Monty blogja

KÖNYV: Számontartva (Prevozné Balogh Irén & Rostás Gábor)
2012. szeptember 22. írta: Monty H.

KÖNYV: Számontartva (Prevozné Balogh Irén & Rostás Gábor)

Dr. Balogh István tábori lelkész élete

Idei olvasmányaim között valamiért az életrajzi könyvek dominálnak, amit egyáltalán nem bánok, mivel igen tanulságosak és emberközeliek ezek a kötetek, s ez különösen igaz a szóban forgó címre, melyre egy jó barátom hívta fel a figyelmemet.

szamontartva.jpgAz 1917-es születésű Balogh István a papi pályát választotta fiatalkorában, s lelkes kötelességtudatát az időközben kitörő második világháború sem törte meg: sokat elárul róla, hogy hősiességével a német Vaskereszt I. fokozatát is elnyerte a keleti fronton, holott elsősorban nem katonaként, hanem lelkészként volt jelen a harctéren. A konfliktus befejeződése azonban nem jelentette a megpróbáltatások végét, hiszen orosz fogságba került és még sok éven át a Szovjetunió kényszermunkatáborainak nem is létező vendégszeretetét volt kénytelen eltűrni. Itt is tette a dolgát, bár a körülmények az ő testi és lelki egészségét is megviselték. 1951-es hazatérése után sem lett jobb a helyzet, mivel azonnal az ÁVÓ karmai közé került, s csak 1953 végén szabadult és látta viszont szeretteit. Egyházi szolgálatát folytatta és számos településen megfordult a következő évtizedekben, követve azt az utat, mely akkoriban kifejezetten veszélyes volt – ő azonban nem alkudott meg soha. Szerencsére megérte az 1989-es változásokat. 2002-ben hunyt el.

Unokahúga, Prevozné Balogh Irén és Rostás Gábor állította össze a kötetet, mely nagyban támaszkodik Pista bácsi személyes visszaemlékezéseire, illetve a barátokkal és ismerősökkel készített interjúkra, továbbá családi levelezésekre és hivatalos okiratokra. Nem egyszerű életrajz, hanem korrajz is egyben, mely élénken idézi fel azokat a vérzivataros éveket, benne egy hajlíthatatlan és kikezdhetetlen lélekkel. Dr. Balogh István a mai napig követendő példa lehet azok számára, akik emberként és magyarként szeretnének élni, a mindenkori körülményektől függetlenül is.

„Más híres vendég is járt nála. Fodor Peti éppen Göncön járt, és ott tartózkodása idején volt a pápaválasztás, melynek közvetítését együtt nézték a TV-ben. Pista bácsi felismerni vélte az új pápában azt a papot, aki a nyáron nála járt. Az a látogató a kabai cukorgyár építkezésén dolgozó lengyel munkásokhoz tartott. Útközben kifogyott autójából a benzin, és a bezárt hidasnémeti töltőállomáson ajánlották neki a gönci plébániát, ahol mindig van benzin. Betért Pista bácsihoz, evett egy Terka féle tisztességes, magyaros bablevest, ebéd után elbeszélgetett Pista bácsival, majd folytatta útját. Ettől kezdve az a hír járta, hogy II. János Pál krakkói érsek korábban Göncön járt.
Erre a történetre felfigyeltek a III/III-as ügyosztályon is, mert a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság a következő titkos jelentést írta: „Dr. Balogh István gönci (Borsod megye) rk. Plébános aktív kapcsolatot tart II. János Pál pápával és Broniszlav Natonszki lengyel jezsuita vezetővel.”
244-245.o.


Számontartva – Dr. Balogh István tábori lelkész élete és megpróbáltatásai a vörös csillag árnyékában
Írta: Prevozné Balogh Irén & Rostás Gábor
Magánkiadás 2011
288 oldal

vallás életrajz második világháború

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr574788924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2012.09.22. 08:05:37

Ez azért érdekes egy életút lehetett. Úgy értem lelkészként ott lenni, abban a borzalomban, aminek cinkosaivá váltunk.

Nemrég olvastam egy HVG cikket, ami a magyar katonák keleti fronton elkövetett tetteit firtatta és emiatt utána néztem kicsit a dolognak. Pláne, hogy a nagyapám is ott vette ki a részét a háborúból.

Szóval a keleti front magyar résztvevői, bár egyértelműen szelídebbek voltak arányaiban megszállóként, mint a románok, vagy pláne a németek, mégis elkövették, amit elkövettek.

És itt most nem Bácskára gondolok, ami talán a legnagyobb szabású volt, amelynél a magyarok nemcsak megszervezői, de végrehajtói voltak 3000 ember kivégzésének. Hanem a "kisebb" dolgokra.

Mert volt ott minden: nemi erőszak, gyermekgyilkosság, asszonygyilkosság, szervezett fosztogatás, ütleg, csonkítás, minden amit el lehet képzelni. Magyar katonák által elkövetve ártatlan civilek kárára.

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ilyen a háború, mivel ők voltak ilyenek! Azok, akik ott voltak, akiket szinte biztos halálba küldtek ugyan megfelelő felkészültség nélkül, de előtte még bő 1 évet jutott idejük maradandó emlékeket okozni, mielőtt maguk is áldozattá váltak.

És mielőtt elkanyarodással vádolnátok (joggal) elárulom miért tettem ezt a kitérőt: Balogh Ádám ugyanis lelkész, hivatásából adódóan így feloldozást is adhatott a hozzá forduló katonáknak.

Lehet, hogy valódi hős volt, bajtársai megmentője, talán nem volt szemtanúja semmi atrocitásnak, vagy talán csak szemtanúja volt (nagyapám irányában is ebben reménykedek a legjobban), DE lelkészi minőségében vajon adott-e feloldozást azoknak, akik bűnbocsánatért fordultak hozzá, ha teszem azt szuronnyal öltek meg előtte egy ártatlan lányt. És vajon adott-e?!

Nem vagyok túl vallásos, de érdekes lelkiismereti kérdésként merült fel bennem ezt olvasva:
"Dr. Balogh István a mai napig követendő példa lehet azok számára, akik emberként és magyarként szeretnének élni, a mindenkori körülményektől függetlenül is."

Nem olvastam az életrajzot, de feltételezem a világháborúval kapcsolatban ebbe a témába nem folyt bele.

A keleti fronton szolgált, többségében katolikus katonáink lelki üdvéért mellettük szolgáló lelkész, vajon meghallgatva azokat is, akik nem, hogy keresztényi, hanem emberi mivoltukat is nélkülözték adott-e feloldozást?!

Érdekes, mert egy kiskatona esetében ez fel sem merült volna egy életrajz esetében. Hiszen az legfeljebb saját lelkiismerete szerint, élményei alapján oszthatta a megbocsátást önmagának. Viszont egy háborús lelkész, az mindenkinek, talán kötelessége is volt?!

Ne értsetek félre nem vádlón mutatok rá ezzel, erre a minden bizonnyal egyébként tiszteletre méltó emberre, csak egy felvetést teszek, ami talán lelkészi hivatásából következtethető és árnyalja a emlékét.
Válasz erre 

Monty H. 2012.09.22. 11:17:06

@symor: Az atrocitások kapcsán annyit tanultam meg, hogy egy-egy háború sajnos tele van velük. DE nem mindenki él át ilyet, szerencsére, nem mindenki követ el ilyet. A vietnami háborúról is olyan kép él a köztudatban, hogy az amerikai katonák milyen kegyetlen módon jártak el a lakossággal, méghozzá nagy általánosságban. Márpedig az általánosítás veszélyes dolog, mert ott sem volt mindenki ilyen, sőt. Én ezt a könyvet most olvastam el. Megbízom a szerzőkben és nem kételkedem abban, hogy egy pap, egy magyar ember lehet olyan, amilyennek leírták.
A megbocsátásról pedig annyit, hogy nem kerül itt szóba, ki mivel fordult hozzá (úgy tudom, az ilyesmit gyónási titokként tartják számon).
Válasz erre 

symor 2012.09.22. 21:04:05

@Monty H.:

Természetesen tele van velük, csak ez nem egy-egy háború volt, hanem az a háború, amely háborús céljai közé nem csupán a területszerzést, hanem a népirtást is kitűzte.

Nem általánosítottam egyébként, de az egyértelmű, hogy mint megszálló erő érkeztünk a területre (nem mintha a szovjet erők nem úgy voltak jelen országhatárukon túl, bár azok katonák nem civilek voltak). Nem minden katona kegyetlenkedett, viszont kevés lehetett az olyan, aki ne látott volna ilyen cselekedeteket azoktól a bajtársaktól, akik elkövették és remélhetőleg tényleg kisebbséget alkottak csapatainkon belül.

Az atrocitások mérete miatt a keleti-fronton szinte lehetetlennek tartom, hogy ne lettek volna tisztában katonáink azzal, ami történik. Legtöbbjük legfeljebb nem kívánt közvetlenül részt vállalni ebben, a közvetett felelősség viszont kicsit más tészta.

Tudom jól, hogy ez kiskatonáink számára egyáltalán nem kívánt helyzet volt, nem akartak ott lenni, mégis többen közülük megtették, amit megtettek.

Sok helyütt szokás a történelem, az ostoba kormányzat áldozataként bemutatni ezeket a katonákat és ez igaz is. Azonban korántsem a teljes igazság.

2010-es adatok szerint 28 millió ember halt meg az akkori Szovjetunióban, ebből 19 millió volt polgári személy.

Joggal mondhatjuk, hogy 1 élet is sok, de mégis vegyük számba a dolgot. A magyarok a megszálló erők 25%-át tették ki, a logisztikát és egyéb háttérállományt leszámítva 90ezer valóban harcoló katonáról beszélhetünk. Vegyük azt, ha csak minden 10. végzett egyetlen megszállt területen élt civillel, ezt a logikát sem azért alkalmazom mert lehetőség, csak abból következtetem, hogy egyetlen magyar katona megölhetett akár 50-et is, amíg ott "szolgált". Így a minden harcoló 10. katonára jutó 1 fős civil veszteség talán helytálló is lehet (bár valószínűleg jóval nagyobb volt az arány).

Ebből adódóan minimum 9000 civil áldozatért mi felelhetünk, bár ennél szerintem jóval többért is közvetlenül. Ennyi civil ember halála pedig korántsem észrevétlen, bármilyen tisztet is töltött be az ember akkor. 19 millióé meg pláne nem, ahogy átvonultak csapataink a területen és megszállva is tartották azt jó ideig.

És itt jön képbe a lelkészi hivatás, ami egy külön csavar. Vajon hány ember kélt feloldozást Balogh-tól a keleti fronton eltöltött ideje alatt, talán 100, 200 annál is több?!

Hány gyilkos, tényleges gyilkos volt ezek között 10, 20 vagy annál is több és mennyi életért feleltek?!

Vajon mi volt Balogh válasza ezekre a bűnökre, megtagadta vajon a feloldozást, vagy ki tudta mérni ezekért a civil életekért a penitenciát?!

Nem Balogh-ot akarom befeketíteni, csak valószínűsítem, hogy míg a fronton mindenki a saját lelkiismeretéért felelős, addig ő papként sokkal többek cselekedeteit tette mérlegre. És vajon mit döntött, mit tartott megbocsáthatónak, mint keresztény ott és akkor?

Ez jóval túl van azon, hogy ne általánosítsunk, mert a számok tükrében képtelenség, hogy ne fordult volna hozzá egynéhány katona ilyen tettek miatt is.

És persze a könyv nem ír erről, talán nem is lehet tárgya, akkor sem ha "gyónási titok" ide vagy oda több esetben írtak már olyan papokról, akik feloldozást adtak ilyen esetekben is, nagyrészt azzal az indokkal, hogy hitetlen kommunista, ortodox területeken követték el ezeket a cselekedeteket. Ez sem általánosítás a katonai lelkészekre nézve, de szinte mind, aki ott szolgált szerintem került azért szembe ilyen helyzettel.

Balogh persze lehetett hős, vagy jó ember, lelkészként viszont lehet megbocsátást nyújtott olyan tettért, amiért senkinek sem szabadna. Talán nem így történt, a gondolat azonban borzongató :/

Én sem kételkedem egyébként, hogy egy magyar ember lehet olyan, amilyennek leírták, nem is a személyiségét támadom, csak lelkészi hivatásából merült fel bennem ez a kényelmetlen kérdés.

Még valami a vietnámi háborút idekeverni kicsit fals!
Válasz erre 
süti beállítások módosítása