ÉLETRAJZ: Benny Hill
2012. április 18. írta: Monty H.

ÉLETRAJZ: Benny Hill

Ha van név, amit senkinek sem kell bemutatnom, az bizonyosan Benny Hillé. A világhíres angol komikus Charlie Chaplinnel, Stan és Pannal vagy épp Rowan Atkinsonnal egyenértékű hírnévre tett szert, és nem véletlenül. Hogy valójában milyen ember volt, már kevesebben tudják… A 20. század egyik legnagyobb nevettetője épp húsz évvel ezelőtt hunyt el.

Benny Hill – eredeti Alfred Hawthorn Hill – a dél-angliai Southamptonban látta meg a napvilágot 1924. január 21-én. Apja rideg, ritkán dicsérő alkat volt, ami rányomta a bélyegét kapcsolatukra, és egész családi életükre. Bennynek egy bátyja és egy húga is volt, leginkább mégis édesanyjához kötődött. Korán, pár évesen izgalomba hozta már a film és a rádió világa – ez vezetett odáig, hogy megpróbálja leutánozni kedvenceit. Mimikája és mesterien változó akcentusa már ekkor figyelemreméltó volt, de szívesen át is öltözött egy-egy szerep kedvéért, melyek közül sokat az otthoni nagyszekrény tükre előtt adott elő saját magának.

Nyughatatlan művészlélek lévén iskoláit sem fejezte be, csak úgy vonzotta a varieté. Egy színtársulatnál kisebb munkát is kapott, de csak ideiglenesen, utána rendes állás után kellett néznie. Dolgozott könyvelőként, mindenesként, később tejesemberként. Végül 17 évesen, 1941 szeptemberében Londonba utazott, ahol színházi munkát kapott – igaz egyelőre csak mint mindenes, illetve kisebb szerepek előadója… 1942-ben behívták a hadseregbe és szerelői képzést kapott, itt tanult meg autót vezetni is. Nem szerette a katonaéletet, de szerencséje volt: harci tevékenységben nem kellett részt vennie. A fegyverszünet után kérte áthelyezését a Hadsereg Szórakoztatási Főosztályához, és végül teljesítették kérését. A megszálló haderő tagjainak tartott turnék során Bennyt negatív és pozitív benyomások, illetve kritikák egyaránt érték. Egy tiszt például kijelentette, hogy egyáltalán nem vicces, amit a színpadon csinál – ő pedig egész életében nagyon érzékeny volt a kritikára. Szerencsére mellette állt Harry Segal őrnagy (későbbi barátja és munkatársa) és nem hagyta, hogy ez az incidens elvegye a kedvét az ifjú művésznek. Későbbi ügynökét, Richard Stone ezredest is itt ismerte meg – éppen ő volt az, aki rámutatott arra, hogy Hill sokkal tehetségesebb annál, hogy apró szerepekben pazarolják el a tehetségét.

1947-ben szerelt le és úgy érezte, előtte nincs más út, csak a színészeté. Ez viszont nem ment olyan könnyen… Dolgozott hát eladóként, színpadi asszisztensként és amatőr színészként is, többek között klubokban és színházakban. Művésznevét, mely kedvenc komikusától Jack Bennytől származott, ekkor vette fel. 1949-ben állt be a BBC-hez, s eleinte rádiós műsorvezetőként tevékenykedett, míg meg nem kapta első televíziós műsorát. A Hi There! című szériában alapozta meg komikusi karrierjét.

Benny ekkor látta már, hogy a televízió jelenti számára a nagy kiugrási lehetőséget, mely az 1950-es és 1960-as években egyre inkább elterjedt Európában is. A színházi társadalom természetesen félve tekintett erre a médiumra, mivel – nagyon is jogosan – úgy érezte, hogy ez veszélybe sodorja majd a színpad jelentőségét. (Egyes színművészek azért nem vállaltak akkoriban tévés fellépést, mert szokás volt az ilyenektől utána megtagadni a színházi szereplést!) Ő azonban a felvett és utólag tetszőlegesen manipulálható anyagokban látta a jövőt, ráadásul így elkerülhette azokat az élőben gyakori eseteket, amikor a nézősereg nem megfelelően reagál egy-egy gegre.

A Benny Hill-show végül 1955-ben indult útjára. Eleinte – bár nagy nézőszámot produkált – nem aratott egyértelmű sikert, Benny azonban kész volt javítani rajta, és a következő adás már lényegesen jobban sikerült. Az 1954-55-ös évad televíziós személyiségének végül őt szavazták meg.

