Sosem érkezett a suliba időben. Sosem érkezett haza időben. Aztán egy nap már nem is volt időben...
Ha kedvenc filmjeim, esetleg az általam legtöbbször látott filmek toplistáját maholnap össze kéne raknom, a Vissza a jövőbe-trilógia ott csücsülne az élmezőnyben. Az első epizód harminc évvel ezelőtt került az amerikai mozikba (hozzánk csak két esztendővel később jutott el), és sokadszorra újranézve még mindig ugyanolyan frissnek, izgalmasnak és ötletdúsnak találom, mint akkor, amikor kisiskolásként először beültünk rá.
Marty McFly léha kamasz, akit legjobban a rockzene, a gördeszkázás és barátnője, Jennifer izgat. Kissé kótyagos barátja, Dr. Brown (hogy hogyan kerültek össze, meg ne kérdezzétek) azonban őt kéri fel, hogy asszisztáljon aktuális kísérletéhez, melynek keretében kipróbálja vadonatúj időgépét, mely egy DeLorean autóban kap helyet. Az események viszont nem várt fordulatot vesznek és Marty 1985-ből egyszeriben 1955-be száguld, ahol balszerencsés módon meghiúsítja saját szülei első találkozását, minek folytán nemcsak a hazajutás problémáját kell megoldania, hanem azt is, hogy az ősöket mégiscsak összeboronálja valamiképp, máskülönben ő maga sem fog megszületni…
Bob Gale saját ötletéből készült a forgatókönyv, részben Robert Zemeckis (Forrest Gump, A számkivetett, Polár Expressz) segítségével. És ha már időutazás, úgy gondolta, hogy szinte mindenki kíváncsi arra, hogy saját szülei milyenek lehettek fiatalkorukban... S mivel az ő szülei az ötvenes években voltak kamaszok, az időutazás célja is rögtön meglett. A Universal eleinte vevő volt az ötletre, de aztán visszatáncolt és az 1980-tól többször is átírt szkript nem nyerte el más stúdiók tetszését sem. A következő négy év tehát azzal telt, hogy a döntéshozókat próbálták meggyőzni, de azok vagy túl komolytalannak találták felnőttfilmként, vagy az anya-fiú vonzódás miatt dobták vissza (a Disney esetében ez mondjuk érthető). Zemeckis számára közben eljött a nagy áttörés, hiszen komoly sikert aratott A smaragd románcával, és befutott direktorként ezután már nagyobb mozgásteret kapott. A projekt végül ismét a Universalnál kötött ki, a csapatot pedig Steven Spielberg erősítette producerként.
Marty életre keltéséhez Michael J. Foxot (Dupla vagy semmi, A háború áldozatai) szemelték ki, ám ő a Családi kötelékek című sorozat miatt éppen nem ért rá. Ezért C. Thomas Howellt (E.T., Fehér feketében, Gettysburg), majd Eric Stoltzot (Memphis Belle, Ponyvaregény) kérték fel a főszerepre. Fel is vettek pár jelenetet vele, de nem kellett sok és mindenki — ideértve őt is — rájött, hogy ez nem neki való. Állítólag túl komolyan vette a szerepet, illetve a gördeszkázás is gondot okozott neki. Megint csak Fox került szóba, és végül megállapodtak a vonatkozó tévétársasággal arról, hogy milyen módon lehetne összehangolni a film és a széria forgatását. Ez persze komoly kihívást jelentett az akkor 24 éves Michaelnek, de megoldotta: nappal a tévében dolgozott, este fél héttől hajnalig pedig a Vissza a jövőbe forgatásán — a nappali jeleneteket hétvégén vették fel vele.
