Corvin-közi pesti srác szobra az, ami sokkal többet mond el '56-ról, de azt hiszem, az emberek azt szeretik is.
süti beállítások módosítása