1969-ben lépett át a Thames Television csatornához. Ebben az időszakban átlagosan három Benny Hill-show készült évente. Volt itt helye pantomimnak és paródiának, rövidebb és csattanós vicceknek, sőt, zenés-táncos számoknak is. A műsort végül 127 országba adták el, s ezzel jó eséllyel ő volt akkoriban az egyik legismertebb színész a világon. Nagy szó, hogy a keleti blokkba is eljutott ilyen módon, így kerülhetett képernyőre Kínában, Magyarországon vagy a Szovjetunióban. Angliában az ő műsorai vezették a nézettségi listákat. Időnként lemezt is kiadott, melyen egyszerű, pajzán dalocskákat énekelt – ezzel is sikert aratott, és nemcsak a szigetországban, hanem Amerikában is. A hetente érkező rajongói levelek és ajándékok nagy részére eközben igyekezett személyesen reagálni.

„Benny azt szokta mondani, hogy minden anyagát lopta. – Csak hét történet létezik az egész világon, kis szívem, és legelőször Shakespeare lopta el őket a görögöktől. – Ez volt a kedvenc mondása. Kétségkívül ő volt a történelem egyik legeredetibb komikusa – és még neki is az volt a véleménye mindig, hogy majdnem lehetetlen új gegekkel, új poénokkal, jelenetekkel előállni.”
 - Dennis Kirkland

Játékfilmekben is feltűnt, például Az olasz melóban, a Chitty Chitty Bang Bangben vagy az Azok a csodálatos férfiak című alkotásokban. Bár szerette ezt a fajta munkát, végül letett róla, talán azért, mert túlzottan időigényesnek találta, így maradt a tévés műsoroknál. Élő fellépéseket a legritkább esetben, hosszas unszolás után vállalt csak, de előttük mindig izgult, sőt, félt. Ennek ellenére egy-egy színpadi megnyilvánulás vagy tévés talk-show azért belefért… Ahogy idősebb lett, úgy engedett fel egyre jobban.

Amerikai népszerűségét jobban is meglovagolhatta volna, ő mégis tartott attól, hogy végül pofára esik, ezért csak jóval tengerentúli debütálása után tett ott látogatást. Pedig show-ját még Emmy-díjra is jelölték… A különböző kitüntetések közt a legjelentősebb elismerést számára mégis talán a Chaplin-díj jelentette 1988-ban, melyet egy személyes ajándék is kísért, mikor Eugene Chaplin, a művész fia körbevezette Bennyt édesapja svájci házában, s megengedte azt is, hogy íróasztala mögé üljön. A tévészoba jelentette azonban az igazi megtiszteltetést: Eugene megmutatta azt a polcot, amelyen a Benny Hill-show-kat tartalmazó videókazetták sorakoztak. „Apám itt szokott üldögélni, és mindig téged nézett. Az volt a véleménye, hogy te vagy a legnagyobb” – idézte fel emlékeit a fiú. Komikusművész ennél nagyobb elismerést nemigen kaphat – Bennynek könny szökött a szemébe…

Közkedveltségéről számos anekdota terjeng. Az egyik legrendkívülibb talán a következő: egy amerikai börtön takarodójának időpontját egy ízben megváltoztatták – 23.30-ról előrehozták 23 órára. Miért fontos ez? Mert az Egyesült Államokban általában este tizenegykor tűzték műsorra a Benny Hill-showt, így a rabok nem nézhették volna többet… Nem is hagyták annyiban: ágyaikat felgyújtották, a vécéket minden alkalmas holmival eltömítették és nagy általánosságban hatalmas balhét csináltak. A történet természetesen Benny fülébe is eljutott, és azt leszámítva, hogy tragikus eseménynek találta a lázadást, jót nevetett ezen is.

„Akárhogy is volt, mindig a hazai készítésű Benny Hill-show maradt Ben életének legfontosabb része. Ez volt a szakmai erőforrása. Ami csak az övé. Ebben élet, ezt lélegezte be. Ez képviselte álmainak a csúcsát.”
- Dennis Kirkland

Személyiségét tekintve meglehetősen rejtélyes volt. Valószínűleg ennek tudható be, hogy sokan sokfélét meséltek róla. Aki közelről ismerte, állítja, hogy munkatársként alapos és vérprofi, magánemberként pedig egyszerű, okos és szerény volt. De hogy ez mit is jelent?

Jeleneteinek forgatásán minden apróságba belekötött, ha úgy érezte, ez a részlet befolyásolja a végeredményt – legyen szó akár egy egyszerű terítőről is. Nem sajnálta az időt arra, hogy tökéletes legyen egy felvétel. Ezzel olykor agyára ment kollégáinak… Állandóan voltak újabb ötletei, amelyeket bele is dolgozott a forgatókönyvbe, melyet nagyrészt ő maga írt. Ehhez mindenhonnan merített ötleteket, akár az utcán járt, akár tévét nézett – szűkebb környezete ezért tele volt az általa telefirkált papírcetlikkel. Benny aztán az utómunkából is kivette a részét. Nagyon jó arányérzékkel dolgozott saját anyagain, és a képi hatások mellett figyelt a hangokra és a zenei betétekre is.