A száznapos forgatást követő tesztvetítések előre jelezték a későbbi elsöprő sikert: az első rész 1985 júliusában debütált az Egyesült Államokban és a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta. Az év legsikeresebb filmje lett és azon a nyáron csak a Chevy Chase-féle Európai vakáció tudta — egy hét erejéig — megszorongatni… Számos díjat elnyert, a stúdió pedig 383 millió dollárt kaszált, de a nézők mellett a kritikusok is méltatták, illetve azóta számtalan filmes toplistára felkerült — és joggal. A siker egyik oka valószínűleg a műfajok jól eltalált keveredése. Az ifjúsági filmként induló történetbe gyorsan bekapcsolódik a sci-fis szál, de a vígjáték, a romantikus zsáner és a kalandfilm is utat talál magának ebben a sztoriban. Mindez pedig egy korhatár nélküli, de minden korosztály számára élvezetes élményt nyújt, mely a kiszámíthatatlan fordulatok, továbbá az időutazás – mint mindenki számára vonzó, de persze fiktív lehetőség — csak fokoznak. (Az ez utóbbival járó logikai bukfenceket most ne feszegessük, úgyis beszúrtam a cikk végére egy releváns videót.)
A színészgárda összeállítása egyszerűen hibátlannak nevezhető. Amellett, hogy Michael J. Fox volt a tökéletes választás Marty szerepére, az összes többi karakter is abszolút a helyére került: Christopher Lloyd a kissé zizzent Dr. Brown szerepében egyszerre volt kalandorlelkű gyerek, elszánt feltaláló és a főszereplő duó (egy ideig) józanabb tagja. Thomas F. Wilson felejthetetlen módon hozta Biffet, aki korszaktól és leszármazottól vagy épp elődtől függetlenül mindig megmarad fafejűen erőszakos suttyónak. A fiatal Lea Thompson pedig a nyolcvanas évek egyik legemlékezetesebb "érzéki szende" mozianyukája lett, akitől a férfinézők többsége nyilván nem húzódott volna el olyan kétségbeesetten, mint szegény Marty barátunk. És hát Crispin Glover is magáénak érezhette a csetlő-botló George McFly-t.
Az effektek tulajdonképpen háttérbe szorulnak a cselekmény és a karakterek mögött (és nemcsak viszonylag alacsony számuk miatt), de ez is kifejezetten szerencsés fordulat, mert nem érezzük azt, amit oly sok mai látványfilmnél, nevezetesen, hogy a képi világ valóban kábító, csak épp a forgatókönyvet felejtették el rendesen megírni… Az igazi „effekteket” ebben az esetben inkább a díszletek és a jelmezek jelentették. Ugyanakkor vérbeli kalandfilm révén meg kell említenünk a fényképezést és a vágást, amely a zenével együtt nemcsak a kor színvonalán tette meg a hatását.
És ha már filmzene… Ennek megalkotásához Alan Silvestri (A smaragd románca, Forrest Gump, Bosszúállók) csak annyi útmutatást kapott a rendezőtől, hogy legyen monumentális. Az is lett és nem csak a csaknem száz tagot felvonultató zenekar miatt. Munkája iskolapéldája lehetne a történettel szervesen együttműködő zenének. Hozzátehetném, hogy ez volt az egyik első olyan instrumentális soundtrack, amire felfigyeltem és kategóriájában szintén nagy kedvenc lett. A képsorokat azonban sok helyen korabeli slágerek (Johnny B. Goode, Earth Angel, Mr. Sandman) kísérik, ami szintén az ötvenes évek atmoszféráját erősíti, illetve Fox zenei tudását dicséri, hogy ezek közül az elsőt bizony ő maga énekelte fel (ez került a CD-re is). Mellesleg két könnyűzenei szám is készült a filmhez, méghozzá Zemeckis felkérésére Huey Lewis által (aki egy apró szerepet is eljátszott: ironikus módon éppen ő a meghallgatáson dirigáló tanár, aki leállítja Martyék előadását, akik mellesleg épp az ő számát játsszák). Így született meg a The Power of Love és a Back in Time, melyek a nyolcvanas évek popos hangzását hordozva minden szempontból illenek a film stílusához és témájához, és amelyeket nem mellékesen még évek múltán is sugározták a rádióadók.
A forgatókönyvből regény is készült — ezt a Galaktika egy korabeli száma szerint nálunk is kiadták, de soha nem volt a kezemben, ezért nem tudom, eljutott-e odáig a projekt. A számítógépes játék és a képregény-széria mellett egy rajzfilmsorozatot is összehoztak ebből az alapötletből 1991-ben, mely két évad alatt 26 részt ért meg. Ebben hőseink az újjáépített DeLorean segítségével utazgatnak az időben, és nemcsak Hill Valley környékén. Erre az évre, vagyis a 30. évfordulóra pedig beterveztek egy musical-változatot a londoni West Enden, ám ez a projekt sajnos késedelmet szenved és csak 2016-ban kerülhet bemutatásra. Gale, Zemeckis és Silvestri ebben is szerepet vállalt. Mit mondjak, érdekelne...
Zemeckis eredetileg nem is tervezett további epizódokat és a "Folytatása következik" felirat állítólag csak a VHS-verzióra került fel (a magyar moziváltozatban emlékeim szerint már látható volt). A siker folytán azonban a stúdió folytatást követelt, és miután Fox és Lloyd is rábólintott, felkérték Bobe Gale-t a forgatókönyv megírására. Ezt a folyamatot többek közt az a tény is befolyásolta, hogy az első rész végén Jennifer Dokiékkal egy kocsiban ül, tehát muszáj volt őt is bevenni, és ez máris meghatározta a cselekményt, ahogy az is, hogy a George McFly-t alakító Crispin Glovert túl magas gázsikérelme miatt kihagyták és az ő minimalizált (egyjelenetes) szerepére másvalakit kértek fel. Érdekesség, hogy Marty barátnője sem ugyanaz, mert családi kötelességei miatt Claudia Wellst Elisabeth Shue (Koktél, Las Vegas végállomás, Árnyék nélkül) váltotta fel. Emiatt kellett aztán a második rész nyitójelenetét ugyanolyan beállításokkal megint felvenni, lásd az alábbi összehasonlító képet.
1989 novemberében (nálunk 1990 áprilisában) érkezett a Vissza a jövőbe II, majd 1990 májusában (nálunk csak karácsonykor) a III. Az első részt 19 millió dollárból készült, a második kettő összesen 40 millióba fájt a Universalnak. Az előkészítés két évet ölelt fel, mivel forgatási munkálatok sokkal több effektet és helyszínt igényeltek. A jövő láttatása mai szemmel azért hatalmas poén, mert számos technológiai vívmány, mely 25 évvel ezelőtt még valóban sci-fibe illő volt, immár valóság a mi jelenünkben: a nagyméretű LCD-tévé, melyen akár több csatornát is nézhetünk egyszerre, a Skype-jellegű videótelefon vagy az említés szintjén előkerülő, közvetlen érintést nem igénylő videójátékok, és már a légdeszka is úton van...
A történet ebben a részben persze tovább kuszálódik, s Martyéknak nemcsak a jövőben akad dolguk, hanem vissza kell térniük újra 1955-be, miután valaki az ő jelenüket is megbolygatja. Még az első résznél is több kalandban van részük, olyannyira, hogy a történetnek persze itt sincs vége... A második epizód 331 millió dolláros bevételével még így is némileg elmaradt az elsőtől, ennek ellenére a harmadik legsikeresebb amerikai film volt abban az évben. A kritikusok is jobban megoszlottak: több is akadt, aki az eredetiséget hiányolta belőle, de mivel folytatásról van szó, ez a kritika szerintem kissé gyenge lábakon áll. A második részek hagyományosan a leggyengébbek a trilógiákban, de a három epizód ismeretében állítom, hogy a készítők igenis ki tudták használni a lehetőségeket, és végül remekül összekapcsolták nemcsak az első, hanem a harmadik fejezettel is, mely már vadnyugati környezetben és idősíkban folytatja, illetve fejezi be a történetet. (Nem meglepő módon ezt lényegében együtt forgatták a másodikkal.) Számszerűleg ez hozta a legkisebb bevételt (243 millió dollárt), de méltó lezárása volt a történetnek.
Bár könnyedén elintézhetnék az egészet azzal, hogy látványos sci-fi kalandfilmet láttunk, jobban megvizsgálva azért érezhető, hogy Marty saját fejlődésregénye bontakozik ki előttünk. A léha kamasz egy érdekes kísérlet folytán a múltban találja magát és minden leleményességére szüksége van, hogy épségben hazajusson — ezzel máris bebizonyította, hogy mennyivel rátermettebb annál, amit tanárai vagy szülei gondolhattak róla. A folytatásokban azonban bonyolódik a dolog, és egyre nagyobb hangsúlyt kap a személyes felelősség kérdése, a "jelenből lesz a jövőd" örökigazsága, miközben hőseink, ahelyett, hogy az időutazás szépségeit élveznék, szinte mást sem csinálnak, csak próbálják helyrehozni az emberi gyarlóság okozta "baleseteket". De mire Marty kalandjai befejeződnek, érett felnőtt válik belőle, és majdhogynem átveszi a trilógia végén Dr. Browntól a józan döntéshozó szerepét, míg őszülő, de örökifjú feltalálónk bepótolja, amit fiatalkorában (minden bizonnyal) elmulasztott... Könnyed és izgalmas tanmese ez, amely remélhetőleg az újabb generációk számára is élményt jelent majd.
A trilógia eredeti plakátjait egyébként az a Drew Struzan festette, aki többek között a Csillagok háborújához, A dologhoz, az Indiana Jones-szériához és sok más filmhez készített már posztert. A film ilyen téren is személyes toplistámon van, és egy-egy plakátja hosszú ideig diszítette a szobám falát.
A trilógiát annak idején VHS-en is forgalmazták nálunk, aztán 2004-ben megérkezett a díszdobozos DVD-verzió is, mely hatalmas pofont adott a régi rajongótábornak: "az 5.1-es hang mindenek felett"-elv jegyében ugyanis újraszinkronizálták a filmeket, és hiába szerződtették újra Rudolf Petit és Rajhona Ádámot, az összhatás enyhén szólva a közelébe sem ért az eredetinek (lásd még a Star Wars-trilógia 1995-ös THX-verziójának szinkronját)... Lehet akármit mondani, a Kelly hősei, A piszkos tizenkettő vagy a Ford Fairlane mellett ez a mű is megérdemelte volna a régi magyar szinkront, akár mono hangként is. Amúgy a kiadás magyar, angol és cseh hangsávot, magyar, angol és több más feliratot, illetve számos extrát tartalmazott: audiókommentárt, werkfilmeket, kimaradt jeleneteket, bakiparádét, próbafelvételeket, koncepciós vázlatokat, előzeteseket, galériákat és így tovább. Mondhatnám, a rajongóknak kötelező vétel volt. 2010-ben pedig Blu-ray lemezen is megjelent a trilógia, újabb extrákkal.
Végül beszúrok két érdekesebb videót. Bakik és némi marhulás az első rész forgatásán...
És Dancsó Péter remekbe szabott összefoglalóját vétek lenne kihagyni.
Azt meg már csak tényleg zárójelben jegyzem meg, hogy a Facebookon már gyülekeznek azok az elvetemült rajongók, akik 2015. október 21-én a valóságban is összegyűlnek, hogy fogadják Marty Mcfly érkezését... Ebből a jeles alkalomból egy budapesti buli is szerveződik. Találkozunk ott!
Örökzöld kedvenc.
Értékelés: 10/10
Vissza a jövőbe trilógia (Back to the Future Trilogy)
Universal 1985, 1990
Sci-fi kalandfilm (118, 108, 116 perc)
Rendező: Robert Zemeckis
Főszereplők: Michael J. Fox, Christopher Lloyd
Zene: Alan Silvestri
