A ponyvaműfaj koronázatlan királya, a magyar irodalomtörténet kitaszítottja, majd újrafelfedezettje. De a lényeg: a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő író, akit nemtől és kortól függetlenül mindenki ismer. Éppen hetven esztendővel ezelőtt halt meg Rejtő Jenő alias P. Howard alias Gibson Lavery.
Reich Jenő néven látta meg a napvilágot 1905. március 29-én, szűkebb hazájában, Erzsébetvárosban. Édesapja Reich Lipót, nyomdász, édesanyja Wolf Ilona. Két fivére Lajos és Gyula. Gyermekként gyenge fizikumú volt, csak kamaszkorában erősödött meg. Diákkorában magyarból, vallástanból, természettanból, németből és történelemből szerepelt jobban, a többi tárgyból általában éppen csak átcsúszott. Izgága, örökmozgó természetnek ismerték, aki mindig valami csínyen töri a fejét. Az elemi elvégzése után egy kereskedelmi iskolába íratták be, ahonnan nemsokára kirúgták, mivel bántalmazta egyik tanárát – a pedagógus állítólag antiszemita megjegyzéseket tett rá, és ezt nem hagyta annyiban.
Nagyon szeretett fivéreivel és barátaival sportolni, például focizni és pingpongozni. Kedvence az ökölvívás volt, s mivel kamaszként már robosztus alkattal rendelkezett, ennek nem is volt akadálya. Három klubba is eljárogatott, illetve megszállottan látogatta a meccseket. Komolyan vette a boxot, bár soha nem volt kiemelkedően jó, orrnyerge pedig élete végéig viselte a nyomát egy különösen jól sikerült találatnak... Rajongott a filozófiáért is, rengeteget olvasott a témában, s érdeklődött a pszichoanalízis iránt is.
Megpróbálkozott a színjátszással, sőt, kijárta Rákosi Szid tanodáját, de nem volt hozzá sok tehetsége, így kritikai dicséreteket még komolyabb szerepekben sem zsebelhetett be. 19 évesen Berlinbe utazott, ahol színdarabíró gyakornok lett, de igazi munkát nem kapott, pénze pedig elfogyott. Ekkor útra kelt és a következő két évben egész Európát bejárta. Sokféle állást vállalt, volt többek között mosogató, illatszerügynök és dokkmunkás. Marseille-ben jelentkezett a francia idegenlégióhoz, ám a kimerítő katonaélet nem volt neki való. Vagy egészségügyi okokból szerelték le, vagy megszökött… Hogy Afrikába végül is betette-e a lábát, vagy sem, nem egyértelmű, de saját visszaemlékezése szerint igen, méghozzá a légió kötelékében. 1927-ben tért haza.
Egy év múlva Bécsbe utazott, s mikor egyesek a halálhírét keltették, pártfogója, Karinthy Frigyes egy cikket jelentetett meg róla a Pesti Naplóban, Levél egy úrhoz, aki vagy van, vagy nincs címmel. Ebben kérte, hogy ne bujkáljon többet, hanem térjen haza. Így is történt, s utóbb többen is arra gyanakodtak, hogy az egész a két író csínytevése volt, célja pedig Rejtő ismertségének növelése.
„Kedves Jenő, ne szégyenítsen meg mégegyszer azzal, hogy okoskodásomra rácáfol. Ezt igazán nem érdemlem Öntől.
No nézze, már csak azért, hogy nekem legyen igazam.
Szerintem Ön él.
Tegye meg a szívességet, éljen csakugyan.
Jelentkezzék.
Bármily fájdalmasan banális ez a nyílttéri hang – annak a kedvéért, aki ezúttal él vele, reagáljon a felszólításra: Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!”
– részlet Karinthy Frigyes cikkéből
Ekkoriban kezdett komolyan írni, részben régi barátjával, Nádasi Lászlóval. Színdarabokat, kabaréjeleneteket és operettszövegeket is készítettek. Első közös darabjukat, a Gengszteridillt 1932-ben mutatták be (emlékeim szerint Gálvölgyi János és stábja is elkészítette ennek feldolgozását 1992-ben). Fordítással is foglalkozott, de csak úgy mellékesen, mivel érezte, hogy ez nem az ő stílusa, ráadásul egy-egy könyv magyarítása több idejébe került, mint egy saját kötet megírása. Első filléres kisregényei (például a Vissza a pokolba, a Jó üzlet a halál vagy a Legény a talpán) is ekkor jelentek meg. Később aztán továbblépett volna a regények felé:
„Egy napon felkereste Müller Dávidot, aki Pali fiával vezette a kiadót.
– Müller úr – szólt a kiadóhoz pengős regényt szeretnék írni!
– Pengős regényt? – kérdezte vissza Müller Nem rossz ötlet. Magának van ehhez tehetsége. Próbálja meg… biztos sikerül.
– És milyet parancsol?
– Lehetőleg légiósat. Most ez a divat. De… hogy is mondjam… válasszon magának egy másik nevet.
Jenő kissé meglepődött.
– Kérem, én már egyszer magyarosítottam, Reichből lettem Rejtő. Most megint változtassak? Jobb egy Szabó, egy Kovács, vagy egy Lipták?
– Nem erről van szó – mondta Müller –, én egy jó hangzású külföldi névre gondoltam.
Jenő kapcsolt és azonnal kivágta:
– P. Howard.
– Ez az – mondta a főnök, s megállapodtak.”
– Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek, 68-69.o.
Másik álnevét, a Gibson Laveryt durván három évvel később alkotta meg, mikor Müller felkérte őt néhány cowboy-regény megírására. A kiadó kérése volt, hogy a stílus maradjon, de a név ne legyen ugyanaz, hátha nem jön be az olvasóknak a rejtői vadnyugat életérzése. Szerencsére nem így alakult, és ezek a művek – köztük a Tigrisvér vagy a Texas Bill, a fenegyerek – is nagy népszerűségre tettek szert. Közben persze a kabaréjelenetek írását sem hagyta abba, s műveit mindenfelé játszották. Szép pénzt keresett ezekben az években, s barátság fűzte többek között Kabos Gyulához, a Latabár-fivérekhez, József Attilához és Karinthy Frigyeshez. Kétszer is megházasodott, gyermeke azonban nem született.
Sajátos humora és látásmódja a mai napig lebilincselő, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a maga idejében kifejezetten modern volt ez a stílus, melyet azonban láthatóan más írók is befolyásoltak. Aki jobban elmerült Heltai Jenő bohémregényeiben, az valószínűleg észrevette, hogy van némi hasonlatosság, s az irodalom szakértői ezt bizony el is ismerik: Rejtő egyébként személyesen is ismerte Heltait, és biztosra veszem, hogy annak írásmódja rá is hatással volt. Humoruk kétségtelenül mutat párhuzamokat (például a tökéletesen ellentétes, esetleg teljesen irreleváns melléknevek párosítása esetében). Látásmódját pedig annak filmszerűsége miatt emelhetjük ki: a néha villámgyorsan egymást követő események azokat a képi megoldásokat idézik, amelyek akkoriban még nem voltak olyan tipikusak a film világában, ma azonban már abszolút természetesek.
S hogy milyen embernek ismerték? Könnyed volt, igazi bohém, aki nem aggódott a holnap miatt, s aki jövedelmét gyorsan elkártyázta, esetleg elrulettezte – mivel azonban találékonyságát és leleményességét sem lehetett tőle elvenni, meg is oldotta a felmerülő problémákat, ha kell, vehemensen, esetleg picit erőszakosan. Az igazságtalanságot nem bírta tétlenül nézni, ha ilyesmit látott, azonnal közbeavatkozott, s bokszolóként nem félt fizikailag is fellépni, noha nem mindig került ki győztesen egy-egy összetűzésből. Ha vele történt valami kellemetlen, akkor azon egy ideig rágódott csak, utána viszont nem említette többé. Ruházatára nem mindig adott sokat, ennek köszönhető, hogy sokszor épp úgy nézett ki, mint Vanek úr – de ha kellett, persze kiöltözött rendesen.
„A Krajcárban történt, hogy a mellette levő asztalnál valaki operaáriákat énekelt. Jenő megtapsolta a produkciót, majd felállt és odament az idegenhez:
– Gratulálok, gyönyörűen énekel! Ne is szerénykedjen. Mi a foglalkozása?
– Pék vagyok, uram.
– Pék? Maga, ezzel a hanggal, pék?
Az idegen arca felragyogott, lehet, hogy végre felfedezték?
– Szóval, kenyereket süt, éneklés helyett – folytatta Jenő. – Nagy kár, őrült nagy kár!
– Tetszik tudni nekem valami mást? – kérdezte bizakodva a férfi.
– Nézze – mondta nagylelkűen Rejtő –, én adok magának egy ajánlólevelet. Holnap jelentkezzen Kenyeres professzornál viviszekcióra!
– Igenis!
Rejtő gyorsan írt néhány sort egy lapra, az éneklő pék pedig hálálkodva tette zsebre a papírt. Hogy másnap hogyan fogadta őt a Bonctani Intézet vezetője, az már nem derült ki. Mindenesetre meglepődhetett a professzor úr, amikor valakit élveboncolásra ajánlanak neki, s az illető jókedvűen lép elé. Még jó, hogy a „pártfogó” élveboncolás nélkül megúszta ezt az ízetlen tréfát.”
– Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek, 56-57.o.
Munkabírása legendás volt, s mivel nagyon gyorsan írt, meglehetősen termékeny írónak bizonyult. Általában nem időrendben diktálta a különböző részeket, hanem összevissza, s a végén illesztette őket össze. Igényes szerzőként a kész munkát is újra átnézte, mielőtt nyomdába küldte volna. Sokszor éjszaka is dolgozott, s ehhez rengeteg kávét fogyasztott, illetve dohányzott, utána viszont altatót volt kénytelen szedni, hogy nappal alhasson. Idegrendszere sínylette meg ezt a tempót, s többször is kénytelen volt visszavonulni egy szanatóriumba. Közben megromlott a kapcsolata a Nova Kiadóval is, mert nehezményezte, hogy műveiből annyi mindent ki kell húznia vagy át kell írnia. Ennek köszönhető, hogy néhány regénye más kiadóknál látott napvilágot.
A politikai viszonyok eközben egyre jobban szorongatták. Zsidó származása miatt egy idő után nem publikálhatott saját neve alatt, de szerzőtársainak így is a keze alá dolgozhatott, „négerként”, ahogy akkoriban mondták. Egy ideig konokul tudomásul sem vett az események alakulásáról, ám ahogy egyre több barátja kapott behívót, lassanként az ő optimizmusa is odalett. Rohammunkában hozta össze utolsó regényeit, olyan feszített tempóban, hogy egy-egy könyv végeztével kis híján összeomlott. Közben egyre több verset írt…
1942. október 9-én rosszindulatú cikk jelent meg róla egy nyilas folyóiratban, mely szóvá tette, hogy származása ellenére sem vette még át munkaszolgálatos behívóját.
„Néhány évvel ezelőtt új szerzőt avatott a ponyvát olvasó közönségünk. A szerzőt P. Howardnak hívták, s ezt megnyugvással vette tudomásul mindenki – bár egy kicsit gyanús volt a derék angol, aki beutazta a fél világot, s hazai zamatú neveket adott hőseinek…
S ez a titokzatos, bizonyára kalandos múltú külföldi író most itt sétál Pesten, a Japán Kávéház körül, hatalmas teste tanácstalanul áll meg egy kirakat előtt, aztán félszegen körülnéz, s továbbmegy. Mr. Howard csak néhány hete hagyta el az ideggyógyintézetet, s civilben Rejtő Jenőnek hívják. Ha pedig tovább kutatsz, kiderítheted, hogy nem is Rejtő az igazi neve, hanem Reich.”
– részlet az Egyedül vagyunk című lap IV. évfolyamának 21. számából
Behívták. Súlyos egészségi állapotban hagyta el a kórházat és alig néhány hete maradt, amit otthon tölthetett. November 27-én Ukrajnába vitték. Pesszimizmusát már családtagjai és közeli barátai sem tudták megtörni. Biztos volt abban, hogy neki leáldozott.
Ilyen állapotban alig volt reménye arra, hogy túlélje a mínusz negyven fokos hőmérsékletet és a rideg tábori körülményeket. Ismerőse, Rajna Péter artista mellette volt utolsó napjaiban is: Jenő ekkora már teljesen elhagyta magát, bár utolsó, nagy művéről beszélt, melyet hamarosan meg fog írni. Végül a flekktífusz gyűrte le. 1943. január 1-jére virradóra halt meg Jevdokovo mellett.
„Az író meglepő nyugodtsággal feküdt a szalmazsákon. Fatalista lett az az ember, aki egész életében lázadozott a sorsa ellen, aki nem tűrte el a legkisebb igazságtalanságot sem, aki egyből ütött a megalázásért. Nem, ő nem csapta be saját magát. Tudta, hogy a Nagy Kaland a végéhez közeledik. Türelmesen várta a Nagy Előadás fináléját, hogy utána legördüljön rövid élete színházának függönye. Rájött végre, hogy ő nemcsak szereplője, hanem áldozata is lehet ennek a drámának, ennek a tragikus munkaszolgálatnak.
– Rajna – mondta halkan –, te fogsz kivinni!
– Én – válaszolt vita nélkül.
– Nehéz leszek.
– Nem baj.
Összeszedte maradék erejét és feltápászkodott.
– Engem is elbírsz, ne félj… – elhallgatott, hátraesett, majd fekve folytatta. – Hanem… a Nagy Regényből most már nem lesz semmi. Pedig… Készen van. Itt bent, érted. – Ujjával a homlokára bökött, az agyára, amelyből valamikor az ötletek özöne áradt. – Csak hát… hiába… te is tudod, hogy hiába.
Rajna tehetetlenül ült mellette.
– Jenő – kérdezte később –, jól fekszel?
Nem kapott választ.
– Jenő… az istenért!
Rejtő teste, tovaszálló lelke és hosszú karja szélmalomharcot vívott a halállal. Szörnyű, kegyetlen csata volt ez, ilyet egyetlen regénybeli hőse sem élt meg. Még egy pillanatra mintha vidám kifejezés költözött volna tönkrement vonásaira, aztán… arcán elernyedtek a kemény kontúrok, a szem még kinyílt, majd végképp lezárult. Hirtelen, mintha acélrugók lökték volna fel, kiegyenesedett, ujjai görcsösen ökölbe zárultak, majd a két kar lehullott a szennyes szalmára és ott is maradt.
P. Howard, G. Lavery, Rejtő-Reich Jenő meghalt.”
– Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek, 150-151.o.
Műveit a háború után egy ideig csak bolhapiacokon lehetett kapni, meglehetősen magas áron. 1957-ben aztán megtört a jég, s a Magvető kiadta A láthatatlan légiót. (A legenda szerint a feketepiaci árusok ekkor halálosan megfenyegették a kiadó igazgatóját, annyira féltették a megélhetésüket.) S innentől kezdve nem volt megállás, Rejtő regényei számos formában újra és újra megjelentek. A többség valószínűleg az Albatrosz-sorozatban kiadott darabokra emlékszik leginkább, de az utóbbi években már gyűjteményes kötetekben is elérhetők P. Howard munkái.
Néhány művének filmfeldolgozása is készült, némelyik még életében. Az 1936-os Sportszerelem nagyot bukott, az egy évvel később érkező Úrilány szobát keres főszereplője viszont maga Kabos Gyula volt. Jóval később, 1963-ban mutatták be a Vesztegzár a Grand Hotelben moziváltozatát, Meztelen diplomata címmel, a főszerepben Márkus Lászlóval. A fehér folt Férjhez menni tilos címen ugyanebben az esztendőben készült el. 1996-ban került a mozikba A három testőr Afrikában, melyet a nemrég elhunyt Bujtor István készített. A halhatatlan légiós, akit csak Péhovardnak hívtak című 1970-es film már más jellegű, az író utolsó heteiről szólt, rendezője Somló Tamás. Életéről pár éve a Duna Televízióban lehetett egy érdekes, animációs betétekkel kiegészített dokumentumfilmet látni, Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak címmel.
Bohózatait manapság is viszontláthatjuk a televízióban, bár a legtöbbről – úgy hiszem – a többség nem is sejti, hogy kinek a műve. Ilyen például a Herkules-bonbon című jelenet (benne Kern András, Nyertes Zsuzsa és Sztankay István), lásd alább.
Szerencsére hangoskönyvben is elérhető jó pár regénye, így A tizennégy karátos autó és a Piszkos Fred közbelép Rudolf Péter előadásában, vagy a Piszkos Fred, a kapitány Bodrogi Gyula tolmácsolásában. A magyar színművészet más híres képviselői is hozzátettek ehhez a projekthez, így Gálvölgyi János, Reviczky Gábor vagy Benedek Miklós hangjával is találkozhatunk ezeken a CD-ken.
Közemlékezete szempontjából szintén fontos, hogy legjelentősebb alkotásai képregény formájában is megjelentek, de erről egy másik posztban számolok be.
Ami a róla szóló műveket illeti: Hámori Tibor Piszkos Fred és a többiek (Történetek Rejtő Jenő életéből) című kötete először a nyolcvanas évek elején jelent meg. Tudtommal ennek új változata a Rejtő Jenő rejtélyes élete, de ezt nem tudtam beszerezni. Dr. Oláh József állított össze egy sajnos csak magánkiadást megért és ma már szinte beszerezhetetlen, ugyanakkor fokozottan ajánlott könyvet, a 841 Rejtő Jenő (P. Howard)-idézetet, mely tematikusan tálalja a vonatkozó művek legemlékezetesebb részleteit, monológokat, bölcsességeket, listázza az általa megalkotott neveket, foglalkozásokat, csapszékeket, feliratokat, és így tovább. És pár héttel ezelőtt megjelent a Rejtő-lexikon is, mely 2500 szócikkben mutatja be regényeinek világát.
Nevét ma a szülőházát magába foglaló VII. kerületi utca viseli. A művei hangulatát idéző étterem pedig Korcsma Piszkos Fredhez néven szintén ebben a kerületben található, az Osváth utca 9. szám alatt.