KÖNYV: Quick Training For War (Sir Robert Baden-Powell)
2014. október 02. írta: Monty H.

KÖNYV: Quick Training For War (Sir Robert Baden-Powell)

Bi-Pi gyorstalpaló kiképzése

Sir Robert Baden-Powell brit altábornagy – röviden csak Bi-Pi – hírnevét a búr háborúban nyújtott teljesítményével, illetve a cserkészmozgalom megalapításával szerezte. A viktoriánus kor egyik legnevesebb katonatisztje nyugdíjba vonulása előtt a brit gyarmatokon szolgált, de az első világháború kitörése idején, 57 éves fejjel sem vesztegette idejét: könyvet írt, méghozzá önszorgalomból.

Quick Training For War.jpgBizony, a Gyors háborús felkészítés című könyvecske éppen száz évvel ezelőtt íródott és 1914 szeptemberében került a könyvesboltokba. Olyan komoly sikert aratott, hogy csak abban a hónapban még négyszer nyomták után, összesen 65 ezer példányban. Az olvasók mellett a hivatalos kritikák is dicsérték, kiemelve, hogy igen hasznos dolgokat tartalmaz, méghozzá bölcs és szellemes formában. Az viszont kérdéses, hogy valójában hány katona vette hasznát, ugyanis a korabeli naplók és visszaemlékezések nemigen említik ezt a művet – így az sem kizárható, hogy többségében cserkészfiúk vásárolták meg ezt a könyvecskét, akik közül persze sokan egy-két éven belül ugyanúgy a fronton köthettek ki, mint idősebb polgártársaik.

A szerző a kötetet elsősorban a „hazájuk védelmére jelentkező tisztek és közkatonák” számára ajánlotta. Fontos részlet ez, hiszen a cseppnyi brit reguláris haderő akkor már Belgiumban harcolt és az ekkor jelentkező fiúk és férfiak többsége egy újonnan felállított, nagyrészt civil hadsereg tagjai lettek. Úgy vélte, némi gyakorlati tanácsadás rájuk fér, és ennek értelmében négy nagyobb részben foglalta össze mondandóját, melyet „a négy C” köré épített: bátorság (courage), józan ész (common sense), ravaszság (cunning) és vidámság (cheerfulness).

A könyvből világosan kiolvasható, hogy Bi-Pi nem meglepő módon a búr háború tanulságaira építette mondandóját. Az első világháborút persze minden hadsereg az eggyel korábbi konfliktusban szerzett tapasztalatok figyelembe vételével kezdte meg (ahogy az mindig is szokott lenni). Néha ezért úgy érezhetjük, az író egyes tanácsai már akkor is túlhaladottak voltak. Ez valószínűleg igaz, ám az egyszerű katona vonatkozásában a kötet máig érvényes dolgokra is rávilágít: ilyen az unalom elűzésének fontossága, a testi és lelki egészség fenntartása, vagy a józan ész és a motiváció jelentősége. Egy szó mint száz, korrajzként, kuriózumként, a katonai nevelés száz évvel ezelőtti módszerének egy kivételes példájaként, vagy épp a cserkészet atyjának alig ismert irományaként mindenképp érdekes olvasmány. A durván százoldalas, zsebkönyvméretű, de keményfedeles kiadványból  természetesen nem hiányozhatnak a szerző saját rajzai sem (hiszen aki jobban ismeri, tudja, hogy Bi-Pi kiváló megfigyelő és rajzoló volt).

Mivel a könyv beszerzése hazánkból kissé nehézkes, beszúrok ide egy linket, ahonnan letölthető.


Quick Training For War

Írta: Sir Robert Baden-Powell
Conway 2011
102 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr16684659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása