FILM: Tökéletes katona-trilógia
2011. február 10. írta: Monty H.

FILM: Tökéletes katona-trilógia

A jövő félelmetes árnyéka

Azokban az időkben, amikor az izomagyú akcióhősök még nyomokban sem emlékeztettek hús-vér katonákra (lásd Rambo és társai), valahogy megfogott ez a mű, melynek plakátjára először 1992 nyarán, Párizsban csodálkoztam rá: két nagydarab katona méretes M-60-as géppuskával a kézben, mögöttük lángok nyaldosnak… Én meg még a címet se igazán tudtam hova tenni… Úgy fél év múlva aztán már a magyar mozik is játszani kezdték a művet, amely az akkori időszak egyik legsikeresebb akciómozija lett.

Acélizmú, érzéketlen és kíméletlenül hatékony szuperkatonák alusszák álmukat egy agresszív kinézetű katonai kamion mélyén. A bárhol, bármikor bevethető alakulat katonái sebészi pontossággal oldanak meg olyan válsághelyzeteket, amire mások nem lennének képesek. Ránézésre hús-vér emberekről van szó, de csak a szigorúan titkos program vezetői tudják, hogy a vietnami háború újjáélesztett veteránjai ők. Egyikük, GR44 azonban emlékképeivel küzd, egykori bajtársa és gyilkosa, GR13 pedig vele együtt szolgál. GR44, igazi nevén Luc, aztán hirtelen megelégeli a gépies öldöklést és megmenti egy kíváncsi riporternő életét. Innentől kezdve csak haza akar végre térni. A tökéletes katonák azonban a nyomában vannak…

Az alapötlet az akkori standard szerint egészen újszerű volt, engem pedig – kamaszként – sokáig kísértett még a történet, hogy a speckó sivatagi egyenruháról és rádióval megbolondított fejkameráról ne is beszéljek. Az, hogy egy keveset tudok Jean-Claude Van Damme-ról és Dolph Lundgrenről, csakis ennek a filmnek köszönhető. Nem tudom, hányan emlékeznek rájuk, de érdekesség, hogy mindketten Európából mentek Amerikába, és sajnálatos, de igazából csak az akcióműfajban tettek le valamit az asztalra, pedig Lundgren például komolyan szeretett volna a színpadon is érvényesülni. Mivel azonban mindketten otthon voltak bizonyos küzdősportokban, nem csoda, hogy a producerek inkább a pofozkodós és piff-puff filmekben használták fel őket. A Tökéletes katonában szerintem mindenesetre nagyon jól működik a két szembenálló karakter: Lundgren kiváló ebben a sötét, elszánt figura szerepében, míg Luc remekül adja a jó szándékú, szelídebb srácot. Ally Walker (a riporternő, Veronica Roberts szerepében) ezzel szemben egészen idegesítő… Erre most, sok évvel később jöttem rá, mikor eredeti hanggal is megnézhettem végre a filmet. Hát igen, a klasszikus magyar szinkron ehhez képest sokkal jobb, bár félrefordítások akadnak benne szép számmal.

A filmmel párhuzamosan kiadták nálunk az eredeti regényt, melyet Robert Tine követett el. A zsebkönyv méretű kötet viszonylag olcsón volt kapható. A történet kedvelői számára szolgálhat néhány plusz információval, de irodalmi értéke – ahogy az ki is található – meglehetősen csekély. Viszont a sztori legvégén van benne egy nagyon ütős csavar, amit szívesen láttam volna legalább a kihagyott jelenetek között, bár gyanítom, hogy fel sem vették ezt a verziót. Mai szemmel nézve természetesen már szembeötlőek azok az egyszerűsítések, amik a filmváltozatot jellemzik: egy gyorsan pergő mozifilmre volt szükség, de felnőtt fejjel nézve akkor is sajnálom, hogy nem akarták a forgatókönyvet picit még finomítani.



A film 1992 nyarán több mint 100 millió dolláros bevételt hozott, a folytatás azonban csak hat évvel később készült el, Mic Rodgers rendezésében, Tökéletes katona – A visszatérés címmel.

