A YouTube oly kedves, hogy preferált témáinkat látva elénk lök egy-egy potenciálisan érdekes videót. A minap a szemem elé került például egy videóklip, amelynek előképén egy nagyon ismerős arc virított - sisakban. Jared Leto volt az, bár ez némi utánajárást igényelt...
Ekkor derült ki számomra, hogy például a Fegyvernepperből, a Harcosok klubjából, vagy Az őrület határánból ismerős srác egyben zenész is, méghozzá a 30 Seconds to Mars nevű rockbanda énekes-gitárosa. A formáció eredetileg 1998-ban jött össze, de a jelenlegi összeállítás később alakult ki: Jared mellett bátyja, Shannon, illetve Tomo Milicevic játszik benne. Mindezidáig három albummal álltak elő, és stílusuk széles körben változik, az alternatív rocktól a progresszív metálig és vissza.
A This Is War a 2009 végén érkező, azonos című lemezen szerepel, de már azelőtt debütált a Dragon Age: Origins című számítógépes játék keretében. A mellékelt videóklip viszont később, 2010 folyamán készült és csak 2011 áprilisától volt látható. Az együttes tagjai amerikai katonának öltözve járőröznek Afganisztán hegyei közt, amikor valami furcsa dolog történik... A nyitóidézet H.G. Wellstől származik: "Ha nem vetünk véget a háborúnak, a háború vet véget nekünk."
A dal megszakítás nélküli változata az alábbi ablakban található, lejjebb pedig a szöveg magyar fordítása.
A warning to the people, the good and the evil This is war To the soldier, the civilian, the martyr, the victim This is war It's the moment of truth and the moment to lie The moment to live and the moment to die The moment to fight, the moment to fight To fight, to fight, to fight To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world from the last to the first To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world, it's a brave new world A warning to the prophet, the liar, the honest This is war Oh, to the leader, the pariah, the victim, the messiah This is war It's the moment of truth and the moment to lie The moment to live and the moment to die The moment to fight, the moment to fight To fight, to fight, to fight To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world from the last to the first To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world, it's a brave new world It's a brave new world I do believe in the light Raise your hands up to the sky The fight is done, the war is won Lift your hands toward the sun Toward the sun (It's the moment of truth and the moment to lie) (The moment to live and the moment to die) Toward the sun (It's the moment of truth and the moment to lie) (The moment to live and the moment to die) Toward the sun (The moment to fight, the moment to fight) (To fight, to fight, to fight) The war is won To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world from the last to the first To the right, to the left We will fight to the death To the edge of the earth It's a brave new world, it's a brave new world It's a brave new world A brave new world The war is won The war is won A brave new world I believe in nothing Not the end and the start I believe in nothing Not the earth and not the stars I believe in nothing Not the day and not the dark I believe in nothing But the beating of our hearts I believe in nothing 100 suns until we part I believe in nothing Not in satan and not in god I believe in nothing Not in peace and not in war I believe in nothing But the truth in who we are |
Figyelmeztetés az embereknek, jónak és rossznak |