MAKETT: Michael Wittman
2019. június 13. írta: Monty H.

MAKETT: Michael Wittman

Kirin 1:15

A Kirin cég a Dragon leányvállalataként főleg műgyanta-készletekkel jelentkezett a kilencvenes évek első felében. Főleg 1:35-ös léptékben dolgoztak, de a nagyobb figurák terén is alkottak. Az 1995 körül érkezett Witmann-figura egyértelműen a karakteresebb makettjeik közé tartozott.

mwittmann_06.jpg

Michael Wittmann volt a hadtörténelem egyik legeredményesebb páncélos-parancsnoka. A keleti és a nyugati frontokon egyaránt bevetett harckocsizó az 1. SS-páncéloshadosztály kötelékében komoly hírnévre tett szert. A normandiai harcokban is részt vett; Villers-Bocage-nál valóságos vérfürdőt rendezett alakulatával a körzetben pihenő brit járművek között. Végzete 1944. augusztus 8-án érte utol, mikor kanadai Shermanek tüzében Tigrise egész legénységével együtt odalett. Földi maradványait csak sok évvel később azonosították és temették el a La Cambe melletti katonatemetőben.

wittmann_grave.jpg

A figura összeállítása egyszerű és egyértelmű: a tömítőpasztának csak a derékszíj vonala alatt jutott szerep. A kidolgozás a kilencvenes évek színvonalán nagyon szép, az arc karakteres és kétféle fejfedő közül választhatunk. Én végül a puha tábori sapkát választottam. A jobb kar és kézfej, illetve a lábfejek beállításánál ügyeljünk a helyes szögre, hogy az alak rendesen illeszkedjen majd a neki szánt felületre.

mwittmann_01.jpg

A festésnél ügyelni kell a páncélosok által használt bőrdzsekire: a bőr mint anyag felületét félfényes lakkal imitáltam, ami összességében be is vált, bár itt-ott a kelleténél egy picit fényesebb lett. A nadrág okozott még apró tiger_aces.jpggondot: mind az eredeti készlet, mind a Dragon 1:35-ös páncélos figuráinak dobozfestménye azt sugallja, hogy Wittmann sötétkék nadrágot viselt. Erről utóbb késhegyre menő viták folytak az interneten. Szerencsére ráakadtam egy olyan fórumra, ahol maga Ron Volstad, az Osprey kiadó és a Dragon által favorizált festő is megszólalt: az ő kommentjéből kiderült, hogy egy személyes visszaemlékezés részlete vezette arra, hogy Wittmannt kék nadrággal ábrázolja több helyen is. A szakértők azonban egybehangzóan állítják, hogy a német páncélosok nem viseltek ilyen ruhadarabot, ha valaki egy bizonyos alkalommal kéknek vagy kékesnek látta, az valószínűleg az uralkodó fényviszonyoknak volt köszönhető. Volstad azzal zárta hozzászólását, hogy ma már ő maga is maradna a feketénél…

mwittmann_02.jpg

Mindez persze csak évekkel később derült ki számomra, hiszen a figurát még 1996-ban vásároltam és építettem meg. Így hát, sok évvel az eredeti festés és lakkozás után újra nekimentem és kopott feketére változtattam a pantalló színét. Kissé fájt ez nekem, mivel a kék nemcsak egyedibb színösszeállítást tett lehetővé egy német figura esetében, hanem a domináns feketés-szürkés színvilágot is feldobta egy kissé. Na, mindegy.

mwittmann_03.jpg

Az eredeti készlet egy kilőtt Cromwell páncélos tornyát is tartalmazta, ezen ücsörögve cigarettázik Wittmann. Én azonban másféle alapot használtam. A már megszokott fatalpzatot vettem elő, erre pedig kavicsokból emeltem kőfalat. Az ilyesmi nem is olyan egyszerű, ezért javaslom a következő eljárást. Gyűjtsünk kellő mennyiségű és megfelelő színű kavicsot (én ezt a sötétszürke változatot választottam, szerencsére a ház előtt van elég), majd mintha a valóságban ki kéne raknunk belőle egy kerítést, próbáljuk rétegenként felépíteni úgy, hogy ragasztás nélkül is nagyjából megálljon, vagyis minél jobb illeszkedést érjünk el (el kell vele legózni, de megéri a fáradságot). Ha elértük a szükséges magasságot, pillanatragasztóval kezdjük el az egészet egy kartonlapra felragasztani, rétegenként. A résekbe és mélyedésekbe ragasszunk mohát, ettől csak élethűbb lesz. A legvégén az egészet mattlakkal fújtam le és felragasztottam a füves alapra.  

mwittmann_04.jpg

A darab szépen illeszkedik a normandiai vonatkozású makettjeim közé. Beszerzése ma már problematikus, bár ahogy látom, a külföldi aukciós oldalakon még előfordul a készlet. 

Tiger in the bocage.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor
IDE KATTINTS.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr5214843288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

camell · http://indafoto.hu/camell 2019.06.13. 08:56:30

Szép lett, gratula! A bőrrel kapcsolatban azt a tanácsot kaptam (igaz, autók ülésehez ajánlottk, de szerintem mindegy), hogy a matt festéket újjal dörzsöljük át, és az emberi bőrön lévő zsírtól élethű lesz.

Monty H. 2019.06.13. 19:40:39

@camell: Köszi, egyszer kipróbálom majd :-)

g.d 2019.06.14. 18:58:29

Szép munka, gratulálok!
Viszont egy kis helyreigazítás:
a legeredményesebb német páncélos parancsnok Kurt Knispel volt, Wittmann csak a negyedik (bár kétségtelenül a legismertebb).
www.warhistoryonline.com/war-articles/top-7-panzer-aces.html
mult-kor.hu/20130425_tigris_a_tankban__megtalaltak_a_nemet_haborus_hos_csontjait

Monty H. 2019.06.14. 22:57:20

@g.d: Köszi, javítottam. Egy régebben kiadott kötetben olvastam róla először, akkor még őt titulálták az abszolút elsőnek.
süti beállítások módosítása