Ragaszkodott megszokott kollégáihoz. Ilyen volt például a kis termetű Jackie Wright, „a kopasz kisöreg” (lásd a képet), aki 1983-ban úgy megbetegedett, hogy 1989-es haláláig már nem is léphetett a kamerák elé. Bennel huszonöt éven át dolgoztak együtt, és ikonikus figurája lett a műsornak (leginkább azok a részek emlékezetesek, mikor valaki gunyorosan megütögeti a fejét). Benny annyira szerette és becsülte őt, hogy régebbi anyagokból mindig be tudott vágni Wrightot tartalmazó jeleneteket az újabb show-kba, így a közönség nem is sejtette, hogy „a kisöreg” már nincs köztük…

Bármilyen jó is volt az anyagi helyzete, Benny mindig egyszerű, kis lakásban éldegélt Teddingtonban, és a berendezés sem azt sugallta, hogy a lakó milliomos. De egyszerűen nem volt többre igénye. Legszemélyesebb tárgyai a televíziói, a videomagnói, meg a kazettái voltak. Könyveket nem olvasott, de nagyon szerette a képregényeket és a bulvárlapokat. Rendet tartani egyébként nemigen tudott. Zárkózottsága mellett emiatt sem szeretett látogatót fogadni otthon.

Kocsija nem volt, szívesebben járt gyalog, sétálni amúgy is nagyon szeretett; mosógépet nem vett, inkább eljárt a mosodába; a bevásárlást is maga intézte; fekete-fehér televíziójával, ósdi lemezjátszójával és apró rádiójával pedig tökéletesen elégedett volt, nem akart helyettük modernebb berendezéseket. Volt viszont más, amire nem sajnálta a pénzt: a jó éttermekre, a jó szállodákra és az utazásra (például egy jó sofőrre). Imádott ugyanis utazni. Folyékonyan beszélt franciául, németül, spanyolul és olaszul – s mindezeket hallás után tanulta.

Enni és inni nagyon szeretett, s bár keményen próbálta magát visszafogni, sokszor nem járt sikerrel. Ez sajnos testalkatán is megmutatkozott, sőt, egészségét is kikezdte – 1976-ban egyik veséjét el is kellett távolítani, s könnyen lehet, hogy ez az étvágycsökkentő amfetaminok következménye volt.

Zárkózottsága megtévesztő volt: közeli barátaival és kollégáival időről időre nagy mulatságot csapott, mert szeretett szórakozni, de nem olyan széles körben, mint a sztárok általában. Születésnapját minden évben megünnepelte a többiekkel, s ezt a rendezvényt személyesen intézte – még az sem számított, hogy lemaradásban vannak a forgatáson. Áhította az ismertséget, de csak kezelhető mértékig: általában lehajtott fejjel járt-kelt az utcán, mert nem akarta, hogy megrohanják az autogram-vadász rajongók – ugyanakkor elvárta, hogy legalább egy-két ember felismerje őt.

Soha nem házasodott meg, és emiatt számos vád érte szexuális beállítottságával kapcsolatban. Pedig Benny Hillnek voltak nőkapcsolatai, bár hármat leszámítva egyik sem volt hosszú életű és mindegyiket diszkréten kezelte. Agglegénységének oka valószínűleg az volt, hogy egyszerűen élvezte a függetlenségét és irtózott attól, hogy életmódját feladja másvalaki kedvéért; amikor eljegyzett valakit, akkor sem a hosszú távú együttélés képe foglalkoztatta. Testalkata sem volt igazán ideális a nőcsábász szerepére, s jelleme is inkább a nevettetőt vagy a babusgatnivaló gyermeket idézte. Benny ráadásul eleve csak olyan nővel mert kezdeni, akit régebben ismert, nehogy aztán kiderüljön, hogy a bulvársajtó által az ágyába csempészett utcalányról van szó…

A Benny Hill-show készítését 1989-ben szüntették be, részben feminista felhangok hatására, akik szerint műsorában hátrányos módon szerepeltette a női karaktereket. Egyesek odáig mentek, hogy a közerkölcs romlását is összefüggésbe hozták vele, ahogy hiányos öltözetű nőket kerget a képernyőn (mindez egy olyan korban, amikor már lényegesen durvább dolgokat is lehetett látni a tévében, ahogy arra Benny is rámutatott). Más vélemények szerint túlhaladott volt már ez a stílus, és bántó más népek karikatúraszerű ábrázolása, míg megint mások szerint a Rowan Atkinson-féle Mr. Bean felfuttatása volt már ekkor az igazi cél.

„…Nem szerette az igazán trágár dolgokat. És leginkább az zavarta, hogy amíg őt azzal támadták, hogy mocskos öregember, valójában legfeljebb csak sikamlósnak, kétértelműnek, vagy egy kissé pimasznak lehetett tartani, miközben sok modern komikus egyenesen obszcén volt.”
- Dennis Kirkland

Számára a kirúgása teljességgel hihetetlen volt: igaz, hogy a Thames TV akkor kapott új vezetőséget, de továbbra is komoly bevételi forrásuk volt. Bennyt mégis egyszerűen behívták és kerekperec közölték vele, hogy nem akarnak tőle több műsort. Döntésük okát nem árulták el, ő pedig nem kérdezte. A hivatalos közleményben az állt, hogy páréves szünet következik, mert a művész pihenni és utazni szeretne.

1991 végén azonban szerencsés fordulat állt be az életében: három tévétársaság is versenyezni kezdett érte, hogy újabb műsorokat készíthessenek vele – külföldről ugyanis továbbra is érkeztek az igénylések újabb Benny Hill-show-kra. (A sors iróniája, hogy a három között ott volt a Thames TV is…) Benny összekürtölte hát régi kollégáit és nagy izgalommal készülődött, főleg, hogy az elmúlt esztendőkben sem hagyott fel ötleteinek lejegyzetelésével. Bizonyos, hogy volt a tarsolyában néhány új geg, ezért különösen szomorú, ami nemsokára történt vele…

1992 februárjában szívroham érte és kórházba került. Nyolc nap után hazaengedték, rövidesen azonban újra be kellett feküdnie, méghozzá két alkalommal is, bár ezúttal csak kellemetlen rosszullétekben volt része, újabb szívrohamról nem volt szó. Az orvosok egyértelművé tették: le kell fogynia, nincs mese, s Benny ebbe most bele is nyugodott.

Ami ennél vidámabb meglepetést hozott, hogy a kórházban Bent maga Michael Jackson látogatta meg. Bár csak ötven percet töltöttek együtt, Bennyre hatalmas hatást tett a (hozzá hasonló jelentőségű) szupersztár vizitje, akivel tökéletesen megértették egymást és nem sok kellett hozzá, hogy közös táncos videófilmen kezdjék törni a fejüket. (Rajta kívül persze még temérdek rajongója volt a mozi és a zene csillagai között, Frank Sinatrától Phil Collinsig.)

Lakásán, a tévé előtt ülve érte a halál 1992. április 18-án; valószínűleg szívinfarktus végzett vele,  testhelyzetéből következtethetően álmában. Mivel egyedül élt, holttestére csak két nappal később, húsvéthétfőn bukkantak rá, miután a szomszédok telefonon odahívták legjobb barátját, Dennis Kirklandet. Benny vadonatúj szerződése, melyet sohasem írhatott alá, ekkor már úton volt…

"A temetés napja szomorú és különleges volt. Reggel még a szürke felhők mögül néha kikandikált a nap. De ahogy Ben koporsóját leengedték a sírba, megnyílt az ég. A legvadabb vihar tört ki, melyre ebben az országban csak emlékszem – mennydörgés, villámlás, jégeső, meg minden. Nagyon látványos volt. Nem tudom, mit jelentett, de az időzítése tökéletes. Ben is elfogadta volna."
– Dennis Kirkland

Idehaza Gálvölgyi Jánost tekinthettük „a magyar Benny Hillnek”, akinek show-ja akkoriban, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján még gyakran tartalmazott néma szkeccseket is. Mikor aztán Gálvölgyi elküldte brit kollégájának saját műsorait tartalmazó videókazettáit, Benny is tudomást szerezhetett róla, innentől fogva nagy szeretettel és elismeréssel gondolt kelet-európai művésztársára, akinek életútja mellesleg nem egy azonos elemet tartalmaz az övével.

Benny Hill ismertsége és népszerűsége ma is töretlen. Műsorai továbbra is beszerezhetők DVD-n, szerencsére idehaza is. Magyarul is jelent meg életrajzi könyve, Dennis Kirkland és Hilary Bonner tollából Benny – Az igaz történet címmel (Totem Könyvkiadó 1994, fordította Szamay Ilona). A képmelléklettel is ellátott kötet egyetlen hibája a fordítás ingadozó minősége, viszont minden más szempontból hiánypótló, és sokat emel értékén, hogy olyan ember írta, aki közeli viszonyban állt a művésszel. (A fenti idézetek innen származnak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr734364027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ríl 2012.04.18. 10:57:25

Remek cikk, gratula!
Hát igen, abban az időben még Gálvölgyi is tudott vicces lenni...
süti beállítások módosítása