A történet évekkel később játszódik. Az Unisol-projekt immár hivatalos engedélyezett formában folyik, és Luc Deveraux tanácsadóként segíti a programot, melynek központi agya a SETH nevű szuperkompjuter. A Pentagon azonban költségvetési okokból nem kívánja folytatni ezt a – sokak szerint – szükségtelen vállalkozást. SETH-nek azonban más a véleménye… A népes Unisol-brigád tehát átveszi az irányítást a titkos bázison, és Luc ismét a tökéletes katonákkal szemben találja magát.

Ez az alaptörténet nem is lenne annyira elveszett, de sajnos tobzódunk a sablonosabbnál sablonosabb megoldásokban. Ennek hála aztán a film nélkülözi mind az izgalmat, mind az újszerűséget, mind a hitelességet. A karaktertípusok is unalomig ismertek már, főleg az öntudatos riporternő és a bezsongott kompjuterguru. A párbeszédek is elég bénák, az akciójelenetek pedig abszolút átlagosak – szerencse, hogy mindezt csak 79 percig kell elviselnünk, mivel ilyen hosszú a film. 

Szűk tíz évvel később aztán valaki megint gondolt egyet, és 2009-ben bemutatásra került a harmadik rész, Tökéletes katona – Egy új kezdet címen.

Egy különösen veszélyes terroristacsoport túszul ejti az orosz államfő két gyermekét, majd beveszi magát Csernobilba, ahol robbantással fenyegetőzve próbálják kikényszeríteni börtönbe jutott társaik szabadon bocsátását. Ám mindez smafu az igazi veszélyhez képest: parancsnokuk felbérelt egy amerikai tudóst, akinek dédelgetett álma az Unisol-projekt feltámasztása, s első gyermeke már készen is áll. Ellene hiába próbálkozik az egyesített orosz-amerikai különleges alakulat, sőt, a CIA kölcsönadott Unisoljai is fűbe harapnak. Nem marad más hátra, mint előhúzni a rehabilitációját végző Luc Deveraux-t…

Ennek az epizódnak lett volna esélye javítani valamit a sorozat renoméján, de úgy vélem, nem sikerült. A sztori egész jól indul, de a forgatókönyv felemás, és a készítők nem tudták kihasználni a szerződtetett neveket: Van-Damme csak árnyéka önmagának; Andrej Arlovszki túlságosan erős, és ugyanilyen jellegtelen; Dolph Lundgren visszatérése pedig lehetett volna nagyobb durranás is. A párbeszédek laposak, a film vége pedig lassan unalomba fullad… Egyedül a helyszíneket tudnám csak kiemelni, de valószínűleg ez volt a költségvetésben a legolcsóbb tétel, előkészítő munkára pedig nemigen lehetett szükség… Összességében tehát csak egy Z-kategóriás akcióhentelésről van szó.

Az első rész újabb magyar DVD-kiadása sajnos ugyanannyira szerény, mint a Legendák Klubja-féle verzió volt anno. 2.0-ás angol és magyar hang, magyar és román felirat. Extrák nuku. A kiadónak üzenem, hogy 2010-et írunk és ez így már kevés.

A visszatérés magyar DVD-változatán angol és német hangsávot, továbbá magyar, angol, német, lengyel és sok más feliratot találunk. Extraként három werkfilm és egy előzetes szolgál.

Az Egy új kezdet magyar és angol hangot, illetve ugyanilyen feliratokat tartalmaz. Extra anyag szerencsére itt is található: audiokommentár a rendező és Dolph Lundgren közreműködésével, egy werkfilm és egy előzetes.


 

Mai szemmel nézve már kicsit egyszerű, de retrózásra tökéletes (katona).
Értékelés: 7/10

Tökéletes katona (Universal Soldier)
Centropolis 1992
Akciófilm (99 perc)
Rendező: Roland Emerich
Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Dolph Lundgren
Zene: Christopher Franke

 

Nagyon elrontott folytatás.
Értékelés: 4/10

Tökéletes katona (Universal Soldier - The Return)
Columbia 1999
Akciófilm (79 perc)
Rendező: Roland Emerich
Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Michael Jai White
Zene: Don Davis


Kihasználatlan ziccer.
Értékelés: 5/10

Tökéletes katona - Egy új kezdet (Universal Soldier - Regeneration)
Signatures 2009
Akciófilm ( perc)
Rendező: John Hyams
Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Dolph Lundgren, Andrej Arlovszki
Zene: Kris Hill, Michael Krassner

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr742074